Ludas Matyi, 1973 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1973-01-04 / 1. szám
ZölDifiH* 16 óra 3 perc, visszavonhatatlanul és utoljára, az üzemi pszichológusnő szobája a színhely. Lassan nyomódik le a Kilincs, az ajtónyílásban a főmérnöknek előbb a feje tűnik fel, aztán egész túlméretezett teste. Körülnéz, látja, hogy Bolla már elment, csak Tímár Angéla tartózkodik a szobában. Ott ül parányi íróasztala mögött, feje lehajtva, fényes barna haja csillog, homloka a két tenyerében. Olvas valamit? Vagy elaludt talán? — Kortársnő — köszörüli meg a torkát félénken Bercze Lajos —, ha közben nem változtatta meg az elhatározását, kérem, mesélje el... Tímár Angéla felriad merengéséből, ránéz látogatójára, csodálkozva kérdi: — Tessék?! Mit meséljek el? A főmérnök tanácstalanul vonja meg a vállát. — Hát persze — sóhajt fel a fehérköpenyes nő —, elnézést, már tudom, megígértem magának, hogy beavatom a titokba. Feláll, előjön, megkerüli vendégét, aki szinte az egész irodát betölti, kinyitja az ajtót, kikukucskál. Néptelen a raktári előtér, avatatlan fül nem tartózkodik a környéken. Angéla behúzza az ajtót, de azért a biztonság okából közelebb hajol Berczéhez. — Uram, most legyen erős! Üljön le és kapaszkodjon meg ... így ni... Tehát — nincs MINOP-eljárás! A tudomány, hálisten, nem ismeri a személyiség optikai úton történő megítélését, minthogy ez nyilvánvaló csacsiság! Az óriás hápog: — Dehát... dehát az a szemüveg ? — Gyerekjáték. Tavaly vettem egy török bazárban. Csali játék. Nem sokkal bonyolultabb, mint a doboz, amit ha kinyitunk, hirtelen előugrik belőle egy kis krampusz, amelyet eddig a doboz fedelével leszorított rugó tartott viszsza. Az úgynevezett MINOP-szemüveg lencséi kétkét vékony üveglapból állanak. A két üveglap közötti keskeny rést tölti ki aztán egy zöld színű vegyszer, zölddé varázsolva mindent, amit így néz a szemüveg viselője. Ez a zöld folyadék — többször lemértem — pontosan tíz másodperccel azután folyik be a két üveg közé, hogy valaki a szemüveget az orrára tette. Tudniillik ezáltal nyomás nehezedik a keret aljába rejtett érzékeny csapszerűségre, bekapcsol valami miniatűr pumpaféleséget. A toronyember hitetlenkedve csóválja meg a fejét. — Bocsásson meg, de... de ez lehetetlen. Bolla a leghatározottabban állította, hogy az az üveg ötször váltott zöldre, éppen annak az öt alkalmazottnak festette zöldre a fejét, akinél a rátermettség hiánya, a teljes hozzánem értés nem is jelentett neki újdonságot, meglepetést. Részint tudta, részint erősen gyanította, hogy ezek nincsenek a helyükön. És a műszer ezt igazolta! Épp ezeknél és csak ezeknél váltott zöldre! — Pontosan itt van a kutya elásva! — nevet fel a pszichológusnő. — Ennek már van valami köze a lélektanhoz, itt következik az én világraszóló leleményem! Az a szemüveg ugyebár tíz másodpercnyi viselés után mutat zöldet, én arra kértem Bolla kartársat, hogy tízig számoljon magában egy-egy szemrevételezésnél. Ez többnyire egy-két másodperccel rövidebb a kritikus időnél. Arra számítottam s elképzelésem tökéletesen bevált, hogy ha a vizsgálatot végző személy csak egy kicsit is hisz a vizsgálat komolyságában, önkéntelenül lassabban számol, akaratlanul is kivár, ha olyan tagot vesz szemügyre, akinél valószínűnek tartja, hogy a jelzésnek kell következnie, így tehát az igazgatónk vezérelte — önkénytelenül — a szemüveget. Először a Babák-fiúnál számolt lassabban, aztán a többinél. HATODIK FEJEZET A titok nyitja Bercze leesett állal hallgatja végig a magyarázatot, csak nagysokára jön meg a hangja. — Tudja, kedves kartársnő, hogy maga ... maga egy égetni való boszorkány? — Természetesen — bólint Angéla. — Gyermeteg trükkel átejtettem a kisistenek tanácsát. De ha tekintetbe veszi, hogy nemes, tisztességes cél vezetett, s hogy alapjában komisz természetemet, dicséretes önuralommal fékezve, csak akkor folyamodtam ehhez a zsarolási eszközhöz, amikor minden más módszer haszontalannak bizonyult, hogy itt a feladatom elláthassam, a munkámat jól végezhessem, nem ítélhet el nagyon szigorúan. — Ugyan — legyint a behemót —, én egyáltalán nem ítélem el, nekem imponál, amit csinált, én sosem lennék ilyen bátor. Dehát a dolog rosszul is elsülhetett volna. Mondjuk, ha Bolla tüzetesebben megvizsgálja, megvizsgáltatja az elkobzott szemüveget. Hamar rájött volna a turpisságra! — Igen, ettől én is nagyon féltem, szerencsére libuska Esztike, az öreg titkárnője kihúzott a pácból. De ha Bollának kevésbé fontos a hasa, ha előbb felboncolja a foglyulejtett szemüveget, s csak aztán vonul le az ebédlőbe, csúnyán ráfázom. — És ő most hol van? — érdeklődik suttogva Bercze. — Kicsoda? — Nem kicsoda, hanem micsoda. A szemüveg. Nem mutathatná meg? Csak egy pillanatra ... Betegesen kíváncsi természetem van ugyanis. Tímár Angéla előhúzza zsebéből a papírtokot, kinyitja, kiveszi belőle az ormótlan okulárét, átnyújtja Berczének. Mint finommívű ékszert, olyan óvatosan veszi kézbe az óriás, megnézegeti, aztán könyörgő tekintettel pillant Angélára. A nő megérti, igent int, engedélytad. És a következő másodpercben már ott a szemüveg a tatárbajszú férfi orrán. Félhangosan számol: egy, kettő, három ... egészen tizenkettőig. A falon függő csorba tükör elé áll, nézi magát, a szája mozgásán látszik, hogy tagoltan beszél, alighanem számol magában. És egyszerre csak felkiált : — Zöld! Zöld lett a fejem!... Mondhat, amit akar, ez a szemüveg, ez azért sejti az igazat! KÉSIK A KEDVES ■ ■■■■ M BOROSPINCE - Egy külföldi filmben láttam ilyen isteni rejtekhelyét... Ezt sose fedezi fel az asszony ... SZIVE AZ VAN . . . Vége— Fiacskám, ez az életbiztosítási kötvényed?