Ludas Matyi, 1981 (37. évfolyam, 1-53. szám)

1981-01-01 / 1. szám

r M­l Mamies! $TSm Reggel még csak azt hittem, hogy Kosár Péterke ötéves, akivel — noha már hétéves el lehet hitetni, hogy amit a télapóünne­pélyre megtanult, az egy vers. Az általa versnek vélt verset Faltörlő Zebegény hatóságilag engedélye­zett tankönyv-költő írta, így szólt: Nagy pelyhekben hull a hó, Jajj de jó! Fel a kesztyűt, a sapkát, Megkérjük az apukát: Húzzon el az iskolába — A gyereknek jó dolga van Kiskorába! A költeményt Kosár Péterke mellett még negyvenen tanulták meg: az ünnepségen a kislányok a páros sorokat szavalták kórusban, a fiúk a páratlanokat. Három szü­lőnek is könnyes lett a szeme a szavalat után, ki tudja miért? A szavalat után a szülői mun­kaközösség által felkért doktor Kösöntyű Márton reumatológus fő­orvos — télapónak öltözve — vat­tacukrot osztott szét a gyerekek között, akik ismét felsorakoztak egy szavalathoz. Ezúttal Petőfi Sándor — helyett­e,­ölveddy Bambi néninek, az Országos Di­daktikai Társaság vaskeresztjével kitüntetett gyermekírónak költe­ményét adták elő, a nagybetűket a fiúk, a kisbetűket a lányok. Részlet „A tél örömei” című versből: Nulla foknál csúszik a víz. Hinteni kell fűrészporral — Hogy ne bukjon nagyi orra! A szavalat után ismét kedves pillanatok következtek: a gyerme­kek a tanteremben Petőfi Sándor, Arany János és József Attila képei alá jégvirágot helyeztek, majd fel­álltak, versmondáshoz. Tizenöt éve, minden alsó tago­zatú tankönyv tizenhetedik olda­lán, alulról felfelé megtalálható Asinus P. Cecília népszerű verses mondókája: Jancsi, Pista, Erzsike, Beli szép is a versike, Aki hallja ámul-bámul Velünk tanul bugyutául! Nem vártam meg a következő műsorszámot, csendben kilopóztam a tanteremből, kisétáltam az ud­varra, szivarra gyújtottam. A sötét téli délutánon szikrázott a hó, azt hittem egyedül vagyok, de mégis, mintha különös árnyak jelentek volna meg az iskolaudvaron. A lá­bam előtt például egy tyúk ka­­pirgált. — Ej, mi a kő, tyúkanyó kend! — kiáltottam rá, de elfu­tott. Egy hókupacon bús mogorván ült Petiké — talán azért mérgelő­dött, mert nem mehetett be az osztályba. Aztán ott volt egy em­ber, nagy bajuszos, mit csinált? elment a kúthoz. Mintha három királyok is álldogáltak volna a hóban... Nem bámészkodtam tovább, visszamentem az osztályba. A gye­rekek éppen Málnási Melinda: „Kakaó” és Melindási Mália: „Kisdobos a nyakkendőm” című verseit skandálták, egy bodros, szőke néni vezényelte őket. Majd­nem rákiáltottam: „A feje a néninek éppen jó lesz pemzlinek!” Aztán mégsem tettem. Mégsem illik ennyi gyerek előtt ilyen tisz­teletlenségeket kiabálni. Hiszen ar­ról is van egy gyönyörűszép vers a tankönyvükben — ha jól emlék­szem Kevernyegi Brúnótól —, hogy egy jó gyerek nem beszél csúnya. Somogyi Pál FORMATERVEZETT JÁTÉK - Az én macskám az erősebb.. — Mit féltékenykedsz? Csak azért akarok együt­tjárni a számtantanárral, hogy ne buk­tasson meg! ROHANÓ ÉLET - Persze, ezek a szánkás palik mindig előny­ben vannak! - Mennyi idős apukád, hogy még mindig járóka kell neki?

Next