Ludas Matyi, 1983 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1983-01-06 / 1. szám
HOSSZABB TAKARÓKAT! VAGY RÖVIDEBB LÁBAKAT! VAGY NE NYÚJTÓZKODJUNK! ÖSSZETÉTEL - Jó es a magyar szike, csak egy kicsit sokszor kell élesíteni. - Ezek a híres olaszok!? Hisz hazaiból már sokkal különb a választék! Csámcsogi Abaújné született Space Kisztishand Delikátesz egy hidegre fordult téli reggelt használt fel arra, hogy talpig zimankóba öltözve bezörgessen az ajtómon. Az idős választópolgár egy rosszul összegyűrt hógolyó konokságával verte az ablakszárnyat, de még így sem tudott jelentősebben megijeszteni. — Csip, csip, csip — mondta, amikor végül is engedtem a második emeleti lakótárs erőszakos modorának. — Esetleg háp, háp, háp. Úgy nézhettem rá, mint csibe a keltetőre, mert erőt vett magán, hátsó felét riszálva kezdte, akár a kacsa, amikor végre kiért a csüdig érő hideg vízből, s behajlított könyökkel egy kiguvadt szemű szárnyas állat idétlen mozgását utánozta. — Boldog új évet — mondtam neki, csak hogy eltereljem a figyelmét a súlyosabb gazdasági problémákról □ Csámcsogi néni harcosan felvetette becsületben megőszült fejét, megkapaszkodott a folyosó vasrácsában, majd néhány térdropogtatós mélyguggolással hívta fel magára a figyelmet. — Csip, vagy ha nem, akkor legyen háp — mondta, amikor magához tért a második emeleti lakókat olyannyira jellemző légszomjból. Reggel négy óra volt, be kell vallanom, nem ez a legjobb napszakom. — Nem hallotta még? — kérdezte Csámcsogi néni. — Ha lenne egy kicsit több hely itt a folyosón, megmutatnám, hogyan kell körbetipegni először balra, azután jobbra. — Ne tessék politizálni — intettem önmérsékletre a felhevült gondolatvilágú nyugdíjast. — Miről lenne szó? Szavalópózba vágta magát, mint aki a „Vers mindenkinek” című folytatásos tévéműsorban kapott egy kisebb epizódszerepet. — Vándor Kálmán költeménye: Csiripelő madarak — kezdte Csámcsogi néni. — Csiripelő madarak, csiripelnek nagyokat. Mondogatják egyre csak, csip, csip, csip / Csiripelő madarak, ágról ágra ugranak, ismerjük a dalukat, csip, csip, csip, csíp — és így tovább. Csámcsogi néni egy népi kántáló stílusában vezette elő ezt a gyöngyszemet, de még ez sem vont le sokat abból a látványból, amelyet ismételt kacsatikus mozgásával idézett elő. — Nagyon jó — mondtam neki, mert a tehetségeket bátorítani kell, kortól és idegállapottól függetlenül. — Van még — jelentette ki beszélgetőpartnerem. — Ugyanez a dallam Harsányi Bélát is megihlette. — Ne mondja! — mondtam neki ijedten. Körülbelül nyolc fok lehetett mínuszban és még mindig nem fagyott be a fülem. Született Space Kisztihand Delikátesz a már ismert kiguvadt szemű szárnyas állat viselkedését erőltette magára és szavalni kezdett. — Harsányi Béla verséből következik egy rövid részlet, előadja Csámcsogi Abaújné született Space Kisztihand Delikátesz. A várt tapsvihar elmaradt, csupán egy fáradtnak tűnő faldarab esett le, néhány méternyire tőlünk. — Itt a híres kacsatánc, minden budapesti srác / erre kacsázik a lánnyal, háp, háp, háp / Gyere tipegni velem, S amíg veled tipegem / hápogom hozzád, hogy várok rád, rád rád. Furcsán nézhettem rá, mert megszólalt. — Az első változatban még arról is szó van, hogy a csiripelő madarak arról énekelnek, hogy milyen szép az élet. — Ez tényleg igaz — mondtam. — Benzináremelés után ... Ihaj, csuhaj! — tettem hozzá, mert a magyar ember bánatában is vigad, az már neki sajátja. — Maga szerint melyik változat a jobb? — kérdezte beszélgetőpartnerem. — Mindkét szerző a saját változatát akarja elfogadtatni. — Ez igen furcsa — vetettem csak úgy foghegyről Csámcsogi néninek. — Ha a szerzőknek csupán annyi önkritikájuk lenne, mint egy frissiben feleresztett előszobaparkettának, nem ezen vitatkoznának. Csámcsogi Abaújné született Space Kisztishand Delikátesz ismét a rosszul összegyúrt hógolyó szerepében tetszelgettt, de ezúttal ha lehet, még halványabb volt. — Min kellene vitatkozniuk? — kérdeze fenyegetően. Látszott rajta, ha nem kap kedvére való választ, azonnal kacsa táncba kezd. — Ismerve mindkét szöveget, inkább azon kellene hajba kapniuk, hogy melyikük nem írta a verset. Házunk szócsöve ekkor már erősen verdesett a két alkarjával. — Háp, háp, vagyis, csip, csip — jelentette ki érdes hangfekvésben, majd lábait óvatosan maga alá húzva, lassan a levegőbe emelkedett. Föld S. Péter CSAK HAZAI ANYAGBÓL MAGYAR MENTŐKUTYA