Ludas Matyi, 1985 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-02 / 1. szám
BRENNER GYÖRGY: fr. HIRADOZÁS — Már százszor megmondtam, szívem, hogy nem ködös, hanem közös közlemény! És miért akar válni asszonyom? — kérdezte az ügyvéd. — Nehéz megmagyaráznom. _ A férjem jól keres. Anyagi gondjaink nincsenek. Azt sem állíthatom, hogy nem szeret. Szexuális életünk rendben van, azaz inkább volt, mert mióta beteg ... — Beteg? Nem orvoshoz kellett volna fordulnia inkább? — Ez nem olyan közönséges betegség. Különben is ha tébécés volna, ha a veséjével, májával lenne baj, vagy akár ha Isten őrizz, amputálták volna a lábát — kitartanék mellette, sőt jobban szeretném, mint valaha. De ezt az új nyavalyát nehéz elviselni. — Elmebaj? — Olyasmi, de nem egészen. Tetszik tudni, a férjem közgazdász, ő a felelős a minisztériumban a gazdasági szabályozóikért. Éjjel-nappal az ösztönzőkön, meg az érdekeltségi viszonyokon törte a fejét. Azt állítja, a bajokon csak úgy lehet segíteni, ha mindenkit érdekeltté tesznek abban, amit csinál. Folyvást ilyen szavakat mond, hogy: differenciálás, költségérzékenység, a piac értékítélete ... — És ön ezt unja. Megértem, de lássa be az ő pozíciójában . . Gondolom nagyszerűen végzi a szabályozást. — Egy csodát! Hiszen éppen itt a baj, ügyvéd úr! Akármilyen nagy okos, bármily finom, rafinált kis szabályozókat talál ki, a vállalatok túljárnak az eszén. Hiába vezeti be az érdekeltséget, a differenciálást, a költségkímélést — azok ott lent keresztbe tesznek neki. No mostan, ezen a kudarcon a férjem úgy felbőszült, hogy elkezdte odahaza, a családban bevezetni a szabályozókat. Hogy mégis legyen sikerélménye. Azóta én is, a gyerekek is, de még a nagymama is, be vagyunk szabályozva. — Hogyan? — Apróságokkal kezdődött. A férjem például készített egy grafikont a fajlagos zsiradékfelhasználásról. Ha ezt túllépem, egy bizonyos százalékot levon a kosztpénzből, ha viszont megtakarításom van akkor elvisz moziba. Ugyanez persze a liszttel, tojással, a kávéval és minden mással is. Nagyobb veszteségnél büntető kamatot kell fizetnem. Igaz, néha kapok tőle néhány szál virágot, apró ajándékot, de csak akkor, ha — így mondja — sikerül mozgósítanom a tartalékaimat. Azelőtt folyvást mákos tésztát zabált volna, most fintorog, arra ösztönöz, hogy korszerűsítsem termékszerkezetemet. A nagymama eddig a családnak kötögetett sálat, kesztyűt, miegymást kedvtelésből. Most csak akkor nézheti este a tévét (imádja nézni), ha igazolja, hogy bármely piacon értékesíthető holmikat kötött. A gyerekeknél is érvényesíti a differenciálást. Eddig 100—100 forint zsebpénzt kaptak havonta. Most elrendelte, hogy aki jól tanul — ez Lacika — megkapja a teljes kétszázat, Gabika, aki rossz tanuló, viszont egy árva fityinget sem. „Nem fogjuk a gyengéket dotálni, az erősek rovására!” — nyilatkoztatta ki. — Bizony ezek furcsa dolgok asszonyom, de kicsinyes férjek mindig voltak és lesznek ... — Ennyit még elviselnék, ügyvéd úr, de most már ott tartunk, hogy ha nem teljesítem az előírt mutatókat, meg sem csókol. Azt mondja: helytelen a lemaradókat preferálni. A végén még szanálni fog. — A férje mindig ilyen kukacosan szabályozta az életüket? — Dehogyis ügyvéd úr. A régi mechanizmus idején egészen másmilyen volt. Zsarnok, erőszakos, könyörtelen. A munkájában is, idehaza is a szigorú központosításra esküdött. Ha valami nem tetszett neki, lekevert nekem két csárdás adminisztratív pofont — az asszony elpityeredett. — Mert akkor még gyöngéden szeretett. . . Novobáczky Sándor ESZMÉLÉS — Hallod-e, Rozika, te, gyerünk a moziba be, tudok a magyar agrárpolitikai mozgalmakról egy valami csudát! NEMZETISÉGI CSALÁD A 12. ÓRÁBAN - Bekukkanthatna már Kádár elvtárs a Sakkszövetségbe! — Te jó Isten, kétnyelvű a feleséged?! 3