Ludas Matyi, 1990 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1990-01-03 / 1. szám
A DRÁMAI CSÚCS - Figyelj, még csak most jön az őrülési jelenet! - Népszavazzással kell majd eldönteni, ki legyen a tíz meg a húszezer forintoson. SZEGÉNYEDÉS - A kutyáikat, macskáikat már kezdik szélnek ereszteni a fiatalok . . .! ZÚZD AZ AKTÁT NE SIRÁNKOZZ! Sötét, kilátástalan este volt, olyan, mint a többi. Ekkor figyeltem fel a csukott gépkocsira. Már az is gyanús volt, hogy nem látszott rajta semmi különös. Szürke volt, mint az átlagegér és zárt, mint egy leszúrt Rittberger. Az autó hirtelen balra fordult! Majd egy saroknál megint balra! Megkerült egy teret és újból balra vette az irányt. Üldözőbe vettem .. . Mindig csak balra, balra, balra, még a jobbkézszabályt se vette figyelembe! Balra, majd megint balra kanyarodott. Észrevétlenül követtem, mert tudtam, hogy itt egy titkos akcióról van szó! Hohó emberek, amíg ti békésen aluszkáltok ésvárjátok az áremeléseket, itt rejtélyes aktamegsemmisítés folyik! Az autó egy hatalmas gyárépület előtt fékezett, melyen jól lehetett olvasni a feliratot: Magyar Aktá- és Iratmegsemmisítő Művek. Valamit nagy csendben lepakoltak ... feszülten figyeltem, mi történik ... csönd volt, csak az emberek káromkodása, egy három műszakban dolgozó meleghengersor zörgése, valamint egy némiképp kapatos vidám társaság ordibálása hallatszott. Máskülönben olyan volt a táj, mint egy mamut:kihalt. Nagy, hatalmas titok lappangott a közelben, ezért, ha lehet, még éberebben figyeltem. Amikor az autó eltávozott, odamentem a portánálszolgálatot teljesítő rendészhez, zsebemből egy köteg ötszázast vettem elő, majd megkörnyékeztem féz öreget. — Itt van némi kis lóvé — mondtam a fundamentalista embernek — engedje meg, hogy néhány órácskát kutakodjak a gyárban. Az idős fakabát nemet intett a fejével. Na, gondoltam, engedek az erőszaknak. Szomorúan indultam hazafelé, amikor a rendész mellém lépett és halkan a fülembe duruzsolta: — Zúzd az aktát, ne siránkozz! — Szóval, valóban? — intettem fejemmel a gyárudvaron lerakott több tonna papír felé. Némán biccentett, ezzel is jelezve, hogy fontos, sőt, bizalmas dologról vanszó. — Engedjen be! — mondtam neki és újból elővettem zsebemből az ötszázasokat. Ő is elővett valamit a fakabátja zsebéből, majd viharlámpája fényénél együtt olvastuk el a rejtjeles szöveget: ITT NAGYON BIZALMAS IRATOKAT SELEJTEZNEK, DE HA MEGSZERZI NEKEM KIM IR SZEN ÖSSZES BESZÉDEIT BŐRKÖTÉSBEN, AKKOR BEMEHET. Szerencsére épp nálam volt a bőrkötés, megalkudtunk, s máris szaladtam befelé az udvarra. Reszkető kézzel oldoztam le a papírkötegekről a jobb napokat látott cukorspárgát és rávetettem magam az olvasnivalókra. Fél óra elmúltával már tudtam, jól tettem, hogy vállaltam a veszélyt, mert igen fontos, bizalmas iratokat tanulmányozhattam, talán megsemmisítésük előtt utoljára. Különösen egy 134 pontból álló, kifejezetten 80 kg alatti könnyűbúvárok számára készült tűzrendészeti utasítás volt rám nagy hatással, de az sem volt piskóta, hogy beleolvashattam néhány vezető elvtárs és úz oltási bizonyítványába! ! — Holnap este megint eljönnék! — mondtam a rendésznek a kijáratnál, amikor már belefáradtam a szenzációkba. Rejtjelesen rázta a fejét, ami azt jelentette, hogy: nem. Már-már ismét engedtem az erőszaknak, amikor újból elővette zsebéből a már egyszer látott kockás papírlapot. Ezúttal a másik oldalát mutatta, melyen iskolázatlan, de azért jól olvasható betűkkel ez állt: TITOKBAN BEENGEDEM, HA ELHOZZA NEKEM A PARLAMENT TETEJÉRŐL A KRASSÓ GYÖRGY ÁLTAL DEDIKÁLT VÖRÖS CSILLAGOT! Föld S. Péter MINDENKI MONDJA A MAGÁÉT