Főgimnázium, Lugos, 1917
Az intézet története. I. Dr. Vass Bertalan. A lefolyt iskolai évben dr. Vass Bertalan tank. kir. főigazgató urunk sikerekben gazdag főigazgatói működésének tizedik évfordulóját ünnepeltük. Intézetünk tanári testülete ez alkalommal igaz tiszteletének és szeretetének az alábbi üdvözlő feliratban adott kifejezést : Nagyságos Főigazgató Úr ! Szeretett Vezérünk ! Benső szükség sugallatára, ösztönzésére hallgatunk, amikor Nagyságodat tankerületi főigazgatóságának tizedik évfordulóján, a nagyváradi tankerület valamennyi tanárával egybeforrva, igaz ragaszkodással, igaz nagyrabecsüléssel s vezetőjére büszke lélekkel üdvözöljük. Tíz esztendő nem nagy idő az ember életében, ahogy az ember arasznyi földi léte is csak parányi az emberiség öröknek látszó életéhez képest. De a belső tartalom — ezt a mai nagy idők csodái is vallják — sokszor a pillanatot is örökéletűvé avatja s ez a belső tartalom adja meg Nagyságod tízéves főigazgatói működésének is a tartósságot, az értéket, a jelentősséget. Pedagógiai éleslátása, széleskörű tudása, nagy eszméktől áthatott, tapintatos és bölcs vezetése, vallásos és hazafias példája a mi intézetünknek, — tanároknak és tanulóknak egyaránt —, a folytonos haladást, emelkedést jelentette s ami sikert e válságos, zivataros időkben is, itt, a végvidéknek e kultúrbástyáján elérni tudtunk a nemzeti és erkölcsi eszmék hűséges szolgálatában, abban Nagyságodnak annyi az érdeme, hogy csak a legmélyebb elismeréssel és hálával emlékezhetünk meg róla ez ünnepies percekben. Ebben az elismerésben és hálában lelje Nagyságod oly igaz, tiszta örömét, amily igaz, tiszta érzéssel nyújtjuk e szép és Nagyságod jellemétől, munkájától és sikereitől ragyogó évfordulón a hála és elismerés babérját. Hassa át Nagyságodat az a tudat, hogy eszméi, nagy nemzeti és pedagógiai céloktól lelkezett útmutatásai lelkünkben termékeny talajra találtak !