Pintér Jenő - Putnoky Imre (szerk.): MAGYAROSAN - NYELVMŰVELŐ FOLYÓIRAT 7. évfolyam (1938)
7. kötet / 1-2. szám - Szarvas Gábor: Neológiai kurjantások
fejtörés. Az műveletlenül is hajtásnak indul és megemberedik; úgy nő számunkra magától, mint a bajusz. Nem kell egyéb hozzá, csak erősen feltennünk magunkban, hogy nyelvészek leszünk. Aztán alszunk egyet rá s reggelre, mikor felébredünk, azon veszszük észre magunkat, hogy a kiskunsági, csalodjai s más csodatévő nyelvszellem ugyancsak duzzasztja keblünket: bacchatur vates et rabio fera corda tument. Az így egy éjen át nyelvtudománnyal torkig inspirált csodalegény aztán a legelső keserű pillanatban nekirugaszkodik, egy majd megmutatommal tollat ragad a kezébe, a papirost maga előtt kisimítja, egyet gondolkodik, de nem azért, mintha nem volna tisztában magával, hogyan oldja meg a kérdést — hisz aki már ide is, oda is írt egy novellát, aki annyi zengzetes alkalmi verset készített, annak az egész nyelvtudomány tiszta gyerekjáték —, hanem, hogy Grimmet, Boppot, vagy melyik óriását csapja agyon a nyelvtudománynak egyetlen egy — kurjantással. Mert a jerikói csoda óta a neológia táborában a kurjantás a faltörő kos. Bizonyítanunk kell? Kurjantunk egyet. Cáfolnunk kell? Kurjantunk egy még nagyobbat s kurjantásunkra szent, hogy összedűl az ellenséges város, így van megírva ez az igazság Józsue könyve VI. fejezetének 20. versében. És Urunk születésének 1878. esztendejében megkezdődének másod ízben a neológia táborában a kurjantások; harsányan hangzó, széles torkú, haragos kurjantások. És általharsogták a levegőeget Kárpátoktól Adriáig. És lőn nagy öröm Izráel — akarom mondani Bartzafalvi fiai közt és lelkesedés és vigadozás. Mert újra megtért az egykoron nagyon alácsappant bátorság; a nekikeseredés friss lelket és szokatlan merszet öntött egy időre gonoszul berekedt torkukba. Tartsák meg őket az olympuslakók hosszú időre, köszörüljék ki még élesebbre a neológia mézével csepegő torkukat, hogy még többször s még harsányabbakat kurjanthassanak az utókor épülésére s a mi édes mulatozásunkra! Több volt, sok volt és harsogó volt. Hanem két kurjantás az mégis különösen kivált a sok közül, a harsogó közül, valamint kiválik a gulya vezérkolompja a többi apró-cseprő kolompok közül. Az egyik a szelíd lelkű, tisztes Vasárnapi Újság volt Június 16-ára virradtunk. Egy erős, nekikeseredett, hosszan tartó kurjantás hangzik végig az országon. Megdöbbenünk. De nem is tréfa! Hisz belőlünk akarja a lelket kifojtani. A kurjantásnak pedig íme ez volt az ő sommája: »Az orthologusok kis, de merész hada nyilt harcot üzent a Kazinczy ótai egész nyelvújításnak; csak a régi magyar nyelv jogát vitatta; a tájnyelveket nagyra vette; a szóképzésben a legnagyobb szigort követelte; abban kereste örömét, hogy minél több szónak vitathassa el magyar eredetét s különös előszeretettel a szláv Miklosichot bibliának vette; s a magyar nyelvet kifüröszteni fenyegetőzik nyelvkincse javából.«