Gerbert Károly: A kassai VI. hadtest harcai 1914. aug. 25-30. (Budapest, 1929)

BEVEZETÉS

Előzmények és helyzet 1914 aug. 24-én este. A 4. hadsereg, mint az északi hadszíntéren felvonult a. m. haderők támadó csoportjának jobbszárnya, felvonulását nagyjában Przemysl— Sieniawa között aug. 20.-a körül befejezte. Az eredeti haditerv értelmé­ben, amelyhez a főparancsnokság — az előrehaladott orosz mozgósítás ellenére — más körülményekre való tekintettel változatlanul ragasz­kodott, a következő volt : a 4. hadsereg a Bug és Wieprz folyók által határolt sávban általában Cholm irányában támad, tőle nyugatra a Visztuláig az 1. hadseregnek általában Lublin felé kellett előnyomulnia. A 4. hadsereg jobb szárnyát kelet irányból való oldalozó behatás ellen megvédeni nagyjában a 3. hadsereg feladata volt. Míg azonban az 1. had­sereg a 4.-kel egyidőben előnyomulásra készen állott, addig a 3. had­sereg felvonulása még javában tartott még akkor is, amidőn az 1. és 4. hadsereg felvonulási körletéből már megkezdte az előnyomulást, hogy a támadáshoz a határ közelében megfelelően csoportosuljon. Az általá­ban északi irányban végrehajtandó támadáshoz ugyanis a San folyó mentén felvonult két hadseregnek balra fel kellett kanyarodnia, mely körülmény a 4. hadsereg jobb szárnyán előnyomuló VI. hadtestnél nagy és fárasztó menetekben éreztette hatását, úgyhogy a vonatok a mély homokban már kezdettől fogva lemaradtak. Hogy ezek felzárkózhassa­nak, a hadtest aug. 24-én pihenőnapot tartott. A kanyarodásnál az 1. hadsereg balszárnya képezte volna a sarok­pontot, ez előtt a hadsereg előtt azonban a nehezen járható, mocsaras Tanew folyó erdősége terült el, amelyen természetesen minél előbb, még erősebb ellenséges behatás nélkül, átjutni igyekezett. Így az 1. had­seregnél aug. 24-én a Tanew régió északi szegélyén már javában folytak azok a részletharcok, amelyeket összeségükben a krasniki csatának nevezünk, addig a 4. hadsereg csoportosítását még nem fejezte be, csak balszárnyán tolta előre a II. hadtestet az 1. hadsereggel kapcsolatban, a 3. hadsereg pedig még csak a felvonulásnál tartott. Az egyes sereg­testek tehát fokozatosan és lépcsőzetesen léptek harcba. Az aug. 24-én este elért helyzetet az 1. számú vázlat mutatja. Ebben az ellenséges helyzet úgy van ábrázolva, ahogy ezt a 4. hadsereg­parancsnokság és a VI. hadtest a lovas hadosztályok és repülők jelen­téseiből, továbbá a békenyilvántartásból ismerte. Már itt is feltűnik a Bug és Huczva közötti területről való teljes tájékozatlanság. Ott a 3. hadsereghez tartozó 2. lovas­ho.-nak kellett felderítenie ; ez ugyan majdnem Wladimir Wolynskig jutott, azonban egy, a hátában meg-

Next