MHS Vezetők Lapja, 1964 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1964-01-01 / 1. szám

E­nnek a leningrádi vendégnek, a felszabadító szovjet hadsereg egykori tiszt­jének találkozása a József Attila-lakóteleppel és az új, lágymányosi lakó­teleppel puszta véletlennek lenne tekinthető, ha a fővárosra és az országra egyaránt nem ezt, tehát az építést, a gyarapodást, az újjászületést tartanánk jellemzőnek, természetesnek. Ez a szocialista történelem, a mögöttünk maradt esztendők leg­főbb tartalma ama fényes nap óta. A felszabadulást közvetlenül megelőző időben utolsó óráit élte magyar föl­dön az urak, a kizsákmányolók rendje. A felszabadulás pillanatában megkezdő­dött a harc az új társadalom győzelméért az új viszonyok között és folytatódott az új történelmi helyzet közepette. A győzelem bizonyosságának tudatában lé­pett új szakaszába a küzdelem, amelyet a dolgozók élén létrejötte óta vívott a kommunisták pártja. Az emlékezés akkor igazi és méltó a nemzet nagy napjához, ha a szovjet hősök feledhetetlen áldozata előtt tisztelegve arra is gondolunk, hogy a felszabadu­lás óta mit altatott, mit épített a főváros dolgos népe. Akkor méltó és igaz az emlékezés, ha a múlt lassan már elszürkülő képei közül előhívjuk azokból a na­pokból az akkori Tisza Kálmán tér egyik házának képét, azét a házét, amelynek falára mindjárt a pesti oldal egy részének felszabadulása után kiszögezték a táblát: „Magyar Kommunista Párt.” Két és fél évtizedes illegalitásban, a fél és egész fasizmus börtöneinek és akasztófáinak árnyékában vívott küzdelem után léptek ki a napfényre a kommunisták. Harcoltak, véreztek, haltak, mártírok so­rát adták a magyar népért — s első szavuk az volt a házroncsok tövében, az éh­ség és betegség tizedelte városban: dologra, munkára, építsük fel Budapestet, építsük újjá az országot! Ahol ma a hatos villamos jár a Körúton, szovjet katonák álltak néhány be­vontatott krumplisvagon mellett: enni adtak az éhes városnak. A gyárak kihűlt kéményeinek tövében, fázva és rosszul öltözötten kommunisták magya­rázták: a megbénított, kirabolt üzemekben meg kell indítani a munkát. A Rá­kóczi úton kinyitották az egyik mozi ajtaját és szovjet filmet pergettek. A vá­rosházán — még meg-r­egharcolva egy-egy nehéz csatát a tegnapból itt ma­radt „politikusokkal” — a kommunisták az új Budapest arcát vázolták fel. A pályaudvarokon kiégett kocsik és béna mozdonyok mellett, szerszámmal a kézben állt már a munkás és hozzálátott a közlekedés megindításához. N­ekü­nk, a Magyar Honvédelmi Sportszövetség vezetőinek és tagjainak azt üzeni az évforduló, hogy még jobban, magasabb színvonalon kell teljesíteni mindazt, amit a haza joggal vár el tőlünk: szervezeteinkben, szakköreinkben, az elő- és utóképzésben a honvédelmi sportok segítségével olyan ifjúság nevelésé­ben segédkezni, amely bátorságban, hozzáértésben és magatartásban egyaránt méltó a felszabadító szovjet hősökhöz és az új élet építését oly nehéz körülmé­nyek között megkezdő, s azóta oly sok történelmi győzelmet kivívó munkásosz­tályunkhoz. Megtanulni a haza védelméhez szükséges fegyverek kezelését, meg­ismerkedni a technika legújabb vívmányaival és azok honvédelmi hasznosításá­val, növelni a tömegek sportolási kedvét, erősíteni a szocialista tudatot és ezál­tal kifejleszteni a milliókban a helytállás, a haza védelmének kötelességérzetét, teljesíteni a szocializmus építésével kapcsolatos, valamint a proletár internaciona­lizmus iránti kötelességünket és hálatesten, odaadással gondolni felszabadítónk­ra, a Szovjetunióra — ez a dolgunk. Aki az évfordulón végigpillant a magyar főváros téli estjének neonfényes, derűs, szép képén, gondoljon 1945 februárjára és azokra az évekre is, ame­lyek azóta szálltak el a Duna két partján épült város fölött. Csak büszkeség, öröm, hazaszeretet és becsületes kötelességvállalás lehet az, ami mindannyiun­­kat eltölt. Budapest felszabadulásának évfordulóján akkor ünnepelünk igazán, ha a jelen és a jövő feladataira is gondolunk, mindannyiunk munkájára a szo­cialista haza előtt álló szép és derűs, valamennyiünktől tetteket váró esztendőre. "

Next