MHS Vezetők Lapja, 1964 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1964-01-01 / 1. szám
Ennek a leningrádi vendégnek, a felszabadító szovjet hadsereg egykori tisztjének találkozása a József Attila-lakóteleppel és az új, lágymányosi lakóteleppel puszta véletlennek lenne tekinthető, ha a fővárosra és az országra egyaránt nem ezt, tehát az építést, a gyarapodást, az újjászületést tartanánk jellemzőnek, természetesnek. Ez a szocialista történelem, a mögöttünk maradt esztendők legfőbb tartalma ama fényes nap óta. A felszabadulást közvetlenül megelőző időben utolsó óráit élte magyar földön az urak, a kizsákmányolók rendje. A felszabadulás pillanatában megkezdődött a harc az új társadalom győzelméért az új viszonyok között és folytatódott az új történelmi helyzet közepette. A győzelem bizonyosságának tudatában lépett új szakaszába a küzdelem, amelyet a dolgozók élén létrejötte óta vívott a kommunisták pártja. Az emlékezés akkor igazi és méltó a nemzet nagy napjához, ha a szovjet hősök feledhetetlen áldozata előtt tisztelegve arra is gondolunk, hogy a felszabadulás óta mit altatott, mit épített a főváros dolgos népe. Akkor méltó és igaz az emlékezés, ha a múlt lassan már elszürkülő képei közül előhívjuk azokból a napokból az akkori Tisza Kálmán tér egyik házának képét, azét a házét, amelynek falára mindjárt a pesti oldal egy részének felszabadulása után kiszögezték a táblát: „Magyar Kommunista Párt.” Két és fél évtizedes illegalitásban, a fél és egész fasizmus börtöneinek és akasztófáinak árnyékában vívott küzdelem után léptek ki a napfényre a kommunisták. Harcoltak, véreztek, haltak, mártírok sorát adták a magyar népért — s első szavuk az volt a házroncsok tövében, az éhség és betegség tizedelte városban: dologra, munkára, építsük fel Budapestet, építsük újjá az országot! Ahol ma a hatos villamos jár a Körúton, szovjet katonák álltak néhány bevontatott krumplisvagon mellett: enni adtak az éhes városnak. A gyárak kihűlt kéményeinek tövében, fázva és rosszul öltözötten kommunisták magyarázták: a megbénított, kirabolt üzemekben meg kell indítani a munkát. A Rákóczi úton kinyitották az egyik mozi ajtaját és szovjet filmet pergettek. A városházán — még meg-regharcolva egy-egy nehéz csatát a tegnapból itt maradt „politikusokkal” — a kommunisták az új Budapest arcát vázolták fel. A pályaudvarokon kiégett kocsik és béna mozdonyok mellett, szerszámmal a kézben állt már a munkás és hozzálátott a közlekedés megindításához. Nekünk, a Magyar Honvédelmi Sportszövetség vezetőinek és tagjainak azt üzeni az évforduló, hogy még jobban, magasabb színvonalon kell teljesíteni mindazt, amit a haza joggal vár el tőlünk: szervezeteinkben, szakköreinkben, az elő- és utóképzésben a honvédelmi sportok segítségével olyan ifjúság nevelésében segédkezni, amely bátorságban, hozzáértésben és magatartásban egyaránt méltó a felszabadító szovjet hősökhöz és az új élet építését oly nehéz körülmények között megkezdő, s azóta oly sok történelmi győzelmet kivívó munkásosztályunkhoz. Megtanulni a haza védelméhez szükséges fegyverek kezelését, megismerkedni a technika legújabb vívmányaival és azok honvédelmi hasznosításával, növelni a tömegek sportolási kedvét, erősíteni a szocialista tudatot és ezáltal kifejleszteni a milliókban a helytállás, a haza védelmének kötelességérzetét, teljesíteni a szocializmus építésével kapcsolatos, valamint a proletár internacionalizmus iránti kötelességünket és hálatesten, odaadással gondolni felszabadítónkra, a Szovjetunióra — ez a dolgunk. Aki az évfordulón végigpillant a magyar főváros téli estjének neonfényes, derűs, szép képén, gondoljon 1945 februárjára és azokra az évekre is, amelyek azóta szálltak el a Duna két partján épült város fölött. Csak büszkeség, öröm, hazaszeretet és becsületes kötelességvállalás lehet az, ami mindannyiunkat eltölt. Budapest felszabadulásának évfordulóján akkor ünnepelünk igazán, ha a jelen és a jövő feladataira is gondolunk, mindannyiunk munkájára a szocialista haza előtt álló szép és derűs, valamennyiünktől tetteket váró esztendőre. "