MHS Vezetők Lapja, 1965 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1965-01-01 / 1. szám
nyesebben járulhassunk hozzá szocialista hazánk védelmi képességének fokozásához. Pártunk és kormányunk sokat vár tőlünk. Nagyok a feladatok, de teljesíthetők, mert tevékenységünkben nem vagyunk egyedül. A Politikai Bizottság 1964. április 28-i határozatában lerögzítette, hogy a honvédelmi gondolat tudatosítása, a haza védelmének erősítése a szocialista erkölcsi és világnézeti nevelés szerves része, ami minden állami és társadalmi szerv pillanatig nem szűnő kötelessége. Ezt támasztják alá a helyi pártszervek határozatai, amelyek fontos feladatnak tekintvén az MHS munkájának segítését, sorra megszabják a társadalmi szervezetek ebbeli teendőit. Nem kétséges, hogy ezek mindent meg is tesznek az eredményesség érdekében, mert tudatában vannak annak, hogy a honvédelmi munka csak tervszerűen, szervezetten, folyamatosan és összehangoltan végezhető. A mi feladatunk pedig az, hogy éljünk a lehetőségekkel és bővítsük kapcsolatainkat az együttműködő szervezetekkel. Annál is inkább, mert ennek hasznát a honvédelem, a szocialista haza látja. E magasabb rendű törekvésnek kell érvényesülnie az alapszervezeti választások, majd a felsőbb szervek újjáalakítása során is. ÚJÉVI ÜDVÖZLET Úszta Gyula altábornagy elvtárs, a Magyar Honvédelmi Sportszövetség Országos Elnökségének elnöke az óév végén, illetve az új év küszöbén cikket írt a szövetség képes hetilapjába, a Lobogóba. Ebben az újévi üdvözletben a többi között a következőket állapította meg: — A mi eredményeink azt tükrözik, mennyire terjedt el, mennyire válik még inkább a nép vérévé a haza védelmének nemes gondolata. Hiszen ahány körrel több működik, ahány fiatallal több vesz részt a honvédelmi előképzésben vagy az előzetes képzés foglalkozásain, ahány fiúval és lánnyal többen küzdenek az Összetett Honvédelmi Versenyben a sporttelepeken, ahány falusi bácsival és nénivel többen ismerkednek meg a polgári védelem alapjaival — annyival többen foglalkoznak a haza védelmének gondolatával. — És amikor a számokat nézzük, amikor a statisztikai adatokat vizsgáljuk, ott látjuk mögöttük a hazaszerető, a hon védelmére öntudatosan készülő magyar állampolgárok ezreit és tízezreit. — Az év végi mérlegkészítés óráiban szeretettel gondolunk mindazokra, akiknek eredményeink, sikereink köszönhetők. Köszönetünk szóll az MHL-vezetőkhöz, a különböző bizottságok és szervezetek függetlenített munkatársaihoz, s mellettük elsősorban azokhoz az ezrekhez és ezrekhez, akik társadalmi munkában, nehéz, fáradságos munkájuk után, szabad idejüket, vasárnapjaikat sem sajnálva, tevékenykedtek városon és falun egyaránt a honvédelmi nevelésben. S köszöntjük a Magyar Honvédelmi Sportszövetség minden tagját, a fiatalokat, az idősebbeket és mindazokat, akik pihenőidejükben tanulnak, dolgoznak, sportolnak az MHS foglalkozásain . Nem feledkezhetünk meg arról, hogy minden eredményünk hátterében ott a párt szerető és féltő gondoskodása, a pártbizottságok és pártszervezetek irányító tevékenysége. És mellettünk vannak, velünk együtt, közösen végzik a honvédelmi nevelés nemes feladatát, a testvéri tömegszervezetek és társadalmi szervek, a tanácsok, a szakszervezetek, a KISZ, a Hazafias Népfront, a Vöröskereszt is. Munkánkhoz különösen nagy segítséget kapunk országszerte a hadsereg és a fegyveres erők alakulataitól, parancsnokságaitól. 3