ATOMKI Közlemények 29. (1987)

1. szám - Berényi D.: Kutatóintézet és termelővállalat innovációs együttműködésével kapcsolatos tapasztalatok az ATOMKI-ben

képzése, azaz részvétel az iparitanuló képzésben szinte alapí­­tása óta folyik intézetünkben. Ez bizonyos szakmákban feltét­lenül jelentősen hozzájárult a város és a szélesebb értelemben vett környékének szakmunkás ellátottságához. Kiváló finommecha­nikus, elektroműszerész, fényképész stb. szakmunkások fémjelzik ezt a tevékenységet, de üvegműves szakemberekből pl. csaknem az egész Tiszántúlt intézetünk látta el - különösen kezdetben. A MEDICOR debreceni gyáregységének megalakulása előtt évekig dolgoztak intézetünkben a MEDICOR költségén különböző szak­munkások és kaptak sokoldalú továbbképzést. Minden bizonnyal ide lehet számítani azokat a tanfolyamokat (számítástechnika, mikroprocesszortechnika, stb.), amelyeket a megfelelő szakembereknek a megfelelő időben szerveztünk inté­zetünkben, továbbá a különböző tanácsadásokat és alkalmi segít­­ségnyúj­tásokat. Mégis az elmúlt évtizedek folyamán két fő formája alakult ki az iparvállalatokkal való kapcsolatnak: az egyik a kooperáció, a másik a kutatási szerződés. Az utóbbi jelentőségben és volu­menben messze felülmúlja az előbbit és - mint tanulmányunk következő pontjában igyekszünk bemutatni - "a kutatási szerző­déses" forma tulajdonképpen igen különböző tényleges együttmű­ködéseket takar. A kooperáció végső soron egy megrendeléses kapcsolat, amely­nek során bizonyos, intézetünk által elkészítendő komplex be­rendezések egyes (mechanikai vagy elektronikai) részegységeit iparvállalatokkal készíttetjük el. A valóságban ez feltétlenül bizonyos betanítással, technológia-know-how átadással jár,amely pl. a Debreceni Finommechanikai Vállalat (DEFI) esetében külön kooperációs szerződés keretében történik, és feltétlenül hozzá­járul az ipar, pontosabban egyes iparvállalatok műszaki szín­vonalának az emeléséhez. Az említett DEFI esetében például dol­gozóik a mi intézetünk műhelycsarnokában, lényegében műszaki osztályunk keretében, annak technológiai fegyelme szellemét közvetlenül átvéve dolgoznak. E tanulmányban a továbbiak során csak a kutatási szerződé­sekkel kívánunk foglalkozni, amelyek keretében - mióta a vo­natkozó rendelkezések ilyen szerződések kötését lehetővé tették (1958) - közel ezer különböző ilyen szerződést kötöttünk és teljesítettünk sikeresen. Egyébként itt kell megjegyezni, hogy a kutatási szerződés előtérbe kerülése, döntővé válása az iparvállalatokkal fenntar­tott kapcsolatainkban természetesen nem véletlen, ez elsősorban a pénzügyi ösztönzőknek köszönhető. Míg eleinte egy kis plusz jutalom reménye vitte előre a kutatási szerződések ügyét, addig mára már alapvetően más a helyzet. Ezek pénzügyi bruttó volume­ne megközelíti (egyes években felül is múlta a Magyar Tudományo Akadémián keresztül kapott költségvetési támogatás összegét). A szerződéses összegekből jövő rezsitérítés nélkül már az in­tézeti villanyszámlát is nehéz lenne kifizetni - ahogy élesen fogalmazva szoktuk mondani - azaz a költségvetési támogatás nem elégséges az intézet fenntartására. Még inkább ez a helyzet a műszerbeszerzésekkel kapcsolatban. Mikor ebben az ötéves tervben (külön nemzetközileg támogatott ciklotron beruházásun­kat nem számítva) műszer és gép beszerzésre összesen alig kap­tunk többet, mint az előző ötéves terv egy "jó" évében, és ami­kor most alkalmasint kapunk bizonyos devizakeretet, de forint

Next