ATOMKI Közlemények 29. (1987)
1. szám - Berényi D.: Kutatóintézet és termelővállalat innovációs együttműködésével kapcsolatos tapasztalatok az ATOMKI-ben
képzése, azaz részvétel az iparitanuló képzésben szinte alapítása óta folyik intézetünkben. Ez bizonyos szakmákban feltétlenül jelentősen hozzájárult a város és a szélesebb értelemben vett környékének szakmunkás ellátottságához. Kiváló finommechanikus, elektroműszerész, fényképész stb. szakmunkások fémjelzik ezt a tevékenységet, de üvegműves szakemberekből pl. csaknem az egész Tiszántúlt intézetünk látta el - különösen kezdetben. A MEDICOR debreceni gyáregységének megalakulása előtt évekig dolgoztak intézetünkben a MEDICOR költségén különböző szakmunkások és kaptak sokoldalú továbbképzést. Minden bizonnyal ide lehet számítani azokat a tanfolyamokat (számítástechnika, mikroprocesszortechnika, stb.), amelyeket a megfelelő szakembereknek a megfelelő időben szerveztünk intézetünkben, továbbá a különböző tanácsadásokat és alkalmi segítségnyújtásokat. Mégis az elmúlt évtizedek folyamán két fő formája alakult ki az iparvállalatokkal való kapcsolatnak: az egyik a kooperáció, a másik a kutatási szerződés. Az utóbbi jelentőségben és volumenben messze felülmúlja az előbbit és - mint tanulmányunk következő pontjában igyekszünk bemutatni - "a kutatási szerződéses" forma tulajdonképpen igen különböző tényleges együttműködéseket takar. A kooperáció végső soron egy megrendeléses kapcsolat, amelynek során bizonyos, intézetünk által elkészítendő komplex berendezések egyes (mechanikai vagy elektronikai) részegységeit iparvállalatokkal készíttetjük el. A valóságban ez feltétlenül bizonyos betanítással, technológia-know-how átadással jár,amely pl. a Debreceni Finommechanikai Vállalat (DEFI) esetében külön kooperációs szerződés keretében történik, és feltétlenül hozzájárul az ipar, pontosabban egyes iparvállalatok műszaki színvonalának az emeléséhez. Az említett DEFI esetében például dolgozóik a mi intézetünk műhelycsarnokában, lényegében műszaki osztályunk keretében, annak technológiai fegyelme szellemét közvetlenül átvéve dolgoznak. E tanulmányban a továbbiak során csak a kutatási szerződésekkel kívánunk foglalkozni, amelyek keretében - mióta a vonatkozó rendelkezések ilyen szerződések kötését lehetővé tették (1958) - közel ezer különböző ilyen szerződést kötöttünk és teljesítettünk sikeresen. Egyébként itt kell megjegyezni, hogy a kutatási szerződés előtérbe kerülése, döntővé válása az iparvállalatokkal fenntartott kapcsolatainkban természetesen nem véletlen, ez elsősorban a pénzügyi ösztönzőknek köszönhető. Míg eleinte egy kis plusz jutalom reménye vitte előre a kutatási szerződések ügyét, addig mára már alapvetően más a helyzet. Ezek pénzügyi bruttó volumene megközelíti (egyes években felül is múlta a Magyar Tudományo Akadémián keresztül kapott költségvetési támogatás összegét). A szerződéses összegekből jövő rezsitérítés nélkül már az intézeti villanyszámlát is nehéz lenne kifizetni - ahogy élesen fogalmazva szoktuk mondani - azaz a költségvetési támogatás nem elégséges az intézet fenntartására. Még inkább ez a helyzet a műszerbeszerzésekkel kapcsolatban. Mikor ebben az ötéves tervben (külön nemzetközileg támogatott ciklotron beruházásunkat nem számítva) műszer és gép beszerzésre összesen alig kaptunk többet, mint az előző ötéves terv egy "jó" évében, és amikor most alkalmasint kapunk bizonyos devizakeretet, de forint