Antik Tanulmanyok 7. (1960)

1-2. szám - TANULMÁNYOK - Regöly-Mérei Gyula: Az óegyiptomi orvostudomány mint az archaikus gyógyászat fejlődésének egyik típusa

2 REGÖLY-MÉREI GYULA át a gyógyászatot, akkor a gyógyászat fejlődéséről általunk állított felfogás gyökeres revízióra szorul. Ebben az értelmezésben azonban már nem az egyiptológia egyik részlet­­kérdéséről van szó, hanem a gyógyászat egyetemes fejlődéséről alkotott nézetről. AZ ŐSKOR GYÓGYÁSZATA. A PALAEOPATHOLÓGIAI ÉS ARCHEOLÓGIAI VIZSGÁLATOKBÓL LEVONHATÓ KÖVETKEZTETÉSEK Teljesen elfogadjuk Pólya Jenő megállapítását : »A gyógyítás régibb, mint az emberiség».2 Az állat nyaldossa sérüléseit, a gorilla eltávolítja a talpába fúródott tüskét (Stanley), a kísérleti kutyák a falról mésztartalmú vakolatot kaparnak, ehhez r­ák a gyomorsipolyból ki­csörgő gyomorsav által felmart bőrüket. Ez a tevékenység­­a, nem tudatos, a csapdába jutott róka is leharapja lábát. Az ősi ember és az állat­ gyógyító törekvései között lényegbevágó különbség mutatkozik, mert az állat nem gyógyítja társait, hanem azokat magukra hagyja, sőt egyes fajták egyszerűen felfalják a sérülteket. A kölcsönös segítségnyújtás éppen úgy hozzátartozott az emberi közösség kialakulásához, mint az együttes vadászat vagy a tűz megőrzése. Az ősi leletek pedig azt bizonyítják, hogy az ember segített sérült és megbetege­dett társain. A diluviális krypinai leletben — mely csaknem egyidős a neanderthali emberrel — gyógyult kulcscsonttörést, a régebbi kőkorszak magdaléni kultúrájában élt crő-magnoni race egyik női csontvázán pedig meggyógyult koponyasérülés nyomai fedezhetők fel. Az ősidőkből származó számos csontvázleleteken gyógyult végtagtörések nyomai találhatók, sőt ismeretes, hogy a korai egyiptomi idők és a praecolumbián peri­ódus sírleleteiben 11 sínezett végtag­törések fordulnak elő. A legkülönbözőbb kultúrákból igen nagyszámú olyan palaeopathológiai lelet áll rendelkezésünkre, ahol tengelyeltérés nélkül gyógyult végtagcsont törések figyelhetők meg. Saját magunk is rendelkezünk ilyen tapasztalatokkal. A budapesti Természettudo­mányi Múzeum Embertani Tárának anyagát Nemeskéri J. és Gáspárdy G.,­ 12 valamint Nemeskéri J. és Regöly-Mérei Gy.13 vizsgálták át és több esetben észleltek kitűnő gyógyulási eredményt. Az előbbiek elemzésekor tekintetbe kell vennünk a törések sebészetének mai isme­reteit. A kulcscsonttörés meggyógyítása még jelenlegi felkészültségünk mellett is komoly therapeutikus feladat, tengelynek megfelelő spontán gyógyulás nem képzelhető el, mert az egyik törvéget a vállizomzat, a másikat pedig a nagy nyaki izmok ellenkező irányba húzzák és ezért a spontán összecsontosodás nem válik lehetségessé. Mindennek követ­kezményeként nem kétséges, hogy a krapinai kulcscsonttörés esetében már gyógyító beavatkozást végeztek. Igen érdekes adat, ami szintén az empíria jelentőségére utal, hogy a Smith-féle sebészeti papyrus 35. esetében egy vászoncsíkkal a törvégeket, egy másikkal pedig az alkart rögzítették, tehát ugyanazt az elvet követték, mint a mai sebészetben a Sayre-féle ragtapasz-módszer. A felkarcsont, de főként a combcsont tengelynek megfelelő spontán gyógyulása ugyancsak elképzelhetetlen, mert a hatalmas izomzat a törvégeket párhuzamos állásba húzza, ezáltal azok csupán oldalt forrhatnak össze, ami tetemes rövidüléssel jár. A tengelyeltérés nélkül összecsontosodott törés, ami nem is ritka az archaikus leletekben, egymagában is bizonyítja, hogy aktív, sőt adaequat gyógyító beavatkozás történt. Jogos feltételezésnek vehető, hogy a törések gyógyítására vonatkozó ősi ismeretek mindenféle mágikus elemet nélkülöztek és kizárólag tapasztalati megfigyelésekből in­dultak ki. Erre vonatkozóan azonban további igen jelentős bizonyítékokkal rendelkezünk, s ezek a tapasztalati úton megszerzett gyógyszerek. 11 L. N­. Moodie: Paleopathology. Illinois, 1923. 403, 440, 442 és 460. L. itt a vonatkozó irodalmat is. 12 Nemeskéri J. és Gáspárdy G. : Palaeopathológiai vizsgálatok a tiszapolgár, rézkorszakbeli kultúrából származó csontvázleleteken. Orsz. Orvostörténeti Könyvtári előadás, 1957. 13 Mérei Gy.,—Nemeskéri J.: A budapesti Embertani Tár palaeopathológiai mun­kássága. Orsz. Orvostörténeti Könyvtár, előadás, 1957.

Next