Antik Tanulmanyok 7. (1960)
1-2. szám - TANULMÁNYOK - Regöly-Mérei Gyula: Az óegyiptomi orvostudomány mint az archaikus gyógyászat fejlődésének egyik típusa
2 REGÖLY-MÉREI GYULA át a gyógyászatot, akkor a gyógyászat fejlődéséről általunk állított felfogás gyökeres revízióra szorul. Ebben az értelmezésben azonban már nem az egyiptológia egyik részletkérdéséről van szó, hanem a gyógyászat egyetemes fejlődéséről alkotott nézetről. AZ ŐSKOR GYÓGYÁSZATA. A PALAEOPATHOLÓGIAI ÉS ARCHEOLÓGIAI VIZSGÁLATOKBÓL LEVONHATÓ KÖVETKEZTETÉSEK Teljesen elfogadjuk Pólya Jenő megállapítását : »A gyógyítás régibb, mint az emberiség».2 Az állat nyaldossa sérüléseit, a gorilla eltávolítja a talpába fúródott tüskét (Stanley), a kísérleti kutyák a falról mésztartalmú vakolatot kaparnak, ehhez rák a gyomorsipolyból kicsörgő gyomorsav által felmart bőrüket. Ez a tevékenységa, nem tudatos, a csapdába jutott róka is leharapja lábát. Az ősi ember és az állat gyógyító törekvései között lényegbevágó különbség mutatkozik, mert az állat nem gyógyítja társait, hanem azokat magukra hagyja, sőt egyes fajták egyszerűen felfalják a sérülteket. A kölcsönös segítségnyújtás éppen úgy hozzátartozott az emberi közösség kialakulásához, mint az együttes vadászat vagy a tűz megőrzése. Az ősi leletek pedig azt bizonyítják, hogy az ember segített sérült és megbetegedett társain. A diluviális krypinai leletben — mely csaknem egyidős a neanderthali emberrel — gyógyult kulcscsonttörést, a régebbi kőkorszak magdaléni kultúrájában élt crő-magnoni race egyik női csontvázán pedig meggyógyult koponyasérülés nyomai fedezhetők fel. Az ősidőkből származó számos csontvázleleteken gyógyult végtagtörések nyomai találhatók, sőt ismeretes, hogy a korai egyiptomi idők és a praecolumbián periódus sírleleteiben 11 sínezett végtagtörések fordulnak elő. A legkülönbözőbb kultúrákból igen nagyszámú olyan palaeopathológiai lelet áll rendelkezésünkre, ahol tengelyeltérés nélkül gyógyult végtagcsont törések figyelhetők meg. Saját magunk is rendelkezünk ilyen tapasztalatokkal. A budapesti Természettudományi Múzeum Embertani Tárának anyagát Nemeskéri J. és Gáspárdy G., 12 valamint Nemeskéri J. és Regöly-Mérei Gy.13 vizsgálták át és több esetben észleltek kitűnő gyógyulási eredményt. Az előbbiek elemzésekor tekintetbe kell vennünk a törések sebészetének mai ismereteit. A kulcscsonttörés meggyógyítása még jelenlegi felkészültségünk mellett is komoly therapeutikus feladat, tengelynek megfelelő spontán gyógyulás nem képzelhető el, mert az egyik törvéget a vállizomzat, a másikat pedig a nagy nyaki izmok ellenkező irányba húzzák és ezért a spontán összecsontosodás nem válik lehetségessé. Mindennek következményeként nem kétséges, hogy a krapinai kulcscsonttörés esetében már gyógyító beavatkozást végeztek. Igen érdekes adat, ami szintén az empíria jelentőségére utal, hogy a Smith-féle sebészeti papyrus 35. esetében egy vászoncsíkkal a törvégeket, egy másikkal pedig az alkart rögzítették, tehát ugyanazt az elvet követték, mint a mai sebészetben a Sayre-féle ragtapasz-módszer. A felkarcsont, de főként a combcsont tengelynek megfelelő spontán gyógyulása ugyancsak elképzelhetetlen, mert a hatalmas izomzat a törvégeket párhuzamos állásba húzza, ezáltal azok csupán oldalt forrhatnak össze, ami tetemes rövidüléssel jár. A tengelyeltérés nélkül összecsontosodott törés, ami nem is ritka az archaikus leletekben, egymagában is bizonyítja, hogy aktív, sőt adaequat gyógyító beavatkozás történt. Jogos feltételezésnek vehető, hogy a törések gyógyítására vonatkozó ősi ismeretek mindenféle mágikus elemet nélkülöztek és kizárólag tapasztalati megfigyelésekből indultak ki. Erre vonatkozóan azonban további igen jelentős bizonyítékokkal rendelkezünk, s ezek a tapasztalati úton megszerzett gyógyszerek. 11 L. N. Moodie: Paleopathology. Illinois, 1923. 403, 440, 442 és 460. L. itt a vonatkozó irodalmat is. 12 Nemeskéri J. és Gáspárdy G. : Palaeopathológiai vizsgálatok a tiszapolgár, rézkorszakbeli kultúrából származó csontvázleleteken. Orsz. Orvostörténeti Könyvtári előadás, 1957. 13 Mérei Gy.,—Nemeskéri J.: A budapesti Embertani Tár palaeopathológiai munkássága. Orsz. Orvostörténeti Könyvtár, előadás, 1957.