Antik Tanulmanyok 37. (1993)

1-2. szám - TANULMÁNYOK - Szepessy Tibor: A theokritosi epigrammagyűjtemény

4 SZEPESSY TIBOR Az első kettő esetében viszonylag könnyű dönteni. Az AP VII. 534. (Gon 25.) ugyanis — a tengerbe veszett Kleonikos sírverse — Kephalas antológiájában az „aitól Automedón” ascriptiót viseli, s ehhez viszonyítva nem sokat nyom a latban az, hogy Planudés,14 akinél különben is csak a vers első distichonját olvashatjuk, Theokritos nevét írja fölébe. Az AP IX. 205. (Gon 26.) esete hasonló. Kephalas ascriptiója szerint ez sem Theokritos, hanem más szerző, Artemidóros műve, s tartalmából ítélve egy tőle szerkesztett-kiadott bukolikus antológiát vezetett be, olyan antológiát tehát, mely kétségkívül Theokritos bizonyos műveit, esetleg az epigrammákat is tartalmazta. Maga Artemidóros egyébként apja lehetett annak a Theónnak, aki a Kr. e. 1. század második felében egy Theokritos-monográfiát írt.15 * Némileg nehezebb az AP IX. 434. (Gov 27.) megítélése. A vers ugyanis egy Theokritos-sorozat kellős közepén áll, mi több, egyes szám első személyben fogal­mazva mintha Theokritos írta volna saját kötete előhangjául: ’AXXoç ó Xïoç, eycb 5è ©eôicpixoç ôç xá5’ eypa\|/a elç ánö xöv noXXœv eípi SmpaKoaícov111 etc. Minthogy a Kr. e. 4. század második felében élt chiosi Theokritos17 költőként is működött, a bukolikus Theokritosnak lehetett oka a fenti sorokban kifejezett megkülönböztetésre, s így az epigramma ebben a tekintetben hitelesnek hat. A bukolikus Theokritos azonban, amennyire ma tudjuk, maga sosem rendezte kötetbe a verseit.18 a valószínűség tehát inkább amellett szól, hogy a kis költemény valami­lyen későbbi, a költő halála után készült Theokritos-kötet fiktív előhangjának íródott. Adva van tehát huszonkét olyan epigrammánk, melyek a bukolikus kódexek­ben Theokritos neve alatt és szemlátomást egységes gyűjteményként hagyományo­­zódtak, s ezekhez járul még további kettő, melyeket úgyszintén theokritosinak lehet minősíteni. S a két epigramma eredetileg akár a (feltételesen huszonnégy versből állónak képzelt) bukolikus corpushoz is tartozhatott, egyiküket sem kell okvetlenül más forrásból eredeztetni. Annyi ugyanis biztosra vehető, hogy a bukolikus gyűjteményt nem az AP alapján állították össze, hanem ellenkezőleg, az AP vagy valamelyik forrásának szerkesztője, ill. kiadója emelte be saját epigrammakoszorújába. Ennek bizonyítéka az, hogy az átvétel során az AP hajdani szerkesztője egy sor hibát követett el: nem is egy epigrammát — értelmük rovására! — kétfelé, sőt, olykor háromfelé szakított, részeiket hol szétszórta, hol más versekkel vagy azok részeivel olvasztotta egybe (lásd a II. táblázatot); a theokritosi epigrammák AP-ban található szövegváltoza­tából legfeljebb a költemények egységének előzetes helyreállításával lehetett volna azt a világos és lényegében minden pontján érthető szöveget létrehozni, melyet a 14 Planudes gyűjteménye egyébként csak a corpus 14., 16., 19. epigrammáját, a 4. 7- 12. és a 13. 3—6. sorát tartalmazza. 15 Vö. J. van Sickle: Epic and Bucolic. (Theocritus, Id. VII., Virgil, Eel. I.) QUCC 19. 1975. 67. 18 Nem Chios költője: Theokritos írta e verset,­­ egy Syrakusai sok büszke szülötte közül stb. (Ford. H­erényi G.) 17 V­. R. Laqueur: RE „Theokritos” 2025—2057. 18 így Wilamowitz, i. m. 122. Az óvatos Gow árnyaltabban fogalmaz: „There is no evidence that T­heocritus) in fact ever collected his poems” (Th. II. 549.).

Next