Bölcseleti Közlemények 11. (1948)

Horváth Sándor O. P.: Az értelmi fény

AZ ÉRTELMI FÉNY 3 hiányzik az élet, az irányítás. Olyanok vagyunk, mint az érzéki látástól megfosztott vakok, csak mivel a szellemi életről van szó, hiányunk és tökéletlenségünk annál nagyobb, minél becsesebb az élet ilyen formája az érzéki életnél. Az X-nek, az esse sec­­se-nek, a Ding an sichnek, mint nyers tárgy­nak az értelemhez való viszonyát fogjuk föl és fejezzük ki a fény analógiájá­ban. A tényt minden filozófiai rendszer egyformán állapítja meg. Az érte­lem megvilágosodásának, ami a teljes tárgyasulás (obiectivatio) folyamatá­nak a lezárulása, magyarázatához megfelelő, arányos okokra van szüksé­günk. Ha az értelmi élet mint actus omnium intelligibilium jelenik meg, akkor az esse sec­­se nemcsak a saját fényében ragyog, hanem tökéletesen, megkülönböztethetetlenül azonos az esse obiectivummal. A tárgyasulás folyamatáról itt nem beszélhetünk. Örök, változatlan valóság ez, Boethius interminalibis vitae tota simus possessiója, vagy Szent Tamás intellec­tus activusa. Nem található ez meg Hegel transcendentalis létében, ami éppen a legnagyobb csoda megvalósulásának a hordozója lenne : a lét és tárgyasulás tiszta potentiálról való levezetése és megvalósulása, átmenet a lehetőségből a ténylegességbe kizárólag immanens tényezők alapján. Még hipotézis formájában is megdöbbenti értelmünket, amely az actus elsőbbségét kénytelen vallani, ha nem akarja magát megtagadni és a valóság fogalmát és a vele adott őselveket megsemmisíteni. Valóban csak így sikerült Hegel elgondolását alátámasztani és mindent felforgatni, ami az emberi ismeretet lekötötte és irányította. Az emberi ismeret józan elemzése után arra nem is gondolhatunk, hogy értelmünkre az intellectus activus fogalmát alkalmazzuk. Nemcsak nem nyilvánul meg, mint actus omnium intelligibilium, hanem egyenesen ennek ellenkezője, valósul meg benne. A potentialitás törvénye annyira uralkodik rajta, hogy ennek megnyilvánulása nélkül tapasztalatilag nem is működhet. Ezért nem is lehet benne, immanens erőiben és adottságaiban az értelmi tökéletesülés, az actus secundus, tehát a tárgyasulás tényezőjét keresnünk. Ebben az irányban föltétlenül kiegészülésre, tehát actuatióra szorul. Értelmünknek azt a képességét, hogy látóvá lehet, hogy valamely tárgyat észrevehet és az a bizonyos X tárgyasulhat benne, alanyi értelmi fénynek (lumen intellectuale subiectivum) mondjuk. A szem látóképességé­nek analógiájára határozzuk ezt meg, ami itt is csak mint a fényt felfogó tényező szerepel. Sem a fényhez, sem a felfogott tárgyhoz nem ad a magáé­ból semmit sem. Egyedül a felfogás módozata vezethető rá vissza, mint a tökéletes vagy hiányos megvalósulás tényezőjére. Ebből a szempontból az emberi értelmi fény a legtökéletlenebb a lehető fokozatok terén. Aristote­les mélyen látta ezt, mikor az értelmet üres táblához, tabula rasához hasonlította. Várja a fény beömlését és az ennek a világosságában meg­jelenő tárgyakat. Ezekben kell keresnünk a tárgyasulás actus-szerű ténye­zőit, ezeket mondjuk tárgyi értelmi fénynek (lumen intellectuale obiectivum), ezek révén ténylegesül az értelemben az esse obiectivum cognitionis. Ha tehát az értelem megvalósulását, actus secundusát, valamely tárgy szerinti teljesülését, igazságnak mondjuk, akkor föltétlenül meg kell különböztet­nünk a veritas obiecti-t, a veritas cognitionis-tól. Az első a tárgyi értelmi fényt jelenti és az értelemtől független tényezőket jelez, a másik pedig az értelem részéről az esse illuminatumot juttatja eszünkbe. Ami a kettő között van, az a tárgyasulás, obiectivatio folyamata, ami a kétféle fény kapcsolódását jelenti. Hogy a két fény mibenlétét és egymáshoz való viszonyát megérthes­sük, Aristoteles megállapítását kell szem előtt tartanunk : scientia refertur ad scibile, non autem e converso. A nyers lét nem azért van, hogy tárgya­

Next