Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)
Életharmonia
ornos ? Betegségtől ment és teljes épségnek örvendő életet. Mit a’ háztartás? Vagyonbiztos életet. És íme itt van a’ tudományok’ kapcsolata , és egész családja, miknek központja az élet. Szint illyen roppant eszme a’ harmonia , melly, mint láttuk, világtörvény, éltetője a’sphaeráknak ép úgy, mint a’parányi lényeknek. Kulcsa ez a’ világegyetemnek, mellynek uralma alatt áll a’porszem úgy, mint a' fönséges napország. Ez teszi lényét a’ test és lélek’ minden gyönyörének : ez központja minden szebb és nagyszerűbb eszméknek: ennek törvénye legfensőbb, mellyböl foly ki, mind fenn, mind alatt minden törvény. Ez fentartja uralmát minden szabály, és norma mellett ’s fölött. Ez törvényadója minden magasságnak és mélységnek , ennek trónját tiszteli különösen minden élet, és ha tőle eltér, a’ halálnak esik martalékúl. Megfoghatatlan lelke ez a’ világnak, irányadója minden alárendelt erőnek. Ez állítá meg a’ szellemi és testi világ’fejlemények rendet, és ennek pálczája alatt áll minden lény, minden élet, minden törvény. A’ mi amaz alól elvonja magát, az mint törvénysérv, más egyéb mint rút, valótlan és jogtalan nem lehet. Ez mint legfensőbb lény magánál fensőbb hatalmat nem ismerhet; azért a’ szellemi világban is ollyan , mint a’ cosmicaiban az általános súlyerő, mellynek uralma alól a’ legtávolabb eső fényfelhők’ napjai is magokat ki nem vonhatják. Ez szolgál a’ bölcsnek kalauzul, midőn azon fölényhez tekint fel, kihez a’ hiúk vagy ritkán fordulnak, vagy ha fordulnak is, a’ szenvedély’ szele az érzelem’ világát gyakran eloltja bennök. Ez biztos vezérök, midőn a’ világ’ nagy könyvébe tekintenek, melly fénylő csillagbetűivel szól hozzájok : ez iránytűjük, midőn saját testök’ óraművét vizsgálják: ez, midőn az ész, a’ tudományok és a’ művészet, ez, midőn a’ családi és társalmi élet’ viszonyait fürkészik. Csodáljuk-e tehát, ha ezen harmonia legmagasb vezéreszméje, ugrópontja , sőt kezdőbetűje a' philosophiának , mellynél van minden üdvös kezdet, és hozzá kell fölemelkedni minden bölcselőnek, ha kívánt véget akar érni terhes és darabos ösvényén. Fenségesb, nagyobb és számtalan nyilatkozataiban jobban felfogható eszme az, mint a’ korphilosophia által alapzatul tett absolutum; mivel, midőn emez csak az ideálban él, a’ valóságban nem, amannak vannak látható, hallható, érezhető typusai, mint például a’szépség , mellyet éldel a’ még beszélni alig tudó kisded a’virágban, éldel az ifjú szíve’ ideáljában, éldel az érett kor a’ szép-igazban és szép-jóban. Betölti tehát ez az eget és földet; és erről lehet legméltóbb joggal elmondani azt, mit Virgil a’ hírről énekelt: Graditur solo, et caput inter nubila condit. Kimutattuk a mondottakban az igazi, és egyedül üdvös philosophia’ saját telkét, mellyröl annak eltávozni nem szabad, hanem tiszte azt szorgalmasan művelni, és gyümölcsözésre bírni. Olly tény ez, mellynek két tényezője van, úgy mint: eszményi, ez a’ harmonia.