Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)
Az észtisztelet roppant eredményei
különben ezek csak parancsok, ideiglenes rendeletek, és még alaptörvényeik is a’ bátor forradalmak által megrendíthetők sőt eltörölhetők. Minket szabad lényeket, a’ fölény’ jósága kivett ugyan lelkünket illetőleg a’ gépi törvények alól, és ellene járhatunk szenvedélyeink ostromában az erkölcsi fensőbb törvénynek, az erkölcsi finomabb kényszernek ; de mig baromiságig nem sülyedünk, él bennünk a’ lelkiismeret, él az öntudat, él az illedelem, él az erkölcsi szemérem, melly törvényt, hiedelmet sérteni tilt, erkölcstelenséget elkövetni, a’ belszépet, az erényt, a' valót megrontani irtódzik, — ezt jegyzé Pallasban a' szüzesség, — de jaj annak, a’ ki emberi méltóságával visszaél, és magát ember-barommá lesorozni elég botor, ’s oktalan , mert utoléri őt, előbb utóbb, ha itt nem a’ más világon a’ magas Nemesis, a’ már említett Minerva vindex, kinek uralmát, ha ki e’ szűk földi létre szorítná, az kimutatná, hogy nem ismeri a’ fölény’ törvényhozásának erejét, az egész világot átölelő egyetemiséget, és nem csak e' föld’ porszemnyi kicsinységire szorítkozol Mert ha a’ királyok’ kezei is hosszúk, mint a’ közmondás tartja, mennyivel inkább utól érik a’ bűnöst a’ jó és örök törvényadó’ kezei , a’ ki harmonia’ istene lévén, bizony ha itt nem, a’ síron túl helyre állítja az erény és jutalom, a’ bűn és büntetés közti egyezményt, tiszteletbe tartva itt és amott, bölcs és jó törvényeit. Nem csak művész tehát ő, hanem erkölcsi fölény, miként törvényei és ezek fölötti éber őrködése mutatják : a ki nagy hatalommal gyakorolja ítéleteit nem csak egyéneken, de egész nemzeteken is; mert nincs bizonyosb, mint az, hogy minden elfajult, vétekbe merült államra várakozik egy közel és kikerülhetlen ítélet; mert bizonynyal van erkölcsi igazgatás e világban, melly előbb utóbb megdönti a' vétek’ bármi nagy colossusát. Nem üres eszme tehát a fölény; és hiába mondja a’ kor’ philosophiája, hogy ez nem más, mint művészi ideál, mellynek nem szükség a' művész’ képzelmén kívül léteznie; mert nyilatkozik, és eleitől fogva nyilatkozott ez a természet és emberész’ törvényeiben, mik pedig nem ábrándok, nem tünemények. És ezek annál inkább állanak, hogy a’ föharmonia vagy fölény’kivése öszhangot idéz elő, mind eszünkben, mind szívünkben , mind cselekvényeinkben , és mint halhatlan Kölcseynk nyilvánilá, az ifjúságnak igen ajánlatos Parainesisében : „Semmi sincs, mi az emberi szívet annyira fölemelhetné, következőleg az élet’ mindennapi jeleneteiben, a’szenvedélyek , és indulatok’örök ostromában a hozzáragadt szennytől annyira megtisztíthatná, mint az istenség’ nagy gondolatával foglalkozás. Ellenben, vesd és töröld ki szívedből a föharmoniábani hitet, és rohanj ennek törvényei’ kitépésére ,* legott haoska borús értelmed , szíved pokollá változik, szép érzelmed virágai elhervadnak, és lesz belőled egy ellenmondásos lény, egy szörnyeteg, ki szánalom, és megvetésnél egyebet nem érdemel.“