Eötvös József: A zsidók emancipatiója (Budapest, 1892)
a egy nemzet útjulva a pályán, melyre a végzet által felhívatott, végső küzködésében elvérzett; ha százados iparkodás s áldozatok után nemes tettek s dicső szenvedések díjául végre csak egy név maradt, csak egy emlék az emberi nem történeteiben; ha honának szétbonczolt határai között más népek tanyáznak, s mi dicsőségnek épült, csak vesztét hirdeti romjai között: jól illik a köny, melylyel a gondolkozó ez emléknél megáll. De van valami, mi ennél szomorúabb: látni népet, legyőzve, de élve rég csatája után, egy nemzeti haza nélkül, melynek központja nincs, mi körül egyesülnie lehetne s mely mégis a világ minden egyéb lakóitól különvált, mely fegyvereit elvesztő s mégis ellenségként üldöztetik; népet egy szóval, mely hazájától megfosztva, mint test nélkül a kisértet bolyg körül nyugtalan, kínok közt, mint egy régmúlt kornak polgára, idegen az élők között. B. EÖTVÖS: A ZSÓK EMANCIZATIÓJA.