Dr. Schenzl Guido: A magnettkus lehajlás (inclinatio) megméréséről (Értekezések a természettudományok köréből, 1/5., 1867)

4 SCHENZL GUroO. Finom hajszálra (crine multebri) vékony hosszúkás sár­garéz gyűrű függesztetik, a­melynek kisebb átmérője mellett 2 finom lyuka van, a delej hengeridomú vékony forgási ten­gelyeinek felvételére szolgáló. Egy rézből vagy fából készült üres félgömbön függélyes felosztási kör van alkalmazva, mely felül nyitva van, hogy rajta a felfüggesztési fonal keresztül bocsáttathassék. Ezen utóbbi meghosszabbulásában a hosszú­kás gyűrűn egy mér­ón van, melynek a tűk valamely pont­jára kell esnie, hogy ily módon a függélyesség felől bizto­sítva legyünk. Maga a tű 6—7 hüvelyk hosszú. — Ezen mű­szer használata igen világos. A hajszál függélyes forgási ten­gely gyanánt szolgál, ennélfogva a delejtű önmagától a dele­jes délkörbe áll s itt egyensúlyba jön. A függélyes felosztási kör addig forgattatik, mig annak síkja a delej­tűvel összeesik, s ekkor ennek zenit-távolsága leolvastatik. Ezen és hasonló műszerekkel tett észrevételek bebizo­­nyíták azon tényállást, hogy a lehajlás a földrajzi szélesség­gel, — s legalább az atlanti tengeren — a nyugati hosszúság­gal is nagyobbodott ; természetes volt tehát, hogy a szélesség, nemkülönben a tengeren a hosszúság föltalálására tett javas­latok is ezen tényállásra alapíttattak. Az első műszerek töké­letlensége azonban gátolta a kivitelt.­­ A párisi tudományos akadémia intézkedése folytán a megjavításra fontos lépéseket tett Bernouilli Dániel 1743-ban. Azon nehézségen, hogy a delejtit akkép simíttathassék ki, miszerint az, nem delejes állapotában bármely helyzetben egyensúlyban maradjon, úgy igyekezett segíteni, hogy a for­gási tengelyen egy körülé mozgatható, mutató alakú súlyt alkalmazott, a­melynek állása, az úgy nevezett aequátio-körön volt észrevehető. Mindenek előtt a nem delejes tű hajlásai vizs­gáltattak a mutató legkülönbözőbb állásaiban, s ezután ugyan­ezen munka, a tű delejezése után ismételtetek. A tűnek azon hajlása, a­mely mindkét esetben az aequá­­tió-mutató hason állásával megegyez, adta a valódi lehajlást. Később az aequátió-mutató egy kereszt által pótoltatott, mely­nek csavaridomú végei apró súlyocskákkal voltak ellátva, a tengelyek pedig súrlódási hengerekre állíttattak. Ezen változ­tatás által azonban az észlelők folyton növekedő kívánalmai-

Next