Zsigmondy Vilmos: Tapasztalataim az artézi szökőkutak fúrása körül (Értekezések a természettudományok köréből, 2/10., 1871)

TAPASZTALATAIM AZ ARTÉZI SZÖKŐKUTAK KÖRÜL. a víz átszivárgásának meggátlására 4 ölnyi hosszúságú s egy­másba illesztett tölgyfacsölöpökkel körülkeríttetett, melyből a fürdőkben szükségelt víz járgány segítségével meríttetett. A kút a járgány roskadozó állapota egyrészt, másrészt pedig azon körülmény, hogy a viznek melegsége, mely sza­pora merítésnél 42 R. hőfokra emelkedett, a merítés meg­szűntével 18 R. fokra alászállott, s ennélfogva a hévforrás czélszerűtlen befoglalásáról tanúskodott, a harkányi fürdő ak­kori gondnokát arra indították, hogy 1865. év elején hozzám fordulván, véleményemet a hévforrás állandósításának mi­kénti eszközlésére nézve kikérje. Ugyanaz év april havában e czélra Harkányba rándul­­ván, vidékét földtanilag átvizsgálandó, a véletlen úgy hozta magával, hogy ugyanakkor Dr. Szabó József egyetemi tanár úr is földtani kirándulást tett Baranya megyébe a monostor­­batinai dombcsoport megvizsgálása végett. Szíves ígéretét nyervén, miszerint észleléseit vélem közrendi, részemről Har­kány vidékének csak azon részét jártam be, mely Csarnota, Turony, Villány, Báán, Beremend, Tapolcza és Siklós által körülvonaloztatik. Közös észleléseink eredménye a következő : b) Harkány vidékének földtani viszonyai. Ezen terület legnagyobb részét tetemes vastagságú lösz borítja, melyből a Villánytól Hegyi Sz.­Mártonig keletről nyugat felé 4 mértföldnyire terjedő magas hegység kiemel­kedik. Ezen hegység Liasmészből áll, melynek rétegei hol kisebb, hol nagyobb sejttel dél felé dőlnek. Liaszmészkövet ezen kivül még Siklóson s Tapolczán, Caprotinax mészkövet pedig Beremenden találtam. Siklóson szintúgy, valamint Be­­remenden is a mészkő önálló 15—20 öl magasságú dombokat képez, holott az Tapolczán csak denudatio folytán jutott a felszínre.­ Az E.-K.-D.-Ny. irányban húzódó monostor - batinai dombcsoportot szintén lösz veszi körül, mely hullámos felsí­kot képezvén, a villányi magas hegységgel van összekötte­tésben. Ezen dombcsoportnak alapkőzete Bazalt, mely Con- 5

Next