Hantken Miksa: A beocsini márga földtani kora (Értekezések a természettudományok köréből, 4/6., 1874)
4 NANTREN MIKSA. Általánosan kagylónak, még pedig némelyek Inoceramusnak tartották s ennélfogva a beocsini márgát a krétaképződménybe sorozták. — Midőn én a kérdéses kövületre Tata vidékén először akadtam, azt Inoceramusnak nem tarthattam, minthogy azt a tatai téglavetőkben előforduló typicus Congeriatályagban találtam és ennek alapján a beocsini márgát is, midőn 1866-ban először láttam a magy. nemzeti múzeumban levő beocsini példányokat, a Congeria képződménybe tartozónak ismertem fel, mely beosztás későbbi vizsgálatok által igazolva is lett. mig az Ancylinák osztályába. Ez csakugyan e csigafaj legtermészetesebb helyzetének látszik lenni, minthogy az Ancylus a legegyszerűbb édesvízi typust képviseli, melytől a Valenciennesia csak egy sipkócső által különbözik, melynél fogva egyrészt a Siphonariához, másrészt a Camptonyx-hez (Bens) közeledik, mely utóbbi nem egyszersmind az Ancylinák szárazföldi tagját képviseli. Fischer némileg eltérő véleményt nyilvánít, a Valenciennesiát Camptonyx-xal együtt az Otinidák családjába helyezvén, sőt mindkettőt a Valenciennesia nemében egyesítvén. Ezen eljárás azonban nem látszik helyesnek, minthogy Fischer gyanitása, mely szerint a Valenciennesia szárazföldi csiga volna, nem talál támogatásra a vele együtt előforduló kövületekben, melyek mindnyájan édes és félig sósvizi puhányok.—Mint már Bourguignat megjegyzi, e csigafaj inkább félig sósvízben élt és ezen körülménynél fogva, daczára annak, hogy a héj alkotása analóg a Comptonyxével, inkább az állat szervezetének némi különbségére lehet következtetni. A beocsini márgában előforduló példányok legnagyobbika 118 milliméter hosszú, 90 mill. széles. A héj számos, erős és magas központi redőkkel van fedve, s a Beuss által megvizsgált példányok egyikén 30 redő volt észlelhető. Bourguignat következő diagnosisát adja a nevezett fajnak (Revue et magasin de zoologie par Gyerin-Meneville 2-de. Ser. VII. 1855. 30 lap.) »V. testa tenuissima, late ovato-oblonga, gibboso-convexa, postice in umbonem acutum deflexum protracta et praerupte declivi ; in latere postico dextro costa simphonali ampla, a vertice ad marginem usque sinuatum decurrente ; superficie acute concentrice plicata et striata; apertura latissima ovata ; margine tenui acuto.« (Beuss. ugyanott 17. lap.)