Dr. Koch Antal: Ásvány- és kőzettani közlemények Erdélyből (Értekezések a természettudományok köréből, 8/10., 1878)

Ásvány- és kőzettani közlemények Erdélyből. Egy tábla rajzzal. Dr. КОСЫ ANTAL lev. tagtól. (Beterjesztette a III. osztály ülésén 1877. február 5. Dr. Krenner.) I. A coelestinnek új leshelyei Erdélyben. A coelestin eddigelé csak egy helyről van említve Ackner »Mineralogie Siebenbürgens« könyvének 153. lapján, honnan azt Zepharovich is átvette ásvány lexikonjába. Ezen leshely Dobring (Szerdahely-szék), hol Ackner szerint a gyásztelepekben fordul elő rostos alakban. Szerinte való­­szinűleg előfordul még Kis-Kapusnál is Kolozs megyében, hol azonban magam siker nélkül kerestem azt, és Erdély külön­böző részeiben vékony erek gyanánt a földes márgákban, melyek agyaggal és gypsszel váltakoznak. Ezen határozatlan közleményből kitűnik, hogy biztos lelhelyet csak egyet ismert Ackner. Gyűjteményünkben ezen lelhelyről nincs coelestinünk s egyebütt sem láthattam még belőle. A jelen évben (1876) Kolozsvár közelében két új elő­­fordulását tanultam ismerni : az egyik leihely B á­c­s mellett, az úgynevezett »Bácsi torok«, melynek kőbányáiban elég gyakori s hol Tóth Mihály tanítványom fedezte fel ; a másik leihely Gyalu mellett a Szőlőalja nevű hegy, hol Kürthy Sándor assistensem talált egy darabkát a felületen. Az utóbbinak előfordulási körülményei nem ismere­tesek még ; a kopott darab a hegy laposán a Nummulites perforata-k, ostreák és a Gryphaea Eszterházy-k közt hevert ; valószínű, tehát, hogy az ottan kiképződött vörös-agyag­ köt­­szerű nummulitbrecciában képez ereket. A talált darab szép rostos szövetű, kékes-fehér színű, a naptól meghalaványítva. M. T. AKAD. ÉRT. A TERMÉSZETTUD KÖRÉBŐL., 1877. 1*

Next