Hazslinszky Frigyes: Uj adatok Magyarhon kryptogam virányához az 1878. évből. (Értekezések a természettudományok köréből, 9/5., 1879)

Uj adatok Magyarhon kryptogam virányáh­oz az 1878. évből. (Beterjesztette a III. osztály ülésén 1879. január 20. Gönczy P.) Mivel sokféle elfoglaltságom miatt természettudományi ismereteimet a haza javára, kellőleg nem érvényesíthetem legalább arra törekedtem," hogy a tehetségesebb ifjakat meg­nyerjem a mennyiségtannak s a természettudományoknak, mely két szak terjedése nagy mértékben segitheti elő a haza felvirágzását, h­a oly irányban halad, mely mindenfelé sza­bad kilátást enged és nyit s oly modort követ, mely a kedély boldogító vonzalmainak áj meg új tápanyagot szolgáltat. E törekvésem sikere tette lehetségessé, hogy ez év­ben is, melyben magam nagyobb kirándulást nem tettem, ké­pes volnék hazánk kryptogam virányát hosszú névjegyzékkel kiegészíteni. Mert nem csak azon szaktársak folytatták kuta­tásaikat, kiknek neveit múlt évi jelentésemben elismeréssel soroltam fel, hanem hozzánk járult dr. Chyzer Cornél is, ki minden oldalú készültsége és buzgalma mellett, rövid idő alatt, új támasza lesz a honi füvészetnek. Sőt Erdély is jutta­tott néhány kryptogamot tudomásomra, honi közlési után. Leginkább örültem, hogy a főváros környékéből is, hol Borbás, Szépligeti, Dietz és Hazslinszky Hugó gyűjtöttek néhány új fajt közölhetek. A múltévi jelentésemben felhozott okoknál fogva nem adhatok elő, most sem, a kryptogamokra vonatkozó minden új adatot, hanem csak azokat, melyek által az általam már feldolgozott anyag (Myxogasterek, hasgombák, üszkök, ra­gyák, trifolafélék, máj és lombmohok) uj gyarapodást nyert. M. T. ОК. Λ RT. A TERMÉSZET TUDOM. KÖRÉRŐL. 1870. IX. K. 5. SZ.1

Next