Borbás Vincze: A hazai epilobiumok ismeretéhez (Értekezések a természettudományok köréből, 9/16., 1879)

A hazai Epilobiumok ismertetéséhez. Borbás Vinczétől. Az 1876. évi július és augusztus havában voltam oly szerencsés, hogy hazánk több helyén az Epilobium­ nem több érdekes faját és fajvegyületét *) gyűjthessem, melyek azóta figyelmemet egészen magokra vonván, a következő nyarakon is folytattam vizsgálataimat. Ezek közzétételével azonban mind ez ideig késnem kellett, mivel professor Haussknecht K. Wei­­marból, ki az Epilobiumok monographicus feldolgozásával foglalkozik, 1877. év telén gyűjteményemet átvizsgálás ked­véért elkérte s csak az 1878. év őszén kaptam vissza. A tudo­mány érdekében s hogy hazánk Epilobiumjai a monograph­iá­­ban is mentői jobban megismertessenek, engednem kellett Haussknecht úr kérésének, noha egyes ismeretlen fajvegyüle­­tek épen leíró­félben voltak gyűjteményemben, melyekből utólag csak az E. Pseudotrigonumot jellemeztem röviden. **) Haussknecht úr nagyobbára feldolgozott anyagot kapván tőlem, a­mint gyűjteményemet visszaküldötte, véleményeink csak kevésben tértek el. E helyen azonban nem mulaszthatom el, hogy neki köszönetemet ki ne fejezzem azért, hogy gyűjtemé­nyemet átvizsgálta, valamint azt külföldi Ep­i r­a bin v i - i aj v­egy­ü­­­letekkel is gazdagította. — Az 1877. év óta gyűjtötteket Haussknecht nem látta. " Tanulmányaim alkalmával átvizsgáltam Kitaibel és az egyetem növénykerti herbáriumát. Nógrádmegyéből adatokat Kell Pál, a belovai lelkész úr közölt velem, a haza különböző helyeiről pedig Richter Lajos úr. *­ Adatok Máramarosmegye flórájához. A magy. orvosok és term. vizsg. munkálatai, 1878. 14­6. lapján (külön lenyomat), (benyújtva: 1876. őszén) és az Oest.bot. Zeitschr. 1876. 424. lapján. **) Oesterr. botan. Zeitsch. 1877. 138. lap. később 1878. 363. 1. M. T. AKAD. ÉRTEK. A TERM. TUD. KÖRÉBŐL. 1879. IX. 2. 1­6. SZ. 1*

Next