Klein Gyula és Szabó Ferencz: A vadgesztenye gyöereinek ismeretéhez (Értekezések a természettudományok köréből, 10/6., 1880)

A VADGESZTENYE GYÖKEREINEK ISMERETÉHEZ k­ lönböztethetők : a külső, a felbőrt képező sejtsorra a kéregszö­vet következik, mely 4—6 parenchymatikus sejtsorból áll és belül a nyalábhüvely vagy endodermis által határoltatik. Ez utóbbin belül a nyalábszövetet találjuk, mely itt meglehetős erős kifejlődést mutat, mindamellett azonban az eredeti 4 edény­csoportot még tisztán engedi megkülönböztetni. Az egyik edénycsoportból egy edénypamatot látunk kiindulni a kinövésbe ; ez tehát nemcsak endogén, de a legtöbb normál oldalgyökerek módjára szintén az anyagyökér egy edény­cso­portja előtt keletkezik. Az idézett rajzból továbbá kivehető, hogy a gyökér endodermis-sejtjei meglehetősen szakadatlanul átmennek a kinövés legkülsőbb sejtsorába. Az átmenet helyén a sejtek ugyan gyakran kissé összenyomottak, de mindamellett az átmenet a legtöbb metszeten tisztán észrevehető. A kinövés legkülsőbb sejtsora annak csúcsán egyforma kifejlődésben halad el és külső szövettel nincsen takarva. A kinövés csúcsa gyöksü­vecsgel nem bír és egyáltalában nem mutat semmiféle szövetfoszlányokat, melyeket esetleg a gyöksüveg maradvá­­nyaikop lehetne tekinteni, (ábr. 2.). A legkülső, a kinövés felhőrét képező sejtsor, táblás sejtekből áll, melyek hosszmetszetben nézve, többnyire hossz­irányban kinyúltak (ábr. 3.), harántmetszetben rendesen quadratikusak, kívülről nézve pedig többszögűek és nagyobb­részt egyenátmérőjűek (ábr. 5. és 4.). E sejtek külső falai meglehetősen vastagok, szintúgy a külső részei az oldalfalak­nak, melyek befelé vékonyodva, a következő sejtsor vékony falaihoz csatlakoznak (ábr. 3. és 5.). A megvastagodott sejt­falrészek sárgás­ fényű színben tűnnek elő és gyenge csikolt­­ságot is mutatnak. Az egész kifejlődése a nevezett kinövések felbőrének egyáltalában olyan, milyen gyökereknél talán rit­kábban fordul elő és inkább hasonlít a földfölötti növényrészek felbőréhez. A sejtek azonkívül többé-kevesbbé kifelé dudorodtak, de ritkán nőnek ki szőrökké, mint az Perseke () szerint más *) Bot. Zeitg. 1877. 548 l. — Úgy látszik azonban, hogy a gyök­­szőrök elmaradása szárazföldi növények vízben fejlődött gyökereinél

Next