Hantken Miksától: A clavulina szabói-rétegek. Az euganeák és a tengeri alpok területén és a krétakoru “scaglia" az euganeákban (Értekezések a természettudományok köréből, 13/1., 1883)
2 HANTKEN MIKSA, tettem a magyarhoni földtani társulat 1866-ik évi deczember 12-én tartott szakülésében). A Clavulina Szabói rétegek oly távoli vidéken való előfordulása annyira érdekelt, hogy már akkor feltettem magamban, alkalmas időben kirándulást tenni az Euganeákba, hogy a kérdéses rétegeket a színhelyen tanulmányozzam és behatóbb vizsgálatra a kellő anyagot megszerezzem. — Ezen szándékomat kiviendő, a múlt évi olaszországi tanulmányi utazásom alkalmával, Paduában állapodtam meg s onnan kirándulást tettem Teoloba, egy kies fekvésű, az Euganeák vízválasztó vonalán fekvő faluba, honnan Szabó tanár több márgapéldányt hozott volt 1865-ben, és hár ennélfogva én a rendelkezésemre álló rövid idő alatt legkönnyebben véltem feltalálhatni a kérdéses márgát, ami csakugyan sikerült is, amennyiben közvetlenül a vendégfogadó mellett, hova kocsisom befordult, akadtam ilyen márgára. A márgarétegek itten közvetetlenül egy feketés bazaltféle eruptív kőzeten nyugszanak s innen körülbelül 80 méter hoszszúságban, a kocsiút egyik oldalán vannak feltárva. — Ezen helyen tettem kutatásaimat és kiváló figyelmet fordítottam puhánymaradványok netaláni előfordulására, minthogy arról akartam meggyőződni, várjon a puhánymaradványok is igazolják-e a kérdéses márgának a magyarországi Clavulina Szabósrétegekkel való párhuzamosítását. — E tekintetben fáradozásaim nem voltak egészen sikertelenek, a mennyiben csakugyan egy rétegre akadtam, melyben több puhány-maradvány s ezek között a magyarországi Clavulina Szabói-rétegek egyik legjellemzőbb faja nagyobb számmal fordul elő. Ez a Pecten Bronni Mayer. — A többi puhány-maradvány azonban oly rossz korban van, hogy meghatározásra nem alkalmas. Teolóból Albertonébe mentem, ahol kivált puhány-maradványokat szerettem volna gyűjteni, minthogy Paduában a báró Zigno gazdag palaeontologiai gyűjteményében egy néhány kövületet láttam, melyeket báró Zigno a nevezett vidéken gyűjtött, és mely fajok Magyarországban kizárólag Clavulina Szabói-rétegekben honosak, ezek: ’ A magyar földtani társulat munkálatai — köt. — lap. Verhandlungen d. fe. k. gerl. Apichisanstalt 1866. 208. l.