Heller Ágost: A XIX. század physikai kutatásának mozgató eszméiről (Értekezések a természettudományok köréből, 18/3., 1888)
A XIX. SZÁZAD PHYSIKAI KUTATÁSÁNAK MOZGATÓ ESZMÉIRŐL, természetes vagy szabad és a természetellenes vagy kényszermozgásról való elméletből. A scholasticismus természet-philosophiájának e három főpontján, mint három külön bástyán indult meg az Aristoteles-ostromlók támadása. A világrendszerről való elmélet ellen irányultak az első rohamok. A tizenhatodik század első felében állította fel Coppernicus a heliocentrikus rendszert, midőn a Ptolemaeos-féle geocentrikus feltevést elhagyván, hivatkozással régibb görög forrásokra, a Földet kiváltságos helyéből kimozdította és a közönséges bolygók közé sorozta. Coppernicus csak kezdeményezője volt ez iránynak, mely a világrendszer elrendezéséről és nagyságbeli viszonyairól helyes fogalmakat szerzett; tulajdonképen Keppler volt az, ki támaszkodva Tycho Brahe számos, pontos megfigyeléseire, felállította azt a naprendszert, melyet joggal Coppernicus-Keppler-féle rendszernek nevezünk. Az elemek tana, mint ezt Empedokles nyomán Aristoteles követői is ismerték, a tudományok újjászületésének korszakában szintén számos támadásnak volt kitéve. Amit azonban ama négy elem helyébe tenni iparkodtak, semmivel sem volt jobb, s ekképen addig vajúdott az elemek theóriájának kérdése, míg az újabb chemia keletkezésének időszakában azt a megoldást nyerte, mely jelenleg is ama tudomány alapját képezi. — Ami végül a mozgások tanát illeti, azt Galilei az ő híres, «Dialogo intorno ai duemassimi sistemi del mondo» czímű művében alaposan megcáfolta. De a XYI-dik és XVII-ik század nagy szellemei nem csak a régi, lejárt gondolkodási formáknak lerombolásában látták életök feladatát. Ők, amint a régi tudományos rendszer letűnt, egy újnak felállításáról gondoskodtak. Galilei a világrendszert illetőleg teljesen csatlakozott Keppler és Coppernicus nézeteihez és a heliocentrikus elméletet érvekkel és az általa feltalált messzelátó cső segítségével tett felfedezésekkel támogatta. Az ő működésének fősúlya azonban a mozgások elméletére esik, vagyis, a mechanikára. Az egész században a legfontosabb tudományos tett volt Galileié, amidőn a mozgásváltozásnak fogalmát megállapította és ezzel a gyorsulással arányba hozta a mozgás okát: az erőt. Nem kell gondolnunk, mint ha Galilei azonnal a helyes feltevést találta volna meg, hogy t. i. a végsebesség az esés idejével arányos, mely feltevést az ő esési kísérletei igazoltak; ő először 3 1*