Északi rokonaink. A Magyar-Finn és a Magyar-Észt Társaság közleményei 4. (1941)

Karafiáth Jenő: Emlékezés

EMLÉKEZÉS. Irta: dr. Karafiáth Jenő Budapest székesfőváros főpolgár­mestere, m. kir. titkos tanácsos és elmondta a finn nemzeti ünnepen rendezett Sibelius-estén 1940 dec. 6-án. Amikor a jégkorszak végén a mérföldes vastagságú jégpáncél megindult és irdatlan tömegével végigszántotta a földgolyónak talán épp azt a részét, ahol ma Suomi terül el, a féktelenségükben tobzódó elemek rombolása a legborzalmasabb tökéletességig fo­kozódott. A gránitsziklaalapzatot tükörsimára csiszolva, kőtalapzat nehezen megbontható részeit mederszerűen kivájva, titáni erő­vel sodródott tovább ez a mindent megdermesztő végeláthatatlan jégpáncél, hogy egyszer mégis a végtelenségbe olvadjon a föld­golyóra forrón tűző nap hevében. A finn lélek is épp úgy, mint a világ végéig elpusztíthatatlan­­nak vélt jégtakaró alatt szüntelenül csak, az örökké melegítő nap­fényre vágyakozó gránitszikla, az idők legvészesebben dúló for­gatagában rendíthetetlen és törhetetlen keménységgel állt ellen a sors szakadatlanul visszatérő csapásainak, mert örökké élt benne a hit, a világot melegítő napfény, a felszabadulás, a szabadság utáni vágyakozás. Ez a gránitszikla mutatta meg őseréjét abban az át­törhetetlen összetartásban, amikor egyetlen jajkiáltás, egyet­len elégedetlenkedő zokszó sem hangzott el az ország sorsát intéző hazafiak ellen, akik a sorsdöntően komoly kérdésekben — minden népszerűséget félrevetve — cselekedtek és abban a csodaszerűen felbonthatatlan sorsközösségi érzésben, amikor csak egynéhány, járni sem tudó aggastyán maradt vissza az idegen lobogó alá ke­rült és soha meg nem tagadott szülőföldön. És ugyancsak ez a hatalmas, világot bilincselő őserő, a finn lélek csodálatos nagyszerűsége, jelentkezik abban a különleges zenei kultúrában is, amellyel Sibelius mester ajándékozta meg az örök értékeket csak tisztelni és megbecsülni tudó művelt világot. Jellegzetes motívumai mintha mindig a Kalevala hőseihez térné­nek vissza és mintha minden más muzsikától elütő, örökéletű mes­terműveiben szinte tudatalatti megsejtéssel csendülne fel az ős­természet gyönyörű szimfóniája, melyhez hasonló hivő erőt csak Klallen-Kallela nagyszerű Kalevala-képei és Leino Eino Etelka­­dalai tükröznek vissza. V­alamikor a véget nem érően hosszadalmas háborúk borzal­mas veszteségei után, 1694—96 között szörnyű éhínség sújtotta Suomit. Népességének csaknem egyharmada pusztult el az em­beri fájdalom súlyától roskadó keserves esztendők leforgása alatt. De a finn nemzet ezt a legnagyobb sorscsapást is épp oly könnyedén heverte ki, mint a többi szörnyűséges megpróbáltatást, mert a napsugár után örök kétig vágyakozó gránitszikla mindig erősebbnek bizonyult a jégpáncélnál.

Next