Északi rokonaink. A Magyar-Finn és a Magyar-Észt Társaság közleményei 5. (1942)
Wuorimaa Aarne: A közös vér parancsa
ÉSZAKI ROKONAINK V. KÖTET BUDAPEST 1942. JANUÁR A KÖZÖS VÉR PARANCSA Irta: Wuorimaa Aarne Finnország budapesti követe Az »Északi Rokonaink« című folyóiratnak ez a száma olyan időben jelenik meg, amikor a világpolitikai fejlődése idegtépő iramba kezdett. Az egész földgolyó megremeg, a küzdelem világháborúvá alakult. Európa majdnem összes népe tudatában van közös sorsuknak és céljaik is közösek lettek. Ebben a szellemben folytatódik szünet nélkül a küzdelem. A finn-magyar barátság szempontjából az új idő újabb fejlődést jelent. Mindkét nemzetben erős az élniakarás és az igazságosság felé való törekvés, földrajzi helyzete folytán mindkettő megbízható kezese a békés jövőnek. Nemcsak a háborúra, de a békére is el kell tudni készülni. A Kelet ellen folytatott küzdelem a finneket és magyarokat még közelebb hozta egymáshoz és a kölcsönös rokonszenv növekedett. Itt Magyarországon is tapasztalhattam, hogy a finn-magyar rokonság tudata menynyire elmélyült a magyarság minden rétegében. Mint a finn nemzet képviselőjét különös örömmel tölt el, hogy iskolásgyermekek és a közélet nagyságai egyaránt bebizonyították rokonérzésüket és szeretetüket a finn testvérnép iránt. Rövid időn belül a finn nép immár egy második háborút kénytelen viselni ; a szenvedés és nélkülözés korszaka erőit a legnagyobb mértékben veszi igénybe. Kivétel nélkül mindenki szívesen áldoz azonban a közös ügy javára és mindnyájan készek vagyunk arra, hogy végigjárjuk azt az utat, melyet választottunk. Meg vagyunk győződve róla, hogy történelmünkben nagy fordulat következik be. Az örök veszedelem, mely keletről fenyegetett bennünket, megszűnik és a béke, mely mindig vágyunk volt, el fog érkezni számunkra. Az ellenfél akkori győzelmét csak rövid ideig ünnepelhette és ma már tudja, mit jelent a vereség. Régi határainak visszaállításával Finnország elnyerte állami biztonságát. A vihar, a történelem legfélelmesebb vihara már messze határainkon túl tombol. Most, amikor szebb jövő előtt állunk, örömmel üdvözlöm rokonainkat, remélve, hogy nemsokára az új Európában a két nép közötti kapcsolatokat teljes mértékben kiépíthetjük és továbbfejleszthetjük és így a jövőben is cselekedetekkel bizonyítjuk be, hogy a közös vér parancsa számunkra szent.