Figyelő, 1871. január-december (1. évfolyam, 1-48. szám)

1871-04-08 / 14. szám

Megjelenik havonkint négyszer, minden hó 1-, 8-, 16- és­­ 24-ik napján.­­GSM­Előfizetési díj : Egész évre .... 8 frt. Fél évre .............4 frt. Évnegyedre .... 2 frt.­­ FIGYELŐ. Irodalmi és szépművészeti lap. Felelős szerkesztő: SZÁN A TAMÁS. Szerkesztő lakása: Magyar­­ utca 37. szám, I. emelet. Kiadó-hivatal: Aigner L. könyvkeres­kedésében, vá c i - u t c a 18. I ÉVFOLYAM. PEST, 1871. ÁPRILIS 8. 14. SZÁM. Tartalom: A világfájdalom jogosultsága a költészetben. Rádl Ödön. — Csokonai emléke és Kazinczy. Molnár Antal. — Machdunkuli. Vámbéry Ármin. — Német irodalom. P. J. — Evelina. (Rajz.) Ber­csik Árpádtól. — Irodalom és művészet. Az új évnegyed kezdetével előfizetésük megújítására s vállalatunk szives terjesztésére kérjük föl a „Figyelő“ pártfogóit. Előfizetési fölhívást nem bocsátottunk ki, mi­után a pénz beküldése postai utalvány útján legkönnyebben eszközölhető. A VILÁGFÁJDALOM JOGOSULTSÁGA A KÖLTÉSZETBEN. ,,Was Ihr nicht tastet, steht Euch meilenfern; Was Ihr nicht fasst, das fehlt Euch ganz und gar; Was Ihr nicht rechnet, glaubt Ihr, sei nicht war. W 'S Ihr nicht wägt, hat für Euch kein Gewicht; Was Ihr nicht münzt, das, meint Ihr, gelte nicht.“ Göthe : „Faust“ II. Theil. I. Mintha csak ama tévfogalmak, előítéletek, jogosulatlan kifakadások, felületes vizsgálódások utáni ítéletek lebegtek volna Göthe szemei előtt, midőn e mottóul használt szavát irá, — me­lyek már régóta fegyverül szolgálnak a nagy tömeg és annak éretlenségét oly szervilis mó­don carolierozó kritikának ama kereszteshábo­rúban, melyet ez az újabb költészet világfájdalmas iránya ellen vezet! E keresztesháború még folyvást tart, noha ötezred éve már — a biblia szerint — annak, hogy az emberiség a siralom e völgyében csa­tangol és körülbelül félszázad múlt el Byron — negyed század Musset és Heine halála óta. Ötezer év a világ s az emberiség törté­netéből nem taníta meg a kritikát arra, hogy szenvedés van, és ötven év e világszenvedés első nagy kifejezőjének halála óta nem ele­gendő arra, hogy a kritika elismerje, miszerint az, ki nem adja magát a lét boldogságának magasztalására talán szintén megérdemli a „költő“ nevet! Őszintén megvallva, nem értjük a világ­fájdalomra a költészetben ordított „pereat“ okát. Nem tudjuk belátni annak szükségességét, hogy az egyetlen lény, kitől az emberiség, a tömeg, igazságot várhat: a költő — miért hazudjék, miért ámítson ? Nem tudjuk belátni ama morál helyességét, mely átalános megelégedést prédi­kálva elkülönzi az embereket egymástól, mert hisz csak is a közös szenvedés kínos tudata kelti fel az emberekben annak enyhítése iránti szükségérzetet a kölcsönös szeretet által! Hol mindenki boldog, ott mindenki egoista. A bol­dogság érzete izolál, a szenvedés egyesít, egy­másra utal minket. Hogy mi felel meg inkább a morál lénye­gének : a boldogság tudatában való önmagá­nak élés, vagy a közös nyomor parancsolta fáj­­dalomenyhítési kísérlet ? erre nem nehéz meg­felelni. A világfájdalomellenes ítészet e paradok­­tikus erkölcstanához a világfájdalom eszméjé­nek és fogalmának helytelen magyarázata, va­lamint az ezen irányú költészet tendenciájának téves értelmezése által jutott. Elfogadott dolog az újabb ítészetben a vi­lágfájdalmat így értelmezni: „Egyéni szen­vedésekből merített meggyőződés a lé­tezők, a világrend, az emberi lét hitványságá­ról.“ E definitio szüli a világfájdalom költészeti irányának, tendentiájának következő magyará­zatát: „Mindannak megutáltatása az emberek­kel, a­mi van, mert nem jól van.“ Helvetius soha nem mondott igazabbat, mint midőn az emberi tévedések harmadik okát a szavak, a fogalmak megjelöléseinek helytelen magyarázatában állitá rejteni*), vagyis, midőn azt állitá, hogy azért hibázunk ítéleteinkben igen sok esetben, mivel nem értjük az egyes fogalmak megjelölésére használt szavakat, s azok­nak majd többet, majd kevesebbet tulajdoní­tunk, mintsem magukban foglalnak. A világfájdalom és költészeti irányának fönnebb adott definitiói is e hibában szen­vednek. Meg kell vallanunk, hogy azon eset­ *) L. Helvetius: ,,De l’esprit“ Chap. IV. De l’abus des mots. „Une autre cause d’erreur, et qui tient également á l’ignorance, c’est l’abus des mots, et les idées peu nettes, qu’on y attache.“

Next