Figyelő, 1871. január-december (1. évfolyam, 1-48. szám)
1871-04-08 / 14. szám
Megjelenik havonkint négyszer, minden hó 1-, 8-, 16- és 24-ik napján.GSMElőfizetési díj : Egész évre .... 8 frt. Fél évre .............4 frt. Évnegyedre .... 2 frt. FIGYELŐ. Irodalmi és szépművészeti lap. Felelős szerkesztő: SZÁN A TAMÁS. Szerkesztő lakása: Magyar utca 37. szám, I. emelet. Kiadó-hivatal: Aigner L. könyvkereskedésében, vá c i - u t c a 18. I ÉVFOLYAM. PEST, 1871. ÁPRILIS 8. 14. SZÁM. Tartalom: A világfájdalom jogosultsága a költészetben. Rádl Ödön. — Csokonai emléke és Kazinczy. Molnár Antal. — Machdunkuli. Vámbéry Ármin. — Német irodalom. P. J. — Evelina. (Rajz.) Bercsik Árpádtól. — Irodalom és művészet. Az új évnegyed kezdetével előfizetésük megújítására s vállalatunk szives terjesztésére kérjük föl a „Figyelő“ pártfogóit. Előfizetési fölhívást nem bocsátottunk ki, miután a pénz beküldése postai utalvány útján legkönnyebben eszközölhető. A VILÁGFÁJDALOM JOGOSULTSÁGA A KÖLTÉSZETBEN. ,,Was Ihr nicht tastet, steht Euch meilenfern; Was Ihr nicht fasst, das fehlt Euch ganz und gar; Was Ihr nicht rechnet, glaubt Ihr, sei nicht war. W 'S Ihr nicht wägt, hat für Euch kein Gewicht; Was Ihr nicht münzt, das, meint Ihr, gelte nicht.“ Göthe : „Faust“ II. Theil. I. Mintha csak ama tévfogalmak, előítéletek, jogosulatlan kifakadások, felületes vizsgálódások utáni ítéletek lebegtek volna Göthe szemei előtt, midőn e mottóul használt szavát irá, — melyek már régóta fegyverül szolgálnak a nagy tömeg és annak éretlenségét oly szervilis módon carolierozó kritikának ama keresztesháborúban, melyet ez az újabb költészet világfájdalmas iránya ellen vezet! E keresztesháború még folyvást tart, noha ötezred éve már — a biblia szerint — annak, hogy az emberiség a siralom e völgyében csatangol és körülbelül félszázad múlt el Byron — negyed század Musset és Heine halála óta. Ötezer év a világ s az emberiség történetéből nem taníta meg a kritikát arra, hogy szenvedés van, és ötven év e világszenvedés első nagy kifejezőjének halála óta nem elegendő arra, hogy a kritika elismerje, miszerint az, ki nem adja magát a lét boldogságának magasztalására talán szintén megérdemli a „költő“ nevet! Őszintén megvallva, nem értjük a világfájdalomra a költészetben ordított „pereat“ okát. Nem tudjuk belátni annak szükségességét, hogy az egyetlen lény, kitől az emberiség, a tömeg, igazságot várhat: a költő — miért hazudjék, miért ámítson ? Nem tudjuk belátni ama morál helyességét, mely átalános megelégedést prédikálva elkülönzi az embereket egymástól, mert hisz csak is a közös szenvedés kínos tudata kelti fel az emberekben annak enyhítése iránti szükségérzetet a kölcsönös szeretet által! Hol mindenki boldog, ott mindenki egoista. A boldogság érzete izolál, a szenvedés egyesít, egymásra utal minket. Hogy mi felel meg inkább a morál lényegének : a boldogság tudatában való önmagának élés, vagy a közös nyomor parancsolta fájdalomenyhítési kísérlet ? erre nem nehéz megfelelni. A világfájdalomellenes ítészet e paradoktikus erkölcstanához a világfájdalom eszméjének és fogalmának helytelen magyarázata, valamint az ezen irányú költészet tendenciájának téves értelmezése által jutott. Elfogadott dolog az újabb ítészetben a világfájdalmat így értelmezni: „Egyéni szenvedésekből merített meggyőződés a létezők, a világrend, az emberi lét hitványságáról.“ E definitio szüli a világfájdalom költészeti irányának, tendentiájának következő magyarázatát: „Mindannak megutáltatása az emberekkel, ami van, mert nem jól van.“ Helvetius soha nem mondott igazabbat, mint midőn az emberi tévedések harmadik okát a szavak, a fogalmak megjelöléseinek helytelen magyarázatában állitá rejteni*), vagyis, midőn azt állitá, hogy azért hibázunk ítéleteinkben igen sok esetben, mivel nem értjük az egyes fogalmak megjelölésére használt szavakat, s azoknak majd többet, majd kevesebbet tulajdonítunk, mintsem magukban foglalnak. A világfájdalom és költészeti irányának fönnebb adott definitiói is e hibában szenvednek. Meg kell vallanunk, hogy azon eset *) L. Helvetius: ,,De l’esprit“ Chap. IV. De l’abus des mots. „Une autre cause d’erreur, et qui tient également á l’ignorance, c’est l’abus des mots, et les idées peu nettes, qu’on y attache.“