Figyelő, 1871. január-december (1. évfolyam, 1-48. szám)

1871-09-16 / 35. szám

Megjelenik havonkint négyszer, minden hó 1-, 8-, 16- és 24-ik napján. Előfizetési díj : Egész évre .... 8 frt. Fél évre .................4 frt. Évnegyedre .... 2 frt. FIGYELŐ. Irodalmi és szépművészeti lap. Felelős szerkesztő: SZANA TAMÁS. ( Szerkesztő lakása : Magyar­ utca 37. szám, , I. emelet.­­a»­i Kiadó-hivatal, Aigner L. könyvkeres­kedésében, v­á­c­i­­ u­t­c­a 18.) I ÉVFOLYAM. PEST, 1871. SZEPTEMBER 16. 35. SZÁM. MAGYAROSODÁSUNK AKADÁLYAI. 1. A „grand nation“ és a magyar nemzet több tekintetben hasonló erényekben és hibák­ban szenved. Egyik sem ismeri el vétkeit, mindegyik szeret az öndicsőités gőzében szenderegni, az egyes ember hibái az egész nemzet­ testben ! A francia nemzet hibáiban és meglakolá­­sában — mert már el nem bukhatik, csak meg­lakolhat — igazi francia és nagy nemzet marad, mert nemzetiségét minden más földbe helyezi s az idegent, ki a francia földön megtelepedik, csak akkor fogadja igazán kebelébe, ha nem­zetiségében egészen fölolvadt. Nincs mód és eszköz, melyet e nagy érdekben föl ne hasz­náljon s ha kell, (bár nem nagy erénye a ki­tartás és türelem,) ez egyben leckét adhat még az angolnak is. A nagyobb francia városokat, de különö­sen Parist, elözönlötték az idegenek, a németek s a német nyelvet beszélő zsidók ; számuk Pá­risban egypár százezerre ment; lapjuk, szín­házuk sőt német városrészük volt, s mint min­denütt, itt sem átallották germanisalni, de elég volt egy hang s az összes francia sajtónál oly átalános viszhangra talált, hogy pár hét alatt elnémultak a párisi német lapok s bezárták a nagy német színházat, melyben koronkint a német nemzet legnagyobb művészei tervszerű sorrendben vendégszerepeltek. A franciák — pedig nincs náluk kíváncsibb nép — felé sem mentek e német előadásoknak, a lapok tudomást sem vettek róluk, sőt insul­­tálni is merészkedtek a német színházba menő­ket, ésannyira, hogy végre maguk a németek is elmaradoztak. E nagyszerű és épületes példa ellenkező­jét látjuk és tapasztaljuk mi — fájdalom — a magyar haza fővárosában ép úgy, mint bár­merre a vidéken, még ott is, hol a magyar faj túlszámban van. Ha Budán a nemzetiség s magyarosodás érdekében egy-egy színtársulat fölüti sátorfáját, s színművészeti viszonyainkhoz képest elegendő tehetséggel és buzgalommal igyekszik előadá­sait megkedveltetni, nem részesül támogatásban a kormány és aristokratia részéről, holott ezt kezdetben minden nemzet megteszi s meg kel­lene tenni különösen nálunk, e polyglot-termé­­szetü államban, a­hol, Gál boszorkánya szerint, mindenféle nemzet lakik — még magyar is. De még a napi sajtó egy része sem min­denkor foglal el helyes álláspontot a budai szí­nészet irányában. Ha nincs közönsége a budai előadásoknak, nem a derék fővárosi lakosság az oka, hanem a rosz színészek, mert a kö­zönséget hálátlan munka számoltatni, s adjanak elő valamely látványos operettet, melynek végén cancan is van, csináljanak vele telt házakat, a botnak másik végét fordítják meg s elverik a port a budai magyar színészeken, hogy izlés- és erkölcsrontó dolgokkal veszélyeztetik az ügyet, pedig sokkal durvább, vastagabb voná­sokkal előadva megnézik a német színházakban, az Orpheumban és Újvilágban, közönség úgy mint az ostorozók egyaránt. A magyar színészet felett túlszigorral íté­lünk, míg a német színházakban egypár szép szemnek, kacér mosolynak örömest tapsolunk, s e kedélyes tréfát, a dudva-módra elszapo­rodott német lapok örömére, akkor csináljuk, midőn lapjainkban a nemzetiség s a magyaro­sodás szent ügyében vezércikkeket írunk. Beszélünk idegen cégek, étlapok, pincérek, kereskedők ellen, s ime a magyar ember maga is németül szólít meg bérkocsist, pincért, s a pincér, vendéglős, bérkocsis ép olyan vakmerő módon erőlteti az itt-ott eltévedve követelő magyar embert a német szóra, mint pár hóval ezelőtt! Nem mondom, hogy e téren pár hó alatt nagy eredmény várható, de valami lát­szanának még­is csak kellene lenni a sajtó sor­ Tartalom: Magyarosodásunk akadályai.— A magyar regevilág. P.Szath­­máry Károly. — A portugall költészet múltja és jelene. Lengyel Géza Dezső­. — A magyar népköltészetről. — A költészet panasza. Borko­t László. — Utolért szökevények. (Beszély.) — Irodalom és művészet.

Next