Figyelő, 1872. január-december (2. évfolyam, 1-52. szám)
1872-01-07 / 1. szám
Mecgesen*k minden VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI DÍJ : Egész évre ... 8 frt. Fél évre ... .4 frt. Évnegyedre . . 2 frt. FIGYELŐ jirdalm, te f i tfifai l^tilaji. Felelős szerkesztő: SZÁN A TAMÁS. II. ÉVFOLYAM. PEST, 1872. JANUÁR 7. Szerkesztő lakása: Magyar utca ,37. szám I. emelet. Kiadó-hivatal: AIGNER LAJOS könyvkereskedésében S váci utca 18. sírm. 1. SZÁM. Tartalom. A magyar olvasóközönség. Torkos László. — Széptani elméletek. Névy László. — A magyar népdalról...Aigner Lajos. — Lapszemle. — Egy német lap a magyar írónőkről. —.. — Kisfaludytársaság. .. — Nyílt levél a szerkesztéshez. Láng Lajos. — Ferenczy Teréz. Endrődi Sándor. — Rövid szemle. A MAGYAR OLVASÓKÖZÖNSÉG. A ki azt állítaná, hogy az olvasási kedv a magyar népben jelenleg átalában véve apadóban van, ugy hisszük, határozottan csalódnék. Nem nő-e lapjaink s folyóirataink száma napról napra ? — nem tünedeznek-e fel vidéki lapok kicsiny, jelentéktelen városokban is? s nem látjuk-e, mennyire kapdossák a lapokat a kávéházakban és körökben, s mily áhítattal betüzgetik egyes buzgó olvasók az „Ellenőrt“, „Reformot“ stb. elejétől végig, mintha csak szigorú kötelességök volna? Sajnos azonban, hogy ezen olvasási kedv ésbuzgóság, melynek szép számú lapjaink s folyóirataink tételeket köszönik, majdnem kizárólag csak a politikai és szoros értelemben vett szaklapokra szorítkozik, melyek mellé legfelebb még néhány ismeretterjesztő és divatlap sorozható ; a tulajdonképeni szépirodalmi, aesthetikai s kritikai lapok közül ellenben alig képes egyszerre, egy-kettőt szomorúan tengődni, holott normális műveltségi viszonyok közt ezeknek, mint a szaklapoknál átalánosabb érdekűeknek, szükségkép sokkal nagyobb olvasóközönséggel kellene bírniok. Iparosaink s kereskedőink egyrészt nem eléggé magyarok, hogy irodalmunk bennök átalában nevezetesebb pártolókra találhatna, másrészt nem eléggé míveltek, hogy — egy-kettőt kivéve — komolyabb jellemű szépirodalom s aesthetika iránt csak legkevésbé is érdeklődnének. Ügyvédeink, orvosaink, mérnökeink, nagy- és kis-földesuraink s azok gazdatisztei átalában véve nem mondhatók épen műveletleneknek — különösen az első három kategóriába tartozók, — s a magyarság is szép számmal van köztök képviselve , mindamellett vajmi kevés van köztök, ki a politikai lapok mellett más, különösen humanistikus irányú lapokat és műveket is olvasna! — még szép, ha a szakjába vágó folyóiratok iránt érdeklődik s azokat olvasgatja — különösen a magyarokat. Hogy „műveltjeink“ a politikán és szakmájukon kívül más iránt nem igen érdeklődnek, s hogy különösen nem nagy fogékonysággal bírnak az átalános emberi iránt, azt legvilágo- sabban bizonyítják azon folytonos kifakadá- s sok az oly tudományok taníttatása ellen, melyeknek az ember az életben „semmi gyakorlati hasznát sem veheti“. Nagyon gyakorlatiaknak szeretnénk látszani, s a theoretikus nemzeteket kicsinyőleg lenézzük ; pedig ha elméleti téren nem tudtunk még eddig sokra vergődni, a gyakorlat mezején — tán a politikát kivéve — épen még csak botorkáló, gyenge lábú gyermekek vagyunk. Elmélet és gyakorlat, átalános emberi és szakképzettség egymással a legszorosabb viszonyban vannak, s mindig megboszulja magát, ha az egyiket a másik rovására pártoljuk. Láthatjuk tehát, hogy a nemzet legnagyobb része oly irányú lapok iránt, aminő a „Figyelő“ is, csak keveset érdeklődik ; kiktől ennélfogva az aesthetikai s kritikai lapok még legtöbb pártfogást remélhetnek, azok a tanárok, tanulók és papok. Különösen a lelkes ifjúság bír minden időben kiváló fogékonysággal a szépirodalom és aesthetika iránt, csak kár, hogy ezen fogékonyság és érdeklődés legújabban főkép abban nyilatkozik tanuló ifjainknál, hogy maguk akarnak mint írók szerepelni, s ha komoly irányú lapokra elő is fizetnek, nem az egyesek teszik azt, hanem az általuk alakított olvasó- s önképző körök, úgyhogy a dolog természeténél fogva sok olvasóra kevés előfizető esik, pedig sajnos, a lapokat a csak olvasók nem képesek fentartani. Hogy az aesthetikai lapokat nálunk nem annyira nem olvassák, mint inkább nem igen szeretnek rájuk előfizetni, azt a „Figyelő“ kiadóhivatalának gyakran van alkalma tapasztalni, mert nem egyszer érkeznek hozzá számos aláírással ellátott kérvények egy ingyenpéldány elnyerhetéséért, mintha húsz, harminc embernek néhány