Figyelő, 1875. január-december (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875-05-23 / 21. szám

FIGYELŐ, hogy az itt követendő arany középutat még most megtalálni nem lehet. A nagyságok teljesen hiányoznak, a legkedélyesebb közép­szerűség járja minden irányban és megvan írva, sőt ha szükséges, minden percben bebi­­zonyítható, hogy az ily zenésztársaság na­gyon is rabja az egymásra való irigyke­désnek. Ki fog itt igazságot szolgáltatni ? s melyik műitész nem fog idegenkedni oly vál­lalattól, mely nemesebb tárgy híján, csak kicsinydetességekre és személyeskedésekre szo­rítkozik ? Tapasztaltuk is, hogy a­kik egykor annyi hévvel karolták fel a zeneirodalmat és léptek a zenestészeti pályára, mind visszavo­nultak, s napjainkban nincs egyetlen író is, aki majdnem kizárólagosan csak a zenének szentelhetné munkásságát, így tehát e tér még most is művelet­len , s alig lehet kilátásunk arra, hogy itt egyhamar kedvező fordulat következzék be. A zenészek nem sokat törődnek a kritiká­val, és az utóbbival foglalkozók nagyrészt oly iskolához tartoznak, mely valóban teljesen­­ feljogosítja a zenészeket a közönyre, melylyel a magyarul írott malaszt irányában visel­tetnek. Egekig emelő dicséret vagy merő taga­dás; ez az, mi a mostani kritikát jellemzi.­­­ Irányadó s minden részletről felvilágosítást nyújtó, valamint szerényen okadatoló s érvek alapján buzdító bírálat valóban csak minél ritkábban találkozik. De van aztán egy neme a bírálatnak, mely zenénk nagy szerencsétlenségére, fájda­lom­­ nálunk is harapózni kezd. E sajátságos kritika jellemzésére, sze­mély és hely megnevezése nélkül, (miből lát­hatni, hogy sem személyeskedni, sem izet­­lenkedni nem akarunk) bemutatunk egy tö­redéket Thomas „Mignon“ című dalművé­nek bírálatából, mely a múlt évben látott napvilágot. A jelentés kezdetén hangsúlyozva ta­láljuk, hogy Thomas nem valami zeneóriás, hogy instrumentációja nem ragyogtat új szí­neket, de következik aztán szóról-szóra, — „de zenekara sehol sem üres, szegényes, minden a maga helyén van, s midőn Meyerbeer példájára néha csak egyetlen hangszerrel kíséri az éneket, az is mindannyiszor a helyzet által indokolva van. És a­mi ez operájában is kiválóan rokonszenves: zenéje elejétől végig tiszta francia nemzeties, s e szóban a hatás nagy varázs­ereje fekszik, az egységes stíl némileg pótolja az indi­viduális zenejellem hiányát Thomasban. A szöveggel szemközt elnézőknek kell lennünk. Ba­jos is volna Göthe személyess: egy operában Göthéhez mél­tón jellemezni akarni, így nem lehet csodálni, hogy Vil­mosban nem annyira a philosof tett- és tapasztalás utáni vágyát, a szellemi és testi erő túlpezsgésének nyilatkoza­tát, mint inkább az iskola porát csak imént lerázott, ne­mes szivű diák kalandszomját látjuk. Mignon és Lothario sentimentalismusa kissé kirívó színekkel van festve. Phi­­lene meg valóságos cocotte jön. Hiába­ a zenei jellem­festés vajmi nehéz dolog, s a Wagner-féle detail-festés nem kenyere a franciának ; valljuk be, a németek s többi nemzetek is inkább Wagner geniális zeneeszméiért lelke­sülnek, nem is igen sejtve, mi minden rejlik a Wagner talányszerű­ kólafejei mögött; de hol is az a színházláto­gató, még ha végzett philosophus is, ki fölismeri, hogy Tristán és Izolde nem egyéb, mint Schopenhauer bölcsé­szeti rendszere kotára letéve?“ Tudni kell, hogy e jelentés írója már huzamos­ idő óta foglalkozik zenekritikával s nem befolyás nélkül; mindazáltal az egész hangszerelés jellemzésére csak azt az ered­ményt tudja felhozni, hogy Thomas Meyer­beer példájára néha csak egyetlen hangszerrel kíséri az éneket. Valóban szomorú eredmény, mely még szomorúbb következtetésre jogosít bennünket bíráló zeneszerzői képessége irányában. Ez egészen másodrendű, sőt teljesen alárendelt dolog. Meyerbeer előtt már többen használ­ták az­­egyhangú kíséretet, hogy másokat ne említsünk, Rossini s még előtte Mozart, s azóta még számosan. De különösebb és helytelenebb már en­nél is a következő passus : „és a mi ez operájában is kiválóan rokonszenves : zenéje elejétől végig tiszta francia nemzeties, s e szóban, (halljuk ! !) a hatás nagy varázsereje fekszik, az egységes stíl némileg pótolja az individuális zenejellem hiányát Thomasban.“ Tehát franciás, és még sincs benne in­dividuális zenejellem, nincs declamátió, nincs drámaiság; és dacára annak, hogy egységes stíl uralt benne, dallamai még sincsenek összefüggésben, mert a detail-festés nem kenyere a franciának! Tehát kérdjük, a de- 243

Next