Figyelő, 1875. január-december (5. évfolyam, 1-52. szám)
1875-08-01 / 31. szám
MEGJELENIK minden VASÁRNAP. Előfizetési díj : Egész évre . . . 8 frt. Fél évre .... 4 „ Évnegyedre . . . 2 „V. ÉVFOLYAM. FIGYELŐ. IRODALMI, SZÉPMŰVÉSZETI ÉS KRITIKAI HETILAP. Felelős szerkesztő: SZANA TAMÁS. SZERKESZTŐSÉG : Bástya utca 18. szám, I. emelet. Kiadóhivatal : AIGNER LAJOS könyvkereskedésében, váci utca 18. szám. BUDAPEST, 1875. AUGUSZTUS 1. 31 SZÁM. TARTALOM: A színházi szünidőkről. — Az idylli költéj szét. Harrach József. — A népvándorlás. P. Szathmáry Károly. — Angol irodalmi szemle. Cs. J. — Rövid szemle. A SZÍNHÁZI szünidőkről. (P. J.) Mire e sorok elhagyják a sajtót, talán eldöntetett azon kérdés, mikor nyitják meg a nemzeti színházat? Most, és már hetek óta — nem vagyunk még vele tisztában. — Egyik augusztus 20-ról, a másik 10-ről, s másik ismét augusztus hó 1-ről beszélt.*) Annyi bizonyos, hogy színészeink nem sokat törődnek vele, ha augusztus 20-kán nyitják is meg, mert ők két társulatra osztva, szerzik a szünidők alatt a pénzt és dicsőséget. Arról már intézkedett be Podmaniczky, hogy jövőre a színházi szünidő két hónapig tartson, s így a színház megnyitásának időpontja nem tartja többé bizonytalanságban az érdeklődőket. De van az intendáns úr intézkedésének egy másik igen jó oldala is, az t. i., hogy a két havi szünet mellett az évközben vendégszereplést, az excursiókat beállította. Lehetetlen azonban nem aggódnunk amiatt, hogy a kéthavi szünidő mellett a nemzeti színház tagjai két hónapig fognak vidéken mint társulat működni, s ez az úgy is gyönge vidéki színészetre kegyetlen csapás. E lapok soha sem helyeselték azt, hogy a nemzeti színház tagjai társulattá alakulva használják föl a színházi szünidőt, s nem helyeslik különösen most, midőn kéthónapi szabadságra van kilátás. — Nem abból a kicsinyes indokból szólalunk fel ez ellen, amit itt is, ott is elejtenek, hogy a nemzeti színház tagjai tizenkét hónapra kapnák a fizetést. — ez szerintünk nem is ok, de föl*) Megnyitási napul e hó 7dike van kitűzve. Szerk. " S szólalunk a magyar színészet érdekében, melynek jövőjét látjuk e társulatokká szervezkedés által veszélyeztetve. Sajnos valóság ez, bármennyire frázisnak látszik is. A tapasztalás igazolja, hogy ott, ahol a nemzeti színház tagjaiból alakult társulat játszott, bármilyen jó lett légyen is az utánuk működő vidéki társulat, annak múlhatlanul meg kellett buknia. — És ez természetes is. A nemzeti színház tagjai föltálalnak minden újdonságot, amit a szegény vidéki igazgató télire tartogat, hogy egy-egy jövedelmező estét csináljon magának. Amikor aztán elő akarja adni, a közönség nem megy színházba. Rendszerint azt mondják, minek veszítsem el illusiomat a darab iránt, mikor azt a nemzeti színház tagjaitól láttam! Pedig valószínű, hogy a vidéki társulattól jobb előadást látnának, mert látjuk most is, hogy p. Paulainál az egy Prielle Kornélia asszony kivételével kevés valamire való tag van. Harmadrangú színészek és színészképezdei növendékek, (kik talán tehetségesebbek, mint a vidéki színészek, de nincs kellő gyakorlatuk) játszanak mint „nemzeti színház,és a nagy közönség annyira elfogult, hogy el van ragadtatva általuk. Csak az egyetlen Kassa tesz kivételt, hol üres ház előtt játszott a „nemzeti színház.“ Ha most tekintetbe veszszük azt, hogy a nyári évad határozottan rész még a legerősebb vidéki társulatra is, várjon a nemzeti színház ezen vendégjátékai által nem a vidéki színészet létezése van-e fenyegetve? És nem csak anyagilag , meg van ölve a szellemi élet is. Ugyan melyik színésznek volna kedve tanulni, ha senki sem nézi őt, melyik-