A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat Évkönyve 14. (1903-1904)

Réthi Lajos: Megnyitó beszéd

Megnyitó beszéd. (A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat 1903. nov. 8-iki közgyűlésén.) Két évtizednél hosszabb idő szoktatott rá, hogy ezen Tár­sulat közgyűlésein tudományos adatokban, gondolatokban és irány­zatokban gazdag megnyitó beszédeket hallgassunk, a melyeknek értéke rendszerint fölért egy-egy kimagasló önálló tanulmánynyal. Most olyat ne méltóztassanak várni, mert lényeges változás állott be a helyzetben, még nagyobb az elnöki állást betöltő sze­mélyben. Azt a hazánk határain messze túlterjedőleg ismert és tisztelt nevű férfit, a­ki közgyűléseinket egyéniségével és tanulmányaival oly nagy jelentőségűvé tette, dr. Kuun Géza grófot, fájdalmas be­tegség tartja távol innen most és akadályozza már több idő óta az elnöki teendők végzésében. Elnöktársára, ezen társulat kezdeményezőjére és munkássága értékében is oszlop­ emberére, dr. vid­yo­zz-Fekete Ferencre meg­bénító kórság nehezedett. Én csak ideiglenesen és szükségből vagyok előszólítva, hogy további rendezkedésig betöltsem a vezető helyét. A helyzet változása is a személyi változások következtében állott elő. Azon tevékeny munkásokon kívül, a­kik már régebben kidőltek sorainkból, vagy másfelé költöztek, eltávozott fáradhatat­lan tevékenységű titkárunk és történészünk dr. Veress Endre, most pedig távozóban van Téglás Gábor tankerületi címzetes főigaz­gató, múzeumunk igazgatója is. Ő is keletkezése óta szolgálja ezen társulatot s neve együtt volt emlegetve a két elnökével. Különösen a régészeti téren folytatott szerencsés kutatásai és tanulmányai tették nevét bel- és külföldön nem csak ismertté, ha­nem elismertté is. El nem tagadható, hogy a szakkörök előtt nagyértékűnek ismert múzeumunk összegyűjtésében, melynek gyára- A Hunyadmegyei tört. és rég. társ. XIV. Évkönyve. 1

Next