Info-Társadalomtudomány 7. (1988)
Enyedi György és Tamási Péter: A szocializmus sorsfordulói
demokratikus” útra lépő államok berendezkedését is, sőt néhány igen elmaradott fejlődő országra is alkalmazzuk ezt a jelzőt. A szocializmus fogalmának e többértelmű használata meglehetősen sok zavart okozott már a korábbiakban is. A jelenlegi helyzetben e zavar nagymértékben fokozódik, mert az eddig követett szocializmusmodell általános kudarca és a több irányba történő kiútkeresés sokkal élesebben veti fel e fogalom használatának problémáit. Némi egyszerűsítéssel a fogalom „keleti” változatának használata két nagy csoportra osztható. Az elsőt azok képviselik, akik Marx formációelméletéből következő felfogását tartják ma is mérvadónak. Ebben a megközelítésben a szocializmus eddig sehol nem jött és nem is jöhetett létre, mert a Marx által meghatározott társadalmi-gazdasági feltételek erre még nem értek meg. A Szovjetunió és a szocialistának nevezett (nép)köztársaságok eddigi gyakorlata nem más, mint a Marx által leírt átmeneti periódus egy — többnyire félresikerültnek, deformáltnak minősített — változata. A másik felfogás abból indul ki, hogy a Szovjetunióban és 1945 után ennek mintájára több más országban a szocializmus megvalósításának céljával alakítottak ki új társadalmat, s e célorientáció alapján, a többiektől való megkülönböztetés végett elfogadja a szocialista jelző használatát. Önmagában mindkét itt említett felfogás logikus, de a valóságban korántsem olyan egységesek, mint amilyennek egy ilyen leegyszerűsített leírásból tűnnek. Az első felfogás (amelyik a marxi formációelméleten nyugszik) durván két további nagy csoportra bontható. Abban mindkét csoport képviselői egyetértenek, hogy csak a Marx által körvonalazott társadalmat fogadják el szocialistaként, s a marxi koncepció lényeges jegyeit megvalósító társadalmat csak a távoli jövőben tudják elképzelni. Egyetértés van többnyire abban is, hogy a szocializmus építésén munkálkodó országokban a jelenlegi — átmeneti vagy előkészítő — szakaszban elkerülhetetlen a piaci elemek bevezetése, a magántulajdon szerepének növelése, a pénzgazdálkodás kiszélesítése stb., mert csak így teremthetők meg a szükséges gazdasági alapok. Különbség mutatkozik azonban annak megítélésében, hogy a szocializmust előkészítő szakasznak egyértelműen kapitalista fejlődésűnek kell-e lennie, vagy elérhető-e ez a stádium egy jelenleg még pontosan nem ismert, „vegyes típusú” fejlődési modell által, s ez utóbbi esetben milyen arányúak legyenek a tőkés termelés sajátosságai. A második felfogás több alcsoportra osztható. Vannak, akik az eddigi utat a történelmi körülmények által meghatározottan szükségszerűnek tartják, s ezért az egész eddig megtett utat szocializmusként fogják fel. Mások, a lenini hagyományokból kiindulva, nem tartják objektíve szükségszerűnek azt, ami bekövetkezett; a miértre szubjektív és objektív tényezők egybeesésével vélik megtalálni a választ. Ők a sztálini modellt a szocializmus kisiklásaként értelmezik és a most kialakulóban lévő modellt tartják az igazi szocializmusnak (s itt már nagyon megoszlanak a vélemények, hogy ki mit emel ki). Ismét mások az eddig kialakult modell egyes elemeit elfogadják szocialistának, míg másokat nem; végül vannak, akik számára csak a sztálini modell a szocializmus. 4