Info-Társadalomtudomány 9. (1989)

Enyedi György - Tamási Péter: Meg lehet-e állítani Magyarország népességfogyását?

Meg lehet-e állítani Magyarország népességfogyását? A 19. század vége óta az ország népessége három ízben fogyott. Az I. világháború idején, 1915—1918-ban, a II. világháború befejező évében, 1945-ben, végül 1981-től folyamatosan napjainkig. A népességelőrejelzések sem bíztatnak semmi jóval: a jelenlegi adottságokkal hosszú távon is népességfogyásra kell számítani. A népességszám alakulását a születések és a halálozások, valamint a be- és kiván­dorlások mérlege adja. A háborús időszakokat kivéve, kisebb hullámzásokkal, de folyamatosan csökkent mind a születések, mind a halálozások aránya. Ez Európa legtöbb országában így játszódott le; némi egyszerűsítéssel ezt nevezzük demográ­fiai átmenetnek. A magyarországi trend azonban két lényeges ponton eltér a nem­zetközitől. (1) A hatvanas évek elejére, amikor a fejlett országokban igen sok gyer­mek született, Magyarországon saját előzményeihez képest és világviszonylatban egyaránt mélypontra süllyedt a gyermekszületések száma. (2) Miközben a legtöbb európai országban csökkent vagy stagnált a halandóság mutatója az elmúlt két évti­zedben, nálunk a hatvanas évek közepétől kezdve szinte folyamatos növekedést mutatott 1986-ig, amikorra az 1940-es évek eleji szintre emelkedett. A férfiak halá­lozási arányai még sokkal rosszabbak: ismét elérték az 1930-as évek szintjét. Míg a nők születéskor várható átlagos élettartama 1987-ben 73,7 év volt, addig a férfia­ké 65,7. Ha a nyolcvanas évek második felének népesedési tendenciái tovább folytatód­nak, akkor minimálisan fél évszázadon keresztül megáll­­hatatlanná válik népessé­günk fogyása és körülbelül 30 év múlva akár 800—900 000 fővel is csökkenhet. A magyarországi népességcsökkenés jogosan váltja ki sokak aggodalmát, akik kö­zül többen hatékony, határozott népesedéspolitikát követelnek. De lehet-e és szabad-e népesedéspolitikát folytatni? E kérdésben nagyon megoszlanak a vélemények. A népesedéspolitikát sokan úgy fogják fel, hogy az az egyének, a családok szabadságának korlátozása, ezek intim ügyeibe való durva beavatkozás az állam részéről. A demokratikus berendezkedésű országokban általános felfogás, hogy a családot a politika nem kontrollálhatja, s hogy a személyes szabadságot, amely az emberi cselekvések szabad megválasztá­sát jelenti, feltétlenül garantálni kell­­egészen addig, míg másoknak ezek által kárt .

Next