Macaulay, Thomas Babington, : Anglia története II. Jakab trónralépte óta 5. kötet - A MTA Könyvkiadó Vállalata (Budapest,1877)
Ötödik kötet - XIX. Fejezet
4 ANGLIA TÖRTÉNETE tisztességes nevet biztosítanak neki a történelemben, ámde fogyatkozásai is nagyok valának. Utoljára is csak jövevény volt köztünk, hideg, visszatartó, soha teljes jókedvében, és soha sem egészen otthonos. Az ő királysága reá nézve számkivetés volt. Legszebb palotái börtönök. Számitgatta mindig a napokat, melyeknek elmúlni kelle, mig szülőföldjét ujra meglátható, a nyesett fákat, a tömérdek szélmalmok vitorláit, a gólyafészkeket a magas háztetőkön s a csatornák csendes vizében tükröződő festett nyári lakokat. Soha sem ügyekvék eltitkolni, hogy mennyire elsőbbséget ad szülőföldjének s régi barátjainak; s ennél fogva, habár hazánknak nagy szolgálatokat tett is, sziveink fölött soha sem uralkodott. Mint hadvezér a csatatéren ismét ritka tehetséget és bátorságot mutatott, de a taktikában, bármi legyen az oka, alantabb áll több olyan kortársánál, akik lelki tehetségre nézve különben átalában alatta állottak. Az amire mindenek fölött kitűnő képességgel bírt, a diplomatia volt, a szónak legmagasb értelmében. Kételkedni lehet, ha vajon valaha fölülmúlta-e őt valaki ama nagy fontosságú alkudozások vezetésének művészetében, amelyektől nemzetek jóléte függ. A közkormányzat ez ágábani ügyessége soha sem bizonyult be kitűnőbb módon, mint az 1691. év utolján s az 1692. elején. Egyik legnagyobb nehézséget az éjszaki hatalmak barátságtalan és fenyegető magatartása okozá. Dánia és Svézia egy időben hajlandóknak mutatkoztak belépni a coalitióba, de csakhamar lehűltek s majdnem ellenséges érzelműek lettek. Francziaországtól, biztatók magukat, nincs mit tartaniok. Nem igen volt hihető, hogy hadseregei átmenjenek az Elbén vagy hogy hajóhada betörjön a Szundba. De Anglia és Holland egyesített tengeri ereje