Becske Bálint: A széphalmi Kazinczy mauzoleum ereklyéinek jegyzéke (1909)
Előszó
ELŐSZÓ: Ifjú koromban a kegyelet gyakran elvezérelt Széphalomra nagyszüleim sírjához s különösen az 1858—1860. években volt alkalmam oda többízben ellátogatni. Gyermeki kötelességet véltem teljesíteni s boldognak éreztem magamat, a midőn az akkor még gondozatlan sírokat felhantolhattam s nagyatyám düledező síremlékét, a melynek talapzatából az összekötő vaskapcsokat vandál kezek elorozták, saját kezemmel kijavítottam. Férfikoromban életpályám távoli vidékekre vetett s Széphalmot 16 éven át nem láthattam. Azonban sorsom úgy hozta magával, hogy e 16 év elmúltával mint állami tisztviselő Zemplén vármegye székhelyére neveztettem ki, s midőn új állásomat elfoglaltam, azt a fogadalmat tettem, hogy addig meg sem pihenek, míg Széphalomra ki nem zarándokolok. Az 1876. évi július 21-ike volt az a nap, a mikor annyi évek után Széphalmot újra láthattam. Utam elsősorban a sírokhoz vezetett, s miután kegyeletem adóját leróttam, szemügyre vettem azokat a változásokat, melyek ott e hosszú idő alatt végbementek. Az ősi ház, melyhez gyermekkori emlékeim kötöttek, melynek falai közt egykori lakói oly sok vidám és kínos napokat éltek át, melyből nemzeti irodalmunk szövetneke oly sok éven át árasztotta szét világát, már akkor eltűnt a föld színéről. Helyére a nemzeti kegyelet díszes templomot varázsolt, a hazafiságnak szent templomát. Ez emlékmű fel volt ugyan már építve, de minden emlékeztető tárgy nélkül, üresen állott; csupán a szentély közepén állott egyszerű faoszlopon a Kazinczy Ferencz képe, mely alább az 50. sz. a. van felsorolva. Rögtön megfogamzott bennem az a gondolat, hogy mindazon meglévő emléktárgyakat, amelyek nagyszüleimre emlékeztetnek, családunk körében össze fogom gyűjteni és a mausoleumban mint legilletékesebb helyen elhelyezem, hogy azok ott örök időkre letéteményezve, a tulajdonjog épségben tartásával, megőriztessenek.