A rovásirás él-e a magyar nép között? A MTA I. osztályától véleményadásra kiküldött bizottság elé terjesztett jelentés (1903)

Bevezetés

Bevezetés: Dr. Fadrusz János nagyérdemű szobrászunk a „Szilágy“ czímű lap m. évi szeptember 18-iki számában­ többek közt a következőket írta: „A magyar rovás-írás,­­ ősi kultúránk e vitás kérdése, per­döntő fordulóra ért. Kitudódott, hogy a rovás-írás nemcsak emlék­re való, eleven kincse a nemzetnek, hogy még máig is él a magyar nép között és hibátlanul föntartja eleink ősi kultúráját.“ „Classicus tanúim Tar Mihály uram és fia Tar István föld­­mívelők Omoron, a kik ma is írják és róják is.“ „Én ugyan még keveset foglalkoztam e kérdéssel, de már is három nyomát találtam régi írásunknak. Az első volt Kozma Andor barátom, a­ki elmondta nekem, hogy egy régi szolgáló­juk volt, a­ki sohasem tanulta meg a mai írást, hanem mindent ilyen jegyekkel írt.“ „A másik kettő két huszár főhadnagy volt. Az egyik, látván a Tuhutum-emlék felírását, azt mondta, hogy ezt az írást ő mindig látta a pusztákon bojtároknál, pásztoroknál faragott fanyeleken ; a másik meg egy dánosi családi levéltárt említett nekem, a­mely nagyon sok rovás-írású dokumentumot őriz.“ „A­kik tehát eddig kételkedtek a rovás-írás ősi származá­sában, azok ugyan nem nagyon mélyen kutatták nyomait, mert rá kellett volna akadniok, a­mint ráakadt Király Pál, hogy ez az írás még ma is él a magyar népben.“ 1 Újra lenyomtatva a „Magyar Szó“ 1902. szeptember 24. számában. 2 A rovás-írás nem szerencsésen választott szó; a betűrovás jobb lenne. De, úgy látszik, amaz már közkeletűvé vált.1*

Next