Eckhart Ferenc: A Habsburg-Lotharingiai ház családi törvénye (1929)

1. Kimerítő házi törvény terve

látni fogjuk, ez a legfőbb közjogi vonatkozás, mely va­lamely állam és uralkodó családja közti viszonyban tekin­tetbe jöhet, nem tárgya az alább ismertetendő családi statútumnak, ennélfogva itt teljesen figyelmen kívül hagy­ható. Ez a kérdés különben is a pragmatica sanctio eredetével kapcsolatban már igen alapos kidolgozásban részesült.­ Nekünk itt csekély kivétellel a Habsburg-Lot­­haringiai ház nem közjogi, hanem magánjogi vonatkozású fejedelmi jogával lesz dolgunk. A német Fürstenrecht hosszas fejlődés, eredménye és főleg Beseler és Otto Gierke teóriáinak hatása alatt általánosan elfogadott magyarázat szerint a német főne­mesi családok (hoher Adel) autonómiájának folyománya. A római jog receptiója, különösen az öröklési jog terén gyakorolt hatása a középkor későbbi századaiban a né­met főnemességet azzal a veszéllyel fenyegette, hogy ősi birtokainak felaprózódása a családokat megsemmisíti, hogy a birtok megosztásával, az azzal össze­függő uralkodói hatalom is kis, jelentéktelen részekre bomlik. A családi hatalom megmaradása érdekében már korán, a 12. szá­zadban hoznak a birodalmi rendi (reichsständisch) csa-­­­ládok tagjai személyükre nézve áldozatokat. E családok kezdik magukat azzal, hogy­­csak maguk közt, egyenran­­guakkal kötnek házasságot, elkülönítni. A főnemesi csa­lád jogi személlyé, corporatiová fejlődött, melynek autonó-­­­miája van, s a­mely olyan jogokat statuál, melyek eltér­nek az általános jogtól (gemeines Landrecht). A fejlődés ép oly hosszadalmas volt, mint egyéb corporatiók kiala­kulása. A 16. században azonban a jogtudósoknak már általános nézete, hogy a főnemesi családokat az autonó­mia vagyis a „ius statuendi“ illeti meg. Ezen autonómia jogi alanya a főnemesi család, mint „universitas“. Ebből a jogalkotásból olyan jogszabályok fejlődnek ki, melyek­ben a római jog nem volt recipiálva, hanem az illető családok szükségleteiből és azon törekvéséből alakultak ki, hogy a család fénye s ezzel tekintélye, hatalma is megmaradjon, a háznak mint személyiségnek egysége . Turba, Die Grundlagen der Pragmatischen Sanction I-II.

Next