Koszorú, 1864. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1864-02-14 / 7. szám
147 tudva vagy öntudatlanul az előretörekvéstől teljesen fölmentse. Már pedig a ki előre nem halad, nem akarva hátra marad, sőt visszafelé halad; ki föl nem törekszik, lefelé sülyedez. S ez a lelki fásultság pályája, hogy addig fásul, merevül, mig csakhamar teljesen elfásulttá merevedik. — A végső fejleményről elég példa szól. De a jótakaróknak azon kellene lenniök, hogy elejét vegyék ne csak első jelenkezéseinek, hanem az azt eszközölhehető okokat is lehetőleg messze távolítsák. Superflua cautela nunquam nocuit, mondják az orvosok és moralisták, meg „principiis obsta, sero medicina paratur.“ Az ily előre gondolkodás miatt dicsérte Xenophon a persák nevelésmódját. Ha a szíves olvasó eddig türelmes volt kísérni a tapasztalatban gazdag tanférfiú észleleteit, talán még engedékeny lesz az iránt is, ha a tárgyalt bajnok gyógyszerét is általa mondatjuk el. Hisz a családi sátalán a társadalmi élet körébe még inkább bevág az, mint szorosan az iskoláéba. — „És vajon mily módok állanak a nevelést annak hatalmában arra, hogy az ifjúság mindennemű fásultságtól megóvassék? Mint mindig, de e tekintetben különösen, a családi és tanodai nevelésnek öszhangzatosan együvé kell működnie az egyszerűségnek s nélkülözni tudásnak szigorú s következetes ápolása által, ha mindjárt zokon esik is a gyöngéd anya sőt olykor a szigorú atya szivének is valamely élvezetben részesülni a nélkül, hogy azt a drága magzattal megosztanák. Ha a szeretetnek megvannak is a maga jogai, mellettök még az ész is igényli azokat, és csak is az eszélyes szeretetet veszi erényszámba. Mert, legyen bár az a legtisztább, legforróbb szeretet, de ha összeütközésbe jön vagy épen meghasonlik a nyugodt sőt hideg értelemmel , úgy az, jóllehet magában véve szép, de mégis csak vak szenvedély, melynek lángját kellemesnek, jótékonynak érzi a szerető szív, de a szeretettnek lakolni kell érte, gyakran igen is súlyosan adózik miatta. Ezt eredményezi az elajnározás, elkényeztetés, elbábozás, mely az erőteljes és vidám életnek birtokát egyes örömperczek tünékeny élvezetének áldozza föl. Minden érv, melyet a gyermek, ifjú, hajadon előbb megizlel, semmint a természet vagy az átalán bevett szokás engedné, egy-egy lépés a fásultság felé; minden olyatén elvnek engedélyezése, pártolása, vagy eszközlése —a blassztságra való csábítás. Valamely nagyobb székvárosban ilykép beszélni, ha nem épen botránkoztatás, legalább is süket füleknek hangoztatott szónoklás lenne. Oly mélyen gyökerűit s annyira elhatalmasodott már ott ama vélemény, mely szerint alig siethetni eléggé avval, hogy az ifjúság az életet s annak minden gyönyöreit minél előbb élvezni tanulja, minthogy annak tartama oly bizonytalan, mintha bizony keresztyéni vigasztalódás volna a korán kimúlóra nézve, hogy mégis legalább a rövidre szabott életkort, a mint csak lehetett, elhasználta s az élet tűnő gyönyöreit tőle telhetőleg élvezni el nem mulasztá! — A vidéki városok állapota s érzülete inkább ment az ily kísértésektől. Bizony jobb is, ha különben is szűkebb viszonyaikban, főleg a nem ifjaknak való élveket gyermekeiknek illetékesebb koráig tartják fönn, hogy aztán az élet annál több új s kóstolatlan örömekkel lephesse meg őket, mérsékelt tartózkodásuk jutalmául. Az idő előtti gyönyörködések szintúgy az oktalanság martalékjává teszik az ifjúságot, mint az ügyetlen harczost nyilainak hasztalanba szétlövése. Mi marad az élet súlyosabb küzdelmeire, ha a java-erőt zsengéjében oktatlanul elprédálta vala. Valóban nem ok nélkül sürgeti a józan tudomány, hogy az ifjúságot kisértő veszélyes indulatok ellen a családi nevelésnek s tanodai oktatásnak erős frigybe kelten,eszélyes kitartással kell küzdenie, úgy a tanévek szigora, mint a meggyőződés erélyes buzgalma által. Minél több élvezikktől tartóztatjuk vissza a növendék ifjúságot tanulási pályája folytán, annál fogékonyabb marad lelkök arra, amit azon túl élvezniök lehet és szabad. Ez elvszerint jár el — u. m. D. — az ő vezetése alatti intézetben az oktatás. Arra igyekszik, hogy tanítványait az 13*