Koszorú, 1864. július-december (2. évfolyam, 1-26. szám)
1864-10-09 / 15. szám
338 kék egében, s óriások áldozatára készült légoltárt képezvén. Csak pár perczig állapodtunk meg, hogy ismeretséget kössünk a helylyel, melyet oly távolról, annyi veszély közt jöttünk meglátogatni, s biztosak lévén, hogy másnap élvezni fogjuk a látványt, melyet az álmok sem bírnak visszaadni, utunkat tovább folytattuk. A nap hanyatlóban volt, menhelyet kellett keresnünk vagy a sátor, vagy a romok valamely boltozata alatt, hogy az élét ott töltsük s a tizennégy órai utat kipihenjük. A romhegyet, s a düledékektől egészen fehér, tér és siket balról hagyva, s nehány, kecskék és tevék által lelegelt mezőn áthaladva, utunk egy füstoszlop felé vettük, mely egy arab kunyhókkal vegyített romcsoport közül emelkedett az ég felé. Az út egyenetlen és gödrös volt s viszhangzott lovaink patkója alatt, mintha a földüreg beszakadni készülne lépteik alatt. Ledőlt márvány darabok által félig elfödött, alacsony viskó nyílásához értünk; az ajtó s az üvegtábla nélküli keskeny ablakok kevés falragaszszal ügyetlenül egymás mellé helyezett márvány és porphyr darabokból voltak alkotva. A kunyhó lapos fedelén egy vagy két láb magas tornyocska emelkedett, melyben egy, a remeték lakára festetni szokott, kis harangot ingatott a szél fugalma. Ez volt a balbeki arab püspök palotája, ki e pusztában tizenkét vagy tizenöt keresztyén családból álló s a puszta és Békán független arabjainak törzse által elnyelt görög katholikus község fölött őrködött. Még ed-dig élőlényt nem láttunk, a nagy templom oszlopai közt futkosó sakálokon s a kis selyem rózsaszín nyakú fecskéken kívül, melyek, mintegy a keleti építészet ékesítéséül, az erkélyszerü tetőt körítették. A püspök, társaságunk zaja által értesittetvén, csakhamar megjelent s meghajtván magát ajtajában, megkinált vendégszeretetével. Egy szép ezüsthaju és szakálu, komoly s szelíd tekintetű, nemes, kellemes s dallamos szavú öreg volt ez, egészen hasonló a papnak költemény- vagy regényben festett eszményéhez, s méltó hogy békét, lemondást s szeretetet sugárzó arczát mutassa lemez el- mélkedés és romok ünnepélyes jelenetének közepette. Egy benső, szintén szobordarabokkal, mozaik- s régies edénytöredékekkel borított kis udvarba vezetett bennünket, s átadván bátor s ajtók nélküli két kis alacsony lakát, maga hátravonult, keleti szokás szerint, házának korlátlan uraiul vendégeit hagyván. Azalatt mig arabjaink a ház körül vas czövekeket vertek a földbe, hogy vasgyürűk által lovaik lábait azokhoz köthessék, s mig mások az udvaron tüzet raktak, hogy a rizskását s árpapogácsát elkészítsék számunkra, kimentünk, hogy egy második tekintetet vessünk a körülfekvő emlékekre. Előttünk voltak a nagy templomok, mint szobrok talapzataikon ; a nap végső sugarát bocsátá reájuk, mely csendesen egyik oszlopról a másikra vonult, mint a lámpa fénye, melyet a pap magával visz a szentély belsejébe; a csarnokok, szobrok, oszlopok, oltárok ezer árnyai mozogva terjedtek szét a kövek roppant erdejében s elfoglalák lassanként a fénylő sugaraktól odahagyott márványkövek felületét. Távolabb a sikon romok óceánja terült, csak a látkörben veszve el; kőhullámoknak nevezhetné az ember, melyek a sziklán megtöretvén, fehér tajtékyokkal elborították a roppant síkságot. Nem emelkedett semmi a romok e tengere fölött, és az éj, mely már ereszkedni kezdett a hegység egy lánczolatának szürkülő magaslatairól, betakará lassanként azokat sötét árnyával. Néhány perczig szótlan, csendesen, elmélkedve ültünk e szavakkal ki nem fejezhető látmány előtt, s aztán lassú léptekkel visszatértünk a püspöknek, arabjaink tüze által világított, kisded udvarába. Nehány, az udvaron padokul szolgáló párkány s oszlopfő töredékre ülve, hamar elköltöttük a puszták vándorának sovány vacsoráját s mielőtt álomra hajtanók fejünket, egy ideig beszélgetünk arról, mi eltölté lelkeinket. A tűz kialudt, de a tiszta égen fölkelt a ragyogó teli hold, s átküldvén sugarait egy az udvart a puszta felől környező, fehér kövekből épült magas fal rovátkáin s egy arab csínban készült ablak csipkézett résein, a kövekről vissza