Kritika 9. (1971)
1971 / 1. szám - Sőtér István: A szintézis új lehetőségei
Az irodalomtudomány egyik legfontosabb nemzetközi szervezete, az Association Internationale de Littérature Comparée (AILC) jellegénél fogva éppúgy, mint összetétele révén, eleve hivatott a nemzetközi célkitűzésű és nemzetközi szakértőket igénylő feladatok elvégzésére, s az ilyen feladatokat megvalósító műhelyek megszervezésére. Ennek a társaságnak igazi létjogát, nemzetközi súlyát és szerepét is csak az ilyen feladatok vállalása, szervezése teremtheti meg. Szükségszerű, hogy ez a nemzetközi szervezet a maga mindennapi és időszaki munkáját ezekre a feladatokra összpontosítsa, s kongresszusait az ilyen feladatok előbbrevitelére használja fel. Az AILC eddigi kongresszusai, melyeket Velencében, majd Chapel Hill-ben, Utrechtben, Fribourgban, Belgrádban és legutóbb Bordeaux-ban tartottak, mindinkább kialakították a kollektív műhelymunka céljait, feltételeit. Az AILC az európai irodalmak történetének komplex, összehasonlító szintézisét kívánja létrehozni egy nagyméretű sorozatban, melynek egyes kötetei a világ különböző részein létrehozott műhelyekben készülnek. Ezek a kötetek nemcsak hogy túllépnek egy-egy nemzeti irodalom körén, vagy a szélesebb regionális egységek határain, de eleve csakis világrészméretekben valósítják meg rendszerezéseiket, hisz az amerikai kontinens vagy Ausztrália irodalmai is európai nyelvűek, s az európai irodalmakból szakadtak és fejlődtek ki. A világirodalmi igény képviselői szemére vethetik ennek a vállalkozásnak, hogy Európa-központú marad. Ez a jelleg azonban nem elvi okok, hanem gyakorlati meggondolások következménye. Gyakorlatilag ugyanis csupán az európai nyelveken megszólaló irodalmak együttes, komplex és szintetikus feldolgozása is olyan nagyméretű feladat, amilyennek megvalósítására eddig még nem akadt példa. Az olyanfajta világirodalomtörténeteket, aminő pl. a Pléiade-féle is, éppen nem tekinthetjük szintéziseknek, hanem inkább egyenetlen igényű, alaposabb és felületesebb, szakszerűbb és szakszerűtlenebb tanulmányok szervetlen egymás mellé illesztésének. Elvileg és módszertanilag egyaránt egységesen átgondolt, világirodalmi szintézis létrehozása jelenleg, tudomásunk szerint, csak a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának moszkvai Gorkij Világirodalmi Intézetében folyik, s ennek a munkának eredményeit érthető érdeklődéssel várjuk. Az AILC világrészi méretekben megvalósuló, európai irodalomtörténetének munkálatai már megkezdődtek, s az 1973-ra tervezett kanadai kongresszusnak e munkához e munka elvi és módszertani, történeti és elméleti kérdéseinek továbbfejlesztéséhez kell szorosan hozzájárulnia. Az AILC nemzetközi kongresszusának mindinkább munkakongresszusokká kell kifejlődniök, s a különböző tudományos műhelyek eszme- és tapasztalatcseréivé kell válniok. Az AILC kebelében folyó alkotómunka teszi hát szükségessé, hogy mindinkább szakítsunk nemzetközi kongresszusaink reprezentatív, seregszemle-jellegével, s maguk ezek a kongresszusok is ideiglenes, nagy nemzetközi műhelyekké alakuljanak át. 2. Ha komparatisztikán többé nem azt értjük, hogy egy-egy író milyen hatásokat bocsátott ki, illetve fogadott be, hanem azt, hogy egy-egy irányzat, egy-egy művészeti iskola, módszer, esztétikai szemlélet miként bontakozott ki valamely korszakban, s egy vagy több korszak nemzeti irodalmaiban, — vagyis, ha összehasonlító és általános irodalomtudományon minél több irodalomnak, s legalább elvben magának a