Kritika 35. (2006)
2006 / 1. szám - Petschnig Mária Zita: Egyfelől, másfelől. Magyar gazdaság 2005-2006
4 csökkenő tendencia után - ismét emelkedett és meghaladta az 51 százalékot, ami piacgazdaságban egyébként is magas. Az állam túlzott és növekvő szerepe a jövedelemelosztásban korlátozza a termelőberuházásokat, a vállalkozói szférát, hitelfelvételével kiszorító hatást gyakorol a pénz- és tőkepiacokon, s közvetetten hozzájárul a munkaerőpiac strukturális problémáinak megerősödéséhez. (Emelkedő hiány) 2005-ben igazán a probléma abból adódik, hogy a deficit ismét emelkedik. Ha a 2002. évi egyszeri hiánytöbbletet visszaosztjuk 2001-re, az rajzolódik ki, hogy az államháztartás hiánya a GDP százalékában 6-6,5 százalék körül alakul, amitől csak a 2004. évi 5,4 százalékos mérték tér el kissé lefelé a megszorításoknak köszönhetően. Úgy néz ki, hogy a politika beállította a magyar gazdaságot erre, a maastrichti hiánykritériumot kétszeresen meghaladó pályára, amiből a választások évében sem remélhetünk csökkenést. Ilyen mértékű, éveken át „meggyökeresedett” túlköltekezésből visszavenni rendkívül nehéz, csupán mennyiségi faragással szinte lehetetlen - különös tekintettel az időközben elburjánzott kötelezettségvállalásokra a bevételi és kiadási oldalon - a magas kamatszolgálaton túlmenően. (Elbizonytalanodó 2010-es csatlakozási dátum) Az eredeti konvergenciapályához képest felgyűlt, ledolgozandó adósság az idő előrehaladtával egyre inkább szétmorzsolja a 2010. évi csatlakozás realitását. Márpedig, ha a többi visegrádi országhoz képest utoljára vesszük át az eurót, az olyan versenyhátrány, amit semmiféle jólétnövekedés vagy autópályabővülés nem ellensúlyoz. A céldátum miniszterelnök általi elbizonytalanítása szeptember végén a azonnal rontotta a forint árfolyamát, visszavetette az állampapírok keresletét, és zuhanásba vitte a BUX-ot, azaz enyhe tőkekimenekítést váltott ki. Némileg stabilizálódott a helyzet, amikor Gyurcsány Ferenc visszalépett ötletétől, és közölte, olyan gazdaságpolitikát kíván folytatni, amely lehetővé teszi a 2010. évi csatlakozást. A beterjesztett 2006. évi költségvetés ugyan nem támasztotta alá elég határozottan ezt az állítást, de a befektetők úgy tesznek, mintha minden rendben lenne a magyar gazdaságban. Amint azonban láttuk, egy nagyon kényes pont, az államháztartás egyáltalán nincs rendben. Az összeomlás vízióját előrevetítők (ez a jóslat már 2004 őszén megfogalmazódott 2005 tavaszára datálva) erre hivatkoznak. És hivatkozhatnak, mert van alapja: az államháztartás szűnni nem akaró éhsége a külső források iránt, miközben a fiskális politika hitelessége csökkent. Túl nagy a magyar gazdaság kiszolgáltatottsága a nemzetközi pénztőkének (a hazai megtakarítások ugyanis elégtelenek), amelynek a döntései prognosztizálhatatlanok. Bármi megtörténhet. Még az is, hogy nem történik semmi, azaz megelégednek a forinton realizálható profittal - mint történt ez eddig - és minden további nélkül megvásárolják a deficitfinanszírozó állampapírokat. De az is lehetséges, hogy az árat felfelé akarják srófolni, és átmenetileg kivonulnak. Ez esetben természetesen nem omlik össze a gazdaság, de a forintárfolyam, az állampapírok ára és a tőzsdeindex esik, a jegybank pedig a folyamat eszkalálódásának feltartóztatására ismét megemeli az alapkamatot. Láttunk ilyet már 2003 novemberében, amikor a szintén felfelé ívelő reálgazdasági háttér ellenére az MNB három százalékponttal látta szükségesnek megnövelni a kamatszintet. A kamatemelés azon túlmenően, hogy hűti a konjunktúrát, rontja a gazdaság növekedési lehetőségeit, a bevételek és a kiadások oldaláról növeli az államháztartás hiányát és az államadósságot, ami további terheket rak az euróövezethez való csatlakozás felzárkózási pályájára. A 2005. évi államháztartásideficit-emelkedéssel terhelt növekedésipálya-kockázata ebben rejlik. Kérdése: fenntartható-e, ami annak látszik? Ezúttal a Fidesz nem akar a „ rendszerváltásnál kevesebbet”, hanem - Matolcsy György előadása szerint - második rendszerváltásra van szükség, mert az első nem sikerült. Mit hoz 2006? Az új évben kedvező külső konjunktúra ígérkezik, ami mindenképpen jó üzenet az exportra termelőknek. De a laza költségvetési és jövedelmi politika következtében a belső piacok is élénkülhetnek, s lehetséges, hogy a növekedés dinamikája erősödik, amihez ezúttal a háztartások fogyasztásának emelkedő üteme is hozzájárul a továbbra is magas beruházási kereslet mellett. A belső keresletélénkítő politika hatására azonban romlik az export-import növekedési aránya, emelkedik a külgazdasági mérlegek deficitje. Ugyancsak nő a gazdaság külső finanszírozási igénye, amire talán a 2005. évinél nagyobb arányban nyújt fedezetet az adósságot nem generáló tőkebeáramlás - számolva azzal, hogy a 2005. évinél nem lesz nagyobb a hazai tőkekivitel. Az infláció üteme tovább csökken a felső áfakulcs leszállítása következtében. A mérséklődő fogyasztóiár-emelkedés lehetővé teszi a kamatszint csökkentését, bár a gazdaság finanszírozási szükséglete ezt megkérdőjelezi. A reálkeresetek növekedése elérheti a bruttó hazai termékét, ami - a fogyasztási hitelek további kiterjesztésével együtt - a 2005. évinél élénkebb kiskereskedelmi forgalmat és nagyobb fogyasztási dinamikát adhat. A foglalkoztatás - a „száz lépés” munkaerő-piaci intézkedései nyomán - enyhén bővülhet, de a munkanélküliség rátája érdemben nem csökken. Az ipar - a külső és belső keresletnövekedés nyomán - magasabb dinamikára válthat, az építőipar lendülete a magas bázis ellenére is imponáló lehet elsősorban az állami és önkormányzati megrendeléseknek köszönhetően. A mezőgazdaság a konszolidáció jegyeit mutathatja: a szántóföldi növénytermelés jövedelembiztonsága megerősödik, nő az intenzív kertészeti kultúrák jövedelmezősége, a sertéstartás túljut a mélypontján, és az állatállomány minden ágazatban gyarapodik. Az államháztartás deficitcélja túlteljesül, már csak a költségvetésben figyelembe nem vett 2006. január