Literatura 2. (1927)
1927 / 1. szám - Tudományos gyűjtemény - Apáthy István és Eötvös Lóránd elődei
TUDOMÁNYOS GYŰJTEMÉNY Ezt a rovatot LAMBRECHT KÁLMÁN dr. egy. m. tanár vezeti. Apáthy István és Eötvös Lóránd elődei. A magyar természettudósok munkája. Január 3-án múlt két esztendeje, hogy Magyarország kormányzója Klebelsberg kunogróf kultuszminiszter javaslatára összehívta az első Országos Természet?, Orvos?, Műszaki? és Mezőgazdasági Kongresszust, amely ,mérle? gelve hazánkban úgy az általános természet? tudományoknak, mint a műszaki, mezőgazda? sági és orvosi tudományoknak helyzetét, javas? latot tesz a bajok orvoslására, a hiányok pót?lására és a szükséges új szervezésekre». Ennek a kongresszusnak 738 lapra terjedő munkálatai, amelyek Gorka Sándor dr. pécsi egyetemi tanár gondos szerkesztésében jelentek meg, nemcsak azt bizonyítják, hogy az első magyar országos természettudományi kongresszus messze meghaladta a hivatalos anké? tek megszokott efemeridáit, hanem egyben kutforrása is ez a mű a magyar természettudo? mányok majdani történetírójának, mert nagy? ban és egészben véve hű képet ad a természet magyar búvárainak évtizedes fáradozásairól és valósággal keresztmetszetben mutatja be a ma gyar természettudományi kultúra mai állását. A vaskos mű tudtunkkal a kongresszus tagjai és a nemzetgyűlési képviselők számára készült, könyvkereskedői forgalomba talán nem is került. Éppen ezért úgy érezzük, köteles ségünk e rovat figyelmes olvasóinak érdeklő? dését felhívni erre a külsőleg és tartalmilag egy? aránt impozáns opusra, amelyben elismert szak? emberek légiója ismerteti a maga tudomány? szakjának múltját és jelenét, rámutatva a jövő feladataira is. Az exakt tudományok pionirjai. Az első érdemleges referátum a nemzet? közi tudomány égboltjának két ragyogó ma? gyar bolygójával adja meg a munkálatok nyi? tányát: Bolyai Farkas és fia, János tragikus ut? keresése volt a magyar géniusz egyik legna? gyobb erőfeszítése. Melletttük ott ragyog Jedlik Ányos szerény szerzetesi talárja, amelynek viselője Siemens előtt fedezte fel a dinamógép elvét, ott tündököl Eötvös Lóránd halhatatlan neve, akinek torziós ingáját ma már világszerte alkalmazzák. .És negyedikül Kövesligethy Radó nemzetközileg tisztelt nevével találkozunk az exakt tudományok magyar pionírjai sorában, aki szeizmológiai kutatásaival reprezentatív man?je a mai magyar természetvizsgáló nem? zedéknek. . . A kémia terén Kitaibel Pál, a múlt század egyetlen magyar nomo universale ja indítja meg a munkát idehaza, hogy egyengesse az útját Than Károlynak, Zemplén Gézának, s az atom? elmélet nagy északi búvára: Niels Bohr ma? gyar munkatársainak: Zechmeister Lászlónak és Hevesy Györgynek. Magyar világjárók. A par excellence kontinentális Magyaror? szág szinte érthetetlenül sok földrajzi explorá? torral ajándékozta meg a geográfia tudomá? nyát. Ha az úttörőket — fel egészen Körösi- Csoma Sándorig — az őshaza ködös álmának megfejtése izgatta is, az újabbakat exakt föld? rajzi problémák vonzották, így és ezért járta be Lóczi Lajos a Széchenyi?expedíció során a távol Keletet, Décsy Mór a Kaukázus hegy? óriásait, Cholnoky Jenő Mongólia és Man? dzsuria pusztáit, Prinz Gyula Belső?Ázsia ut? tálán urait, Nopcsa Ferenc báró Európa legsö? tétebb zugát, Albániát, Lendl Adolf Délame? rikát, Milleker Rezső Kisázsiát, legutóbb pedig — igaz, hogy diplomáciai misszióban — Teleki Pál gróf Mezopotámiát. Ők, a geográfusok a föld felszinét, a geo? lógusok a föld mélyét kutatták. A Lóczy Lajos iskolájából kikerült modern magyar geológus? gárda érdeme a Balaton klasszikus monogra? fiája. Ennek köszönhetjük, hogy külföldi szak? körök elismerése szerint a Magyar Tenger a földnek ma legjobban ismert pontja. A petró? leum?geológusok érzékeny műszereit ma világ? szerte magyar szakemberek használják a leg? nagyobb sikerrel és eredménnyel: a Pyreneu sokban és Perzsiában Böckh Hugó és Pekár Dezső, Jáva szigetén, Ecuadorban Lóczy Lajos, az ifjabb. A magyar talajkutatók európai tekintélyét bizonyítja az is, hogy éppen e sorok írása közben tért vissza Spanyolország földjéről Treitz Péter, aki a nemzetközi talajkutató bizottság megbízásából térképezte a pyrenneusi félsziget talajféleségeit. Hogy az őslénytan, amely évtizedeken át csak segédtudománya volt a geológiának, öncélú biológiai tudománnyá, ősélettudománnyá nőtt, abban jelentős érdem illeti meg a magyar paleontológusok vezérét, Nopcsa Ferenc bárót. «Uraim! nem ismerjük a magyart», — mondotta Török Aurél, az európai hírű magyar anthropológus valamikor a nyolcvanas években — és bizony ma sem állíthatjuk az ellenkezőjét. Talán éppen a kongresszus munkálatainak embertani referátumai számolnak be a legkeves