Literatura 9. (1934)
1934. január 1. - Hóman Bálint: A magyar írókért
A kultuszminiszter a magyar írókért Sohasem volt valami rózsás sorsa a magyar írónak. Nyelvünk elszigeteltsége miatt mindenkor Mellékfoglalkozássá degradálódott az irodalmi munka. Mert — kevés kivétellel — felkopott az álla a Magyar írónak, ha pusztán irodalomból akart megélni. A mai általános gazdasági depresszió természetesen az írókra nézve is rendkívül súlyosan érezteti hatását. Az író még talán jobban megszenvedi a gazdasági válságot, mint bármely egyéb téren működő egyén, mert az emberek — sajnos! — luxusszükségletnek tekintik a könyvet és elsősorban arról mondanak le. A test tápláléka, ápolása fontosabb szempont, mint a szellem java. Tekintettel erre a tragikus helyzetre, felkerestük a kultuszminisztert és megkérdeztük tőle, hogy az 1934-es kultúrprogram kapcsán, mit akar tenni, mit tehet, mit tesz a magyar írók megsegítése érdekében. Hóman Bálint kultuszminiszter, a rendkívül sokoldalú, nagy koncepciójú tudós, őszinte megértéssel, Meleg szívvel gondolkodik a magyar írókról. Az ő terve volt az Irodalmi Tanács felállítása, amely az írói egyesületek, íróképviseletek és irodalmi folyóiratok bekapcsolásával működnék a minisztérium kebelében és erős támaszt jelentene a magyar irodalom számára. Beszélgetésünk alkalmával megkérdeztük, hogy milyen stádiumban van ennek a kérdésnek a megoldása. — Az Irodalmi Tanács létesítésének előmunkálatai már folynak — felelte a kultuszminiszter — és remélem, hogy a tavasz folyamán tető alá is kerül ez a fontos intézmény. — Nek, lehetne-e a tél folyamán szellemi szükségmunkára alkalmazni nyomorgó magyar írókat? — kérdeztük ezután. Hóman Bálint szomorúan sóhajtott és kézmozdulattal jelezte, hogy — anyagi eszközök híján múlik ennek a kérdésnek a megoldása. Majd ezeket mondotta: — Az írók és művészek ügyével állandóan foglalkozom, főleg gazdasági és szociális vonatkozásban. Állami eszközökkel természetesen csak akkor lehet ilyen kérdéseket teljesen megoldani, ha az államháztartás helyzete kielégítő. Mivel pedig az államháztartás helyzete az általános gazdasági viszonyok függvénye, természetes, hogy kielégítő helyzet esetén az írók és művészek sem szorulnak támogatásra. A mai viszonyok között, tárcám pénzügyi kereteiben, komoly és gyökeres segítésről alig lehet szó. Amit tehetünk, az inkább csak egy gyorssegély-akció jellegével bír. Minimális segélyezések történnek is. Ezen mindenesetre szeretnék változtatni. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy ezen a téren a főkötelesség nem az államra, hanem a társadalomra hárul, s az Irodalmi Tanács megszervezésénél is nagy szerepet játszik az az óhajom, hogy legyen egy hivatalos szervünk, amely a megfelelő társadalmi akciókat támogatja és azok kiépítésében is segédkezet nyújt. Felemlítjük a kultuszminiszternek azt a tervet, amely az IGE kebelében merült fel, amelynek értelmében a kiadókat úgynevezett »tv-fillér« fizetésére kellene kötelezni, minden külföldi fordítási munka után és ezt az összeget írói jóléti intézmények létesítésére fordítanák. • — A gondolat rokonszenves, — felelte Hóman Bálint, — örülnék, ha megvalósítható volna és saját hatáskörömben szívesen mozdítom elő a megvalósulását. Beszélgetésünk során szóba került a rádió kérdése és ennek kapcsán megkérdeztük, hogy nem lehetne-e odahatni, hogy a Rádió, amely rendszeres sportkultúrát csinál, több időt szenteljen a magyar irodalomnak, olyképpen, hogy a délelőtt folyamán naponta egy negyed órán keresztül irodalmi és könyvismertetést adjon magyar nyelven, az esti órákban pedig egy negyed órát arra szenteljen, hogy felváltva, különböző idegen nyelveken ismertesse a magyar irodalmi eseményeket és az újabb magyar könyveket. — A Rádió nem tartozik tárcám hatáskörébe, — mondta erre a kultuszminiszter, — a minisztériumomban azonban állandó szerve van a népművelő rádió-előadásoknak, az előadók: Jeszenszky Sándor miniszteri tanácsos és Dóczy Jenő író a népművelési előadások során nagy súlyt helyeznek a magyar irodalom megfelelő ismertetésére. De tudomásom szerint a Rádió igazgatósága is gondot fordít erre a kérdésre. Ami az idegen nyelvű ismertetést illeti, ezt a gondolatot figyelemreméltónak találom, csak az a kérdés, hogy volna-e hallgatósága ezeknek az előadásoknak? Szóba került még az interjú során az az elgondolás, hogy az 1934-es esztendő során, Körösi Csoma Sándor és Zsámboki János centenáriuma alkalmából, egy-egy kiállítás keretében be lehetne mutatni a Magyar ázsiai kutatások eredményeit és a magyar könyv történetét . A magyar könyv történetének bemutatása igen szép feladat volna, — mondta Hóman Bálint, — és ha a könyvtári szakemberek megvalósíthatónak találják egy ilyen reprezentatív kiállítás rendezését, én a magam részéről szívesen támogatom az ügyet. Hisszük, hogy a magyar írótársadalom örömmel és az együttműködésre való teljes készséggel értékeli a kultuszminiszter szavait.