Magyar Géniusz, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1895-02-10 / 7. szám

1895 MAGYAR GÉNIUSZ 105 mosolyáig, a zongorából kiáradó nocturnotól, a minduntalan felhangzó bonmor-kig mindenen nyomasztó, nehéz kedélytelenség. Hiányzik a hangulat. A művészi játékból hiányzanak a szív hangjai, az életből a kedély, a pompából az előkelőség. De az itt összegyűlt közönség nem igen veszi azt észre. Elragadtatással tapsolja a játékot, kaczag a rosz szójátékokon és elismeréssel bámulja meg az összehordott műkincseket. A háziasszony ajkain pedig öntudatos elégedett mosoly lebeg. # * * Apáthy Géza gróf épen most érkezett Steinek Varjuutczai palotájához, csak itt vette észre, hogy neki tulajdonképen kocsin kellett volna jönnie. Felöltője, sapkája, egészen átázott az esőben. Mi tévő legyen most, — töprengett. Visszamenni lakására és átöltözve ismét kocsin jönni ide — azt még gondolatban is unalmasnak találta. Felnézett az ablakokra. Az első emelet végig kivilágított ablakaira mozgó férfiak és nők alakjai rajzolódtak ,váltakozva. Tánczolnak — mondá magában. — Úgy látszik, a mulatság javában folyik. Apáthy gróf kivette kis zsebkönyvét és pár sort írva egyik lapjára, odaadta egyik kérszolgának, hogy vigye fel Steinékhoz, így legjobban volt elintézve a dolog. A clubban már ma este úgy is fogják tudni, hogy ő Steinék estélyére ment, Szedressy bizonyosan elmondotta azt, holnap fogja tudni «tout monde» és Olga baronessze holnapi estélyén meg fogja mutatni, hogy még mindig nem fél a kiátkozástól. Ez volt a tulajdonképeni czélja. Meg akarta mutatni, hogy mer úszni az ár ellenében. * * * Apáthy Géza gróf külföldön nevelkedett. Még egész kis fiú volt, mikor apja Apáthy Tibor gróf magyarországi birtokairól Angolországba tette át tartózkodási helyét és azontúl ott is maradt. A fiatal gróf szépen fejlődött, mind testileg mind szellemileg, határozottan tehetséget tanúsított, s mint ifjú, főleg a tudományok iránt viseltetett meleg érdeklődéssel. Apja félig-meddig bele is egyezett, hogy valamelyik tudományos pályán kiképezze magát, de aztán megváltoztatta szándékát, és mikor a fiatal gróf társalkodójával egy hosszabb útról visszatért, kijelentette előtte határozatát, hogy vissza kell térnie Magyarországra és a hadseregbe lépni. A fiatal gróf engedelmeskedett. Belépett a hadseregbe s aztán igyekezett a tisztekkel mindenben lépést tartani. A gyakorlatokon, a dorbézolásban, az udvarlásban egyaránt. Szóval jó pajtásnak bizonyult, hamar megszerették. Társaságban rendkívüli szerény volt. . A nők bizonyos szánakozó jóindulattal jöttek elébe. «Mily ügyetlen» — mondták magukban, de azért tetszett nekik a szép szőke, majdnem leányos arczú fiatal hadnagy, aki minden megszólításra zavarba jött, elpirult, ha valami csípős dolgot beszéltek előtte és elragadó szögletességgel mozgott közöttük. Mikor pedig jobban megismerve látták, hogy nem félénkség az, hanem szántszándékos tartózkodás, amelylyel bizonyos távolságban tartja tőlük magát, hogy nem a zavar mosolya játszik ajkai felett, — hanem a gúny, s hogy a jó ízlés festi a trágár dolgok hallatára arczába a pirt, attól kezdve imádták — szerelmesek voltak bele. Különösen nyílt őszintesége, amelylyel véleményét szabadon szemükbe merte mondani, tette előttük érdekessé. Egyszer Olga baronessze kötekedve azt mondta neki: — Hallottam, hogy magának is nem sokára bekötik a fejét. — Hogy megházasodom? — kérdé a gróf. — Igen! — Nem valószínű. Az ember sem király kisasszonyt, sem gouvernantot nem vehet el feleségül, e kettő között álló nőkben pedig se szív, se lélek. — Szemtelen! mormoga Olga bárónő, de azontúl még jobban óhajtotta meghódítani mint valaha. Elhatározta, hogy meg fogja törni ezt a makacs férfit, a ki vele daczolni mert, s nem csatlakozott a hódolók seregéhez, a mely lábainál hevert- De mielőtt még észrevette volna, megtörtént az, ami kaczér nőknél gyakran előfordul. A támadások daczára ő maradt a legyőzött, ahelyett hogy meghódította volna. Ő hódolt meg. Szerette. A főváros egyik nagy bálját rendezte, melyre épen a fővárosban állomásozó főherczeget hívta meg védnökül. A bál rendkívüli fényesnek ígérkezett, ott lesz az egész előkelő világ, a tisztek is azt határozták, hogy egész testületileg részt vesznek. Apáthy Géza gróf is jelen volt a bálon. A főherczeg megjelent, a táncz megkezdődött s a bál már javában folyt, midőn Apáthy észrevette, hogy egy szép fiatal leány következetesen minden tánczból kimarad. — Mutasson be annak a kisasszonynak, fordult az egyik rendezőhöz. A rendező kissé zavarodottan kérdé. Delia — Stein kisasszonynak óhajtja a gróf, hogy bemutassam? — Igen, igen, tánczolni akarok vele. — Stein Jakab gyártulajdonos leánya, vete még ellen a rendező. A gróf keményen a szeme közé nézett. — Mi közöm nekem ahhoz — mondá. Egész éjszakán aztán csak egyedül Leliával foglalkozott. Az első forduló után odaszaladt hozzá Benyhő Gabi meg Romhány Gida. — Az istenért, mit teszel? — Hogy blamirozhatod magad ennyire. — Csak nem fogsz tánczolni azzal a leánynyal? A gróf aztán csak azért is vele tánczolt egyedül. — Ha én ezt teszem, bizonyosan kizárnak a társaságból — mondá elkeseredve Benyhő Gabi a bál után. * * * — Megígéri, hogy őszinte lesz? — Mint rendesen, bárónő. — Úgy hát be fogja vallani, hogy csak azért űzi ezt a komédiát, s teszi ki magát ilyen ízléstelen módon szóbeszéd tárgyává, mert a feltűnést keresi . A téli kertben voltak. A délszaki növények zöldje üde illatot árasztott közöttük, a szökőkút egyhangú csobogása kellemes harmóniába olvadt a Cyprus lombok között elrejtett kalitokban lévő madarak énekével. Olga bárónő épp a gróffal keringőzött, midőn egyszerre csak azt mondotta, hogy a feje fáj, s kérte, vezesse őt a téli kertbe. Tulajdonképpen csak azért tette, hogy egyedül beszélhesen a gróffal. Meg akarta tudni végre, hányadán van vele. A gróf minden hajlíthatatlansága daczára, az egész társaságból vele foglalkozott legtöbbet. Remélte, hogy megadva az alkalmat, még nyilatkozatra is bírja őt-Olga bárónő igen szép. Egy idő óta különösen divat őt a főúri nők között a legszebbnek tartani. Feltűnően hasonlít egy legújabban felkapott Operette dívához, akihez szintén divat ez időtájt hasonlítani. Amint ott áll a pálma és fikus aláhajló ágai alatt, az ododendron és azálea bokrok között, valóban elragadó. Rózsaszín selyem empire ruhában van, melynek nehéz redői hanyagul omlanak alá karcsú termetén, keble felett egy igaz gyöngyökkel kirakott smaragd kapocs tarta össze a redőket, és az átlátszó csipke vállbetétek széleit, mely szabadon hagyja a hófehérségű karokat és nyakat. — Nem volna szives megmondani bárónő, miféle komédiát ért ez alatt? kérdé a gróf. — Ne tetesse magát — mondá Olga bárónő idegesen tépegetve egy murtuság leveleit — tudja, hogy azt a Stein históriát gondolom. Ah Steinékat? — S miről gyanítja a bárónő, hogy ez komédia. Olga baronessze felkaczagott. — Csak nem gondolja, hogy talán elhiszem, hogy igazán megszerette azt a hebron rózsaszálat, csak azt nem értem, hogy miért tánczolt vele olyan sokat a bálban és látogatta meg. Az okát szeretném tudni. Mi megértjük azt, aminek okát tudjuk adni. Megértjük például azt, ha férfiaink a tánczosnők és énekesnők után vetik magukat s rájuk költik a vagyonukat. Azért teszik, hogy bennünket megkíméljenek. Azt is értjük, ha tönkrejutva a helyett hogy főbe lőnék magukat, egyik vagy másik gazdag milliomoshoz fordulnak, hogy a régi helyzetet visszaszerezzék s a megszokott életmódot folytathassák tovább. De a tisztelet, a becsülés, a hódolat megmarad nekünk. — Ah! — Oh talán csak nem gondolja, hogy ezek az ízléstelen nők felkelthetik a mi féltékenységünket valaha. Tudjuk jól, hogy az ő társaságuk nem nyújthat önöknek élvezetet. De hogy is nyújthatnának. Nehézkes fabábok, akik megtanulnak pár nyelvet szurkolni, egy kicsit kalimpálni a zongorán, aztán megismertetik velük a selyem és gyémánt kellő értékét. Ennyi az egész Se öntudat, se érzelem, se kedély, még ha volna is, elnyomja bennük óvatosan a jó erkölcsű anyák gondos nevelése. Hogyne ? ez illetlenség. Fi done. Egy jól nevelt leánynak azt kell szeretni, akit a papa és mama erre a czélra kijelölt. Lássa még csak attól sem kell tartanunk, hogy a kaczérságukkal ejtik tőrbe önöket. (Vége köv.)