Magyar Könyvgyűjtő, 2001 (1. évfolyam, 1-10. szám)

2001-01-01 / 1. szám

Drectori salutemi Üdvözlet az olvasónak! Ifjúko­romban Szerb Antal világirodalom történetéből ismertem meg ezt az üdvözlő formulát, mellyel először az ókorban és azóta még oly sok­szor köszöntötték műveik olvasóit a szerzők. Újságunk nem önálló mű, csapatmunka eredményeként jött létre, mégis indokoltnak érzem az ókori formula használatát, mert az elkészítésében részt vevők vala­mennyien - nevük az impresszum­ban, a cikkek végén és e sorok alatt olvasható - komolyan véve vállalt feladatukat, teljes odaadással dol­goztak régi vágyunk teljesítésén, s ehhez bizonnyal méltó a régies kö­szöntés. A Magyar Könyvgyűjtő kiadója, főszerkesztője és munka­társai valóban régi vágyukat való­sítják meg azzal, hogy a nyilvános­ság elé lépnek a könyvgyűjtőknek, régiségek kedvelőinek szánt folyó­irattal. A Magyar Könyvgyűjtő új­ságcímet nyilvántartásba vevő Mű­velődési és Közoktatási Miniszté­riumi (a hivatalt akkor így nevez­ték) határozat keltezése 1997. má­jus 9. Persze a nyilvántartásba vétel kérése már körvonalazódott elkép­zelés megvalósításának első lépcső­je volt, az alapötlet jóval korábban megfogant. Az újság címe is a múltban gyökerezik: 1939-ben je­lent meg Makkai László-M. Hor­váth Magda gyűjteményes bibliog­ráfiája, A magyar könyvgyűjtő ké­zikönyve, amely az 1990-94-ben kiadott, az „új” szóval kibővített című párjával együtt (Szinainé László Zsuzsa monumentális munkája) azóta is az antikváriusok alapkönyvének számít. Újságunk címe, amellett, hogy önmagában is megállja a helyét, hiszen tökélete­sen kifejezi az újság tartalmát, ezekre az alapkönyvekre is emlé­keztetni szeretne, azzal a nem tit­kolt reménnyel, hogy évtizedek múltán majd úgy emlegetik bekö­tött évfolyamainkat az akkori an­tikváriusok, ahogyan a maiak a Makkai-Horváth­ot. Ezek után nincs más hátra, útjá­ra bocsátjuk lapunkat, reményked­ve olvasóink szeretetében. Chissguest: Köszönjük a lap elkészítésé­hez nyújtott segítségét Blas­tik Juditnak (Nyugat Antikvá­rium), Csanádi Péternek (Anonymus Antikvárium), Gombkötő Györgynek (Uránia Antikvárium), Király Gézának (Parnasszus Antikvárium). Gyűjtemény K­limó püspök nem volt könyvgyűjtő, az egyetemalapítás szándéka vezé­relte, de az engedélyt ehhez nem kapta meg, pedig a könyvtárat is ennek re­ményében hívta életre. Nem ritkaságokat keresett, hanem esztétikai értékeket, minden szakterületen a legjobb könyveket. Minden tudományterület régi és akkor modernnek számító elméleti munkáját felkutatta, elárve­rezett hagyatékokat vásárolt. Kapcsolatai révén Bécsből, Rómá­ból, Londonból, Bré­mából is érkeztek szak­könyvek. - Kiterjedt levelezést folytatott egy-egy érté­kes darab megszerzésért - mondja a hagyatékot több mint tíz esztendeje kezelő Móró Mária An­na könyvtáros. A gyűjtemény alapja az 1736-48 között pécsi püspökként tevékenykedett B­erényi Zsig­­mond háromezer kötetes, jelentős részében teológiai, liturgiai, jogi és történeti munkák­ból álló könyvtára volt, amit a káptalan ezer kötetnyi, hasonló tartalmú könyvével együtt Klimó püspök megvett és minden tudo­mányterületre kiterjedően gyarapított, így a klasszika filológiától, a matematikán és a csillagászaton át egészen az orvostudomá­nyig, amelynek minden területe képvisel­tette magát. Papírkészítő mester Klimó püspök az egyetemalapítást annyira komolyan vette, hogy teljes infrastruktúrát akart teremteni: papírkészítő mestert hozott Pécsre, akinek átengedte a legjobb püspöki malmot, nyomdászt hívott és az egyházmegyébe olyan fiatal papokat, akiket felkészültségük és tudományos érdeklődésük alkalmassá tett volna az egyetem alapításra. Az ő segítségükkel gyűjtötte a könyveket. Klimó püspök halálát követően, 1777 után, Eszterházy Pál László püspöksége alatt a gyűjtemény még gyarapodott, főként egy­korú francia művekkel bővült. Az őt követő püspökök már nem fordítottak rá gondot, a vásárlások megszűntek, csak 1828-ban, az egyházmegye élére került Szepesy Ignác személyében támadt ismét tevékeny pártfo­gója a könyvtárnak. Egyetemalapítási szándékát Szepesy Ig­nác sem tudta megvalósítani, de létrehozta a Joglyceumot, bölcsé­szeti évfolyammal bőv­ítette a Szemináriumot, s megépítette 1830-ban a város központjában a Székesegyház közelé­ben, a könyvtár jelenle­gi épületét. 1832-ben itt helyezték el a Klimóte gyűjteményt. A könyvek elrendezé­sénél az elsődleges szempont az esztétika volt: az egyik terembe az aranyozott gerin­cű, barna kötésűek, a másikba a fehér bőrbe, vagy papírba kötöttek kerültek, a középső terembe a saját szerzeményű, piros címkével ellátott, a reformkori ma­gyar könyvtermés legjavát felvonultató mintegy négyezer kötet. Az elhelyezés másik szempontja a statika volt, tehát a nagy, nehéz darabok kerültek a polcok aljára, a kisebbek feljebb. Ez a rendszer megkövetelte az új katalógusokat, amelyek segítségével a keresett könyvek megtalálhatók. Két lelkiismeretes könyvtá­ros, Vajdás János és Gradwohl Eduárd hét évig dolgozott rajta. A három vastag kataló­gus a leírásokat a szerzők nevének betű­rendjében tartalmazta, de készült három vékonyabb szakkatalógus is. A korrekt, tisztességes leírás egyetlen hibája, hogy 1837-ben lezárták, és a gyűjteménybe később került könyveket nem tartalmazza. A könyvtár sorsa kezdetektől a pécsi felsőoktatáshoz kapcsolódott. 1848-ig fo­lyamatosan bővült is az állomány, azonban miután a Joglyceum diákjai, tanárai nem- is^nyvtáralapító ^simó püspök Az ország első nyilvános könyvtárát ^Pécsett hozták létre. £Horia prerezia 1751-ben nevezte ki ( Kümo­­Györgyöt pécsi püspöknek, aki 1774-ben hívta életre a püspöki könyvtárat. JPdagy*ír4 renov’gruito A püspök portrészobra a könyvtárban

Next