Magyar Pszichológiai Szemle 17. (1960)
1960 / 1. szám - GEGESI KISS PÁL: Bevezető
Vezetőségének, hogy az Akadémia vagy az Egészségügyi Minisztérium rendezzen tudományos ülést, amely ülésen a kérdés széles nyilvánosság előtt tárgyaltassék meg. E javaslat megvalósulásaként a Magyar Tudományos Akadémia 1955 májusában tartott nagygyűlésén külön tudományos ülés keretében a kérdés megvitatásra került. E tudományos ülés javaslata alapján a Magyar Tudományos Akadémia magáévá tette azt a javaslatot, hogy a pszichológia tudománya és tudományos eredményeinek a gyakorlati életbe való átvitelének munkája újból megindítandó. A Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése 1955-ben, 1956-ban, 1957-ben, majd a közgyűlések határozatainak végrehajtásaként a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége ismételten foglalkozva a pszichológia helyzetével hazánkban, eredményes határozatokat hozott. Az újjászervezési munka közben először a Társadalmi Történelmi Osztálya keretében állíttatott fel pszichológiai bizottság, majd az Elnökség elfogadva azt, hogy a pszichológia nem kizárólag társadalomtudomány, de nem is kizárólag orvostudomány, és eredményes munkát emiatt nem lehet végezni csupán egyik osztály keretében, a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége mellett, az Elnökség közvetlen irányításával létrehozta a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége mellett működő Pszichológiai Bizottságot, és a szervezési munkával megbízta Gegesi Kiss PÁLt. Elnökségi bizottságban igyekezett az Akadémia szervezetileg is módot adni a tudományok különböző területén pszichológiával foglalkozó kutatóknak, hogy akadémiai szinten időnként tartott üléseken összejöjjenek, problémáikat megvitassák, és hazánkban is újból elindítsák a pszichológia tudományos művelését, és segítsék e tudományos munka eredményeit átvinni a gyakorlati életbe. Elhatározta a Magyar Tudományos Akadémia, hogy újra meg fogja indítani a Magyar Pszichológiai Szemlét, de addig is, amíg ezen folyóirat megjelenése lehetővé válik, kötetbe összegyűjtve Pszichológiai Tanulmányok c. alatt nyilvánosság elé bocsátja azon munkák eredményét, amelyeket az elmúlt 10 évben nem volt mód a tudományos nyilvánosság előtt megvitatni. Az Elnökségi Pszichológiai Bizottság első plenáris ülését 1959. január 24-én tartotta, s eddigi munkáját röviden az alábbiakban lehet összefoglalni : A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a Bizottság elnökéül Gegesi Kiss Pál akadémikust jelölte, a Bizottság tagjaiul pedig a következőket : Bárczi Gusztáv, a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola igazgatója ; Dávid Ferenc, a Fővárosi Ügyészség Fiatalkorúak Csoportja ügyésze (1959 októberében felmentését kérte); Geréb György, a Szegedi Pedagógiai Főiskola tanára; Horányi Béla, egyetemi tanár, a Budapesti Orvostudományi Egyetem Neurológiai klinikájának igazgatója; Kardos Lajos, egyetemi tanár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Lélektani Tanszékének vezetője; Kádár Miklós, egyetemi tanár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának dékánja; Lénárd Ferenc, tanár, a Pedagógiai Tudományos Intézet neveléslélektani munkabizottsága vezetője; P. Liebermann Lucy, tudományos munkatárs, az I. sz. Gyermekklinika Nevelési Tanácsadó Rendelésének vezetője.