Magyar Pszichológiai Szemle 39. (1982)

1982 / 1. szám - CSEPELI GYÖRGY–KLEMENTZ JÓZSEF–GERGELY TAMÁS: Alaptalan siker és kudarc indoklása

l* ALAPTALAN SIKER ÉS KUDARC INDOKLÁSA CSEPELI GYÖRGY-KLEMENTZ JÓZSEF - GERGELY TAMÁS ELTE +­› SZÖVOSZ TK Szociológia Tanszék Kísérleti vizsgálatot végeztünk abból a célból, hogy felderítsük a privilegizáció és a depriváció hatásait egyéni és csoportfeltételben. A kísérleti személyek egy része úgy tudta, hogy egy meghatározott kategória alapján bizonyos — számukra pszichológiailag releváns — csoport tagja, másik része pedig úgy értesült, hogy csak mint egyének vesz­nek részt a kísérletben. Ezt követően valamennyien egy számukra empirikusan ellenőriz­hetetlen eredményű feladatot végeztek el, és hamis visszajelzések segítségével egyesek úgy értesültek, hogy sikerrel teljesítették a feladatot, mások úgy értesültek, hogy balsi­kerrel végződött feladatteljesítésük. A létrehozott négy kísérleti csoport (csoport — siker; csoport*—balsiker; egyén—siker; egyén—balsiker) valamennyi tagja ezt követően ki­töltött egy kérdőívet, melynek segítségével azt mértük, hogy milyen döntő oknak tulaj­donítják eredményüket. A csoport—siker-feltételbe került egyének (a szerencse, a fel­adat könnyűsége és a szorgalom mellett) az összes többi személyhez képest inkább a kompetenciát emelték ki döntő okként, melyben csoportideológia jelentkezésének csírá­ját láttuk. Az egyéni siker­feltételbe­ került személyek a csoporttudat támogató léte híján inkább a szerencsét emelték ki döntő okként. A balsiker-feltételben mind a csoport­tagok, mind az egyének dezintegrációs tüneteket mutattak, a feladatot nehéznek, ön­magukat balszerencsésnek tartották és úgy látták, hogy nem elég kompetensek és nem elég szorgalmasak. Az egyéni feltételben deprivált kísérleti személyek azonban — nélkü­lözvén a depriváció tudatát potenciálisan enyhítő „közös” sors élményét — még inkább eltolódtak a feladat nehézsége és a balszerencse tulajdonítása irányába. I. Bevezetés A csoportközi viszonyok kísérleti szociálpszichológiai kutatása során bebi­zonyosodott, hogy a saját csoport és idegen csoport szerint való megkülönböz­tetés minimális feltétele az egyéni identitás szempontjából relevánsnak tekin­tett kategória vonatkoztatása a helyzetre (Tájfel 1969; Doise 1969; Csepeli 1974). Az egyének — feltehetően előzetes tapasztalataik által kidogozott min­tának megfelelően — tetszőleges szempontok alapján képzett kategóriák vonat­koztatására készek, melyek mentén létrehozzák a saját csoport—idegen csoport megkülönböztetést, ha a szóban forgó kategóriákhoz közük van, azaz az egyik kategória adta besorolást önmagukra nézve elfogadják. Miután a kategória szerinti vonatkoztatás megtörtént, a saját csoporthova­tartozás jellegzetes diszkriminatív stratégiákat mozgósít mind az észlelés, mind a gondolkodás, mind a viselkedés szintjén. Sherif terepkísérletei (1969) szolgáltatják erre a legjobb bizonyítékokat. Amikor a személy mindössze csak 3

Next